Piros, nagy köd-tályogok közül
Sunyított rám a csalfa Nap,
Midőn így szólék:
Kelj föl és légy szabad.
Tán Budapesten, talán máshol.
Alig emlékszek valamire
A néhai világból,
De szomoruan föltámadtam.

Sírom sziklái szétgurultak,
Füstölt a Golgotha s kiléptem
Föltámadottan, tétován
Mély Sárkány-sírjából a Multnak
S mint akinek kevés a vére,
Elindultam új apostolok
Keresésére.

Vihar s üvöltő Tátra-erdők
Voltak az én Tamásaim,
Kik sebeimnek nyílásain
Ujjaikat mártván benyúltak.
Ködök szálltanak
S ködökön át
Megromoltan és feledőn
Hagytam el a Multat.

És megint szólék: én nem tudom,
Ki vagyok, éltem-e, élek?
Valakinek neve vagyok
Vagy örököse egy halott
Szomoru nevének?
Lázamat az est, postámat
A posta,
Mintha régen-régen hozná,
Úgy hozza.

De jött a reggel, fázva rémlett
És én nem tudtam, micsoda
Emlékek
Tarlójáról jött ez a reggel?

És sebeimet tapogattam,
Fájtak, égtek förtelmesen,
De mikor kaptam, hogyha kaptam?
Hol jártam én,
Hát éltem már én?
Ki sírhat most tán énmiattam,
Ki vagyok és merre megyek?

Aztán bolyongtam: tót zsoltárok
Harsogtak a fenyvesekben.
Micsoda zsoltárt is tudtam én
Kedvesebben
Valamikor?
Csak hallgatok,
Mert már mindent elfeledtem.

Hallom, hogy távolból érkeznek
Ide mások.
De hol a Távol, hol a Közel
S hol vannak köztük
Állomások?
És mintha sohse jöttem volna
S csak itt vagyok:
Szemek, levelek, táviratok,
Nem tudom, miért keresnek.

Én nem tudom, miért néznek rám
Kutató arcok?
Arcomon nincsen régi írás
S a régi harcok
Nagy legendája elmosódott
Vén arcomon, vén fejemen.
Olyan vagyok,
Mint rosszul kezdett
És meg se kezdett szerelem.

Szőke leány, szent, ifju cédrus
Büszkélkedik fényes napon
Néha előttem
S fogcsikorgatva, hallgatagon
Rohanok messze tőle én.
Emlékezek, vagy csak fájok?
Ha élnék, ha szeretne,
Ha volnék. Gondolkozom:
Lyányom lehetne.

S amott egy-két virágos hajú
Asszonyra nézek álmélkodva,
Óh, mintha egyszer bolondja
Lettem volna fiatalnak,
Ilyennek, párnak,
Idegenek és kire várnak?
Beszélnek hozzám,
Cirógatnak kandi szemekkel
S úgy érzem, hogy hátam mögött
Áll egy idegen, másik ember,
Hozzá beszélnek.

Valami úgy fog, mint rabot,
Mint alvajárót a tetőn,
Kit én is nézek reszketőn,
Mint furcsa távolit.
S amit én mondok, oly hüvös,
Mint jégbarlangba orditón
Besivító vihar-szavak.
Valahol hóban elakadt,
Valami messze hómezőn
Az én régi valóm.

És csitt, amott tenger vonít
Régi fájást,
Irgalmatlant és távolit.
De ez a tenger fenyves erdő.

Igen: tengerek, városok,
Asszonyok, vágyak föllebegnek
S rajtuk Páris a korona.
Ragyogóbbak, szebbek,
Mint a legforróbb látomások.
Volt-e hozzájuk közöm egykor,
Vagy ezt mind mások
Ölelték és csodálták?

Óh, jaj annak, aki feltámad
S nem érzi önnön-életét,
Beszédje kongó báb-beszéd
S báb-színpad bábja ő maga,
Kérdés, kisértés és titok.
Én azt várom: valaki majd
Hívni fog
S édes, meleg szájjal
Súgja meg majd, hogy ki vagyok.

Itt tó van a Tátra ölén,
Csillogó, tiszta, vad,
Keresem benne a századokat,
Az életemet,
A sírtáró dalokat.
Keresem magam közelségét,
A szállaló Időt
S a tükröt, a varázsosat,
A megismertetőt.
És megáll az Élet
És tudom, hogy most már semmi sincs,
Senki sem él
És semmi sem igaz.
Keshedt, vén arc vigyorg a tóból
És nem tudom: ki az?
Föltámadtam, jaj, föltámadtam.


Elemzések

A vers természettudományos szempontból nézve nem tartalmaz olyan konkrét utalásokat vagy elemeket, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel. A vers inkább Ady Endre személyes kérdéseire és érzéseire fókuszál a föltámadás és az önmegújítás témájában. Azonban néhány vonatkozást meg lehet találni, például:

1. "Piros, nagy köd-tályogok" - Ez a sor utalhat a távoli csillagrendszerekbe és a távoli bolygókra, amelyekről a mai csillagászatban egyre többet tudunk. A köd-tályogok olyan gáz- és porfelhők, amelyek a csillagok körül találhatóak.

2. "Lázamat az est, postámat/A posta,/Mintha régen-régen hozná,/Úgy hozza." - Ez a rész utalhat az információk gyors terjedésére és közvetítésére a modern kommunikációs eszközök segítségével. Az est és a posta itt metaforikusan a hírek és értesülések hordozói lehetnek.

3. "Tót zsoltárok/Harsogtak a fenyvesekben" - Ez a sor utalhat a természet és a zeneterápia közötti kapcsolatra. Sok tanulmány kimutatta, hogy a természetben tartózkodás, valamint a zene hallgatása pozitív hatással lehet az emberi egészségre és lelkiállapotra.

Összességében Ady Endre versében nincsenek olyan konkrét utalások, amelyek közvetlenül kapcsolódnának a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseihez, azonban néhány általánosabb természettudományos kontextusban értelmezhető vonatkozást meg lehet találni benne.

Ady Endre A FÖLTÁMADÁS SZOMORÚSÁGA című versét irodalomtudományi szempontból elemzve, számos összefüggés és kapcsolódási pont található mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

Magyar irodalom terén az Ady-i líra sajátos jellegzetességei jelennek meg a versben. Ady a szimbolizmusra és a modernizmusra jellemző stílusban ír, melyet az állandó ellentétek, a zavarodott tudatállapot és az érzelmek expresszív kifejezése jellemez. A versben megjelenik a költő világfájdalma, a múltba való visszatérés vágya és a saját identitásának keresése.

A versben szépészeti elemként a szimbolizmus jellegzetes motívumai, például a köd, a reggel, a távol stb. is megjelennek. Ezek a motívumok hozzájárulnak a vers hangulatának és témájának megteremtéséhez.

A versben található összehasonlítások, például a "szárkány-sírja", a "Golgotha" vagy a "tót zsoltárok" a biblikus és mitológiai utalások világát idézik meg. Az ilyen utalások gyakran jellemzőek Ady műveire, amelyekben a költői szóképekkel a misztikum és a spirituális vonatkozásokat kifejezi.

Nemzetközi szépirodalmi összefüggések is felfedezhetők a versben. Ady Endre költészete erőteljesen hatott kortársaira és az utána következő generációkra is. A szimbolista és modernista irányzatok hatása egyaránt tetten érhető a versben. Ady stílusa és témaválasztása hasonló a francia szimbolista költészethez, például Verlaine vagy Baudelaire műveihez. Ady és a francia szimbolizmus közötti kapcsolat többek között a motívumok és a hangulat hasonlóságában mutatkozik meg.

A versben megjelenő világfájdalom és az emberi identitás keresése olyan nagy nevekből merít, mint Friedrich Nietzsche vagy Søren Kierkegaard, akik a 19. századi európai filozófia jelentős alakjai voltak. Az ő műveikben is megtalálható az egyén és a világ viszonyát problémaként felfogó gondolkodás, amely Ady költészetére is hatást gyakorolt.

Összességében a vers magyar irodalmi összefüggéseiben Ady sajátos lírájának jellegzetes jegyei, mint a szimbolizmus és a modernizmus, valamint a költődség misztikusabb vonatkozásai fedezhetőek fel. Ugyanakkor a nemzetközi szépirodalom területén a francia szimbolizmus és a 19. századi európai filozófusok munkáihoz való kapcsolódás figyelhető meg.

A vers teológiai szempontból kifejezi a föltámadás szomorúságát és zavarát. A köd-tályogok, a csalfa Nap és a tétovaság mind azt sugallják, hogy a versek szerint a föltámadás nem feltétlenül hoz örömöt és boldogságot. Ahogy Ady azt mondja, hogy "alig emlékszem valamire a néhai világból", az összefüggésben lehet a bibliatudománnyal, amely hangsúlyozza, hogy a föltámadás nem azonos a földi emlékek és tapasztalatok folytatásával. Ady kérdőjelezi, hogy az új élet mennyire valóságos, és folyamatosan keresi a választ arra, ki is ő valójában és miért van ebben az új állapotban.

A patrisztika nézőpontjából a föltámadáshoz való megértés és hozzáállás mindenekelőtt a hiten alapszik. Az Ady által megfogalmazott kétségbeesés és zavart érzés részesülhet a patrisztika teológiai gondolkodásának kritikájából. Az új apostolok keresése azt jelzi, hogy Ady valamilyen módon tovább akarja adni az új életben szerzett tapasztalatait és megvilágosodását másoknak.

A skolasztika nézőpontjából a vers kifejezheti a látható és tapintható világ hiányát vagy megtörését. A köd, amit Ady említ, a kétségbeesést és a káoszt jelképezi, míg a sírkőszilárdulási jelenet a halál meghaladását vagy a régi élet és állapotok felülvizsgálatát mutatja. Amint Ady a múltba és az identitásába való kényszerű belemélyedésének folyamatait leírja, az mélyebb metaforikus értelme lehet a skolasztika vallásos tanításainak, amelyek a hit igazságaira, az isteni akaratra és az emberi értelem és tapasztalat egységére összpontosítanak.

Más szempontok alapján azonban a vers azt is kifejezheti, hogy az emberi élet értelme és jelentősége a múlttal való közvetlen kapcsolatából származik. A lírai én az emlékek, tapasztalatok és kapcsolatok elvesztését kifejező jelenségekkel küzd, és a föltámadás szomorúságát éli át, amikor már semmi sem áll rendelkezésére azonosulásra, megerősítésre és vigaszra.

A versben megjelenő szimbólumok és képek összessége által a föltámadás tematikája a teológiai spektrum összes elemével összekapcsolódik, és a kérdések és kételyek halmazából az emberi élet és az isteni valóság közötti kapcsolat önmagában való elmélkedésre sült elsődleges fontossá válik.