Tavasznak alkonyata vagyok én most,
Hunyt Nap küldöttje s a tarka egek
Utólszor akarják simogattatni,
Akiket szeretek.

Olyan enyhes, vihartalan ma minden,
Olyan ölelni szított a karom,
Hogy imádattal tudna átfogódni
Egy csúf ravatalon.

Lezsáklyázott arcok jönnek elébem,
Kérdezgetik, szabadulni szabad?
És megszabadulnak szemek, hó-arcok,
Ajkak, fehér nyakak.

És megszabadítok mindenkit én ma,
Kacagjon a bukott Nap, aki lát:
Simogatni és szeretni való, ím,
Most az egész világ.

Amit csak adakoza e dús Élet,
Könnyel nyugtázom és ma mind tudom
S amit megtagadott, az nem is kell már
Itt a keresztuton.

Ami nem jött el, avagy ami rossz volt,
Most távol tőlem hadd maradjanak,
Rossz fők, rossz költők, rossz barátok, rossz nők,
Vivát, mulassanak.

Most látom csak, hogy mindenkit szerettem,
Kit szerettem, bántottam, ki csak él:
Kissé túlságos jámbor volt az eszköz,
De jó, szép volt a cél.

Bűneit és küzdéseit másoknak
Úgy szerettem, akár a magamét
S dölyfös, szép gesztusokra áldást bőven
Adnék, ha volna még.

Minden szépségnek, búnak és romlásnak
Ős zenéjét ma is kihallgatom,
De ma hozzáadom kritika nélkül
Lelkemet szabadon.

Tavasznak alkonya vagyok én most,
Hunyt Nap küldöttje s a tarka egek
Utólszor akarják simogattatni,
Akiket szeretek.

(Ma és utolsó órámig mindenkit szeretek, ámen.)


Elemzések

A vers teológiai szempontból azt az érzést fejezi ki, hogy az alkony, a Nap lehanyatlása utal a végzetes jövőre, a halálra. A költő úgy érzi, hogy a szerettei az utolsó alkalommal akarják simogatni a tarka egekkel együtt, tehát a közelgő elválástól való félelme és szomorúsága is megjelenik ebben a képben.

A bibliatudomány nézőpontjából a versben megjelenő halál és a sír iránti vágy azzal a gondolattal kapcsolódik össze, hogy a földi élet véges, és mindannyian a halál felé tartunk. Az alkonyat képe arra utal, hogy mindenki szembesül a saját halandóságával, és a költő a szeretteinek utolsó alkalmas szeretni és simogatni való lehetőségével hangsúlyozza ezt a tényt.

A patrisztika nézőpontjából a versben megjelenő halálvágy és az élet múlékonysága a testi élet jelentőségének helyett kell lennie a lelki életre. A költő arra ösztönzi a szeretteit, hogy szabaduljanak meg mindazoktól, amik az átmeneti, múlékony dolgokhoz kötik őket, és helyezzék a fókuszt a lelki életre, az örök életre. Az alkonykban megjelenő szépség és nyugalom hangsúlyozása talán arra utal, hogy a lelki béke és boldogság az igazi érték, amit az embernek el kell érnie.

A skolasztika nézőpontjából a versben megjelenő halálvágy és az elszakadás érzése a földi élet korlátait és kötöttségeit jelképezi. A költő azt sugallja, hogy csak a halál után tudja valójában megtapasztalni a szabadságot és a szeretet mindenkit, akiket szeretett és szeret. Az alkonyat képe tehát a földi élet valóságainak átlépésének és a lelki szabadság elérésének jelképe lehet.

Egy másik nézőpont szerint a versben megjelenő végzetes hangulat és halálmotívum a költő személyes élményeire utalhat. Ady Endre élete során sok szenvedést és elszigeteltséget tapasztalt, ami megmutathatja, hogy a verseiben megjelenő halálvágy és elszakadás érzése nem szükségszerűen kapcsolódik a teológiai megközelítésekhez, hanem az ő saját élethelyzetéből ered.

A vers természettudományos szempontból történő elemzése:

1. Tavasz: A vers fő témája a tavasz, amely a természeti ciklus részeként a természettudomány vizsgálatának tárgya lehet. A tavasz az évszakok közül a növények virágzásának, az állatok szaporodásának és a megújulásnak időszaka.

2. Hunyt Nap: Ez a kifejezés metaforikusan utalhat a Nap lenyugvására, amely szintén a természeti jelenségekhez köthető. Az elmúlt években a Nap lenyugvásának tanulmányozása sok új információt hozott a Naprendszerünk működéséről és az univerzum fizikai törvényeiről.

3. Tarka egek: Ez a szókapcsolat a természeti jelenségeket, például a szivárványt vagy a változatos felhőket jelöli. A modern meteorológiai kutatások segítségével ma már jobban megérthetjük az egészég kialakulását és a légköri viszonyokat.

4. Enyhes, vihartalan: Ez a kifejezés a viszonylagos nyugalomra és a csendes tavaszi napokra utal. Az időjárási viszonyokat és a klímaváltozás hatásait vizsgálva a tudósok új ismeretekre tettek szert a légkör és az éghajlat összefüggéseiről.

5. Kacagjon a bukott Nap: Ez a kifejezés arra utal, hogy a Nap korábban rossz napja lehetett, de most boldog. A mai tudományos kutatások segítségével a Nap folyamatosan tanulmányozzák, hogy megértsék a csillagok életciklusát és azok hatását a Földre.

6. Adakoza e dús Élet: Ez a sor arra utalhat, hogy az Élet gazdag és adakozó. Az evolúció biológiai elmélete és a genetika területén végzett kutatások további információkat nyújtanak az élet eredetéről és az örökítőanyag működéséről.

7. Bűneit és küzdéseit másoknak: Ez a rész arra utal, hogy a költő megbocsát és elfogadó a mások hibáival szemben. Az emberi pszichológia és a társadalom tudományterületein végzett kutatások kifejtik az empátia és a megbocsátás fontosságát az emberi kapcsolatokban.

8. Minden szépségnek, búnak és romlásnak: Ez az állítás arra utal, hogy a költő mindent elfogad, még a romlást és a bút is. Ez kapcsolódik az ökológiai kutatásokhoz, amelyek az élőlények közötti kölcsönhatásokat és az ökoszisztémák stabilitását vizsgálják.

Összességében a vers természettudományos szempontból történő elemzése azt mutatja, hogy a természet és a tudomány képezi az alapját az Ady Endre versének. A természettudomány friss felfedezései és ismeretei tovább bővítik a természeti jelenségek, az emberi kapcsolatok és az élet működésének megértését.

Ady Endre A TAVASZNAK ALKONYATA című versének elemzése:

A vers címe már önmagában is utal a szépirodalom területén ismert motívumra, a tavasz jelképes értelmezésére. Az "alkonyat" metaforikusan a vég kezdetét jelenti, amely a versekben gyakran a múlás, múló idő, halál vagy változások pillanataként jelenik meg.

Ady a versben úgy mutatja be magát, mint a "Tavasznak alkonyata" - a naplemente időszakát, ami több előzetes jelentést is hordozhat. Az egyik értelmezés szerint az alkonyat az idő múlását, az elmúlást jelképezi, és a költő itt megjeleníti azt, hogy ő maga is az elmúlás állapotában van. Más értelmezésben az ő sajátállapotát jeleníti meg, hogy a "hunyt Nap küldöttje", tehát valamilyen végállapothoz közeledik vagy már még megtörtént az életében.

Az alkonyat és a tarka egek motívuma a versben a megkönnyebbülést, a nyugalmat és a szépséget jelképezi. A tarka ég metaforicssá válva az emberi kapcsolatok sokszínűségét és gazdagságát is jelzi. Az "utólszor akarják simogattatni, / Akiket szeretek" sorokban a költő azokra az emberekre utal, akik mögüle maradnak és akikkel szeretne még egyszer kapcsolatot teremteni, akiket szeretne még egyszer látni és szeretni.

Az alábbi részekben a vers a tavasz emlékképeit idézi meg, amelyek az irodalom területén is gyakran felbukkannak. A "vihtaralan", "simogatni való", "én csúf ravatalon" sorok az élesen ellentétes jelentéssel járnak: a tavasz szépségét, örömét és termékenységét szembeállítják a halál és a pusztulás hírével.

A "Lezsáklyázott arcok" sorokban az emberek arcainak megjelenítése szólal meg, amely időskori állapotra utalnak. Az "arcok" és a "hó-arcok" a külső megjelenés és az öregség kapcsolatait fejezik ki. Emellett a "szemek", "ajkak", "fehér nyakak" említése is a tárgyiasítás egyik formája, amely lényege a versekben gyakran jelzésértékű.

Az "én ma megszabadítok mindenkit" sorban a költő saját jelenléte dominál, amikor elismeréssel beszél a bántalmazott emberekről. Ez a rész utal az irodalom területén az olyan művekre, amelyek megpróbálják megszabadítani az embereket a nehéz körülmények között élő boldogtalanságtól és szenvedéstől.

A "kacagjon a bukott Nap" sorban a költő a nap metaforával él, amely a szeretet vagy a remény hatalmas erőjét fejezi ki. Ez a vonatkozás az irodalomban gyakran a világosság és a sötétség küzdelmét, a folyamatos küzdést jelképezi. A "simogatni és szeretni való" metafora pedig az emberek közti szeretet és megbocsátás szimbóluma.

A "Bűneit és küzdéseit másoknak / Úgy szerettem, akár a magamét" sorokban a költő azt fejezi ki, hogy ő mindig az emberi szenvedélyek és bűnök mellé áll, hiszen hite szerint ez is az élet része, és megszépíti az embert. Az "általában szép gesztusokra áldást bőven" szintén a költő örök szeretetét fejezi ki, és azt jelenti, hogy készen áll mindenki megszüntetésére..

A "Minden szépségnek, búnak és romlásnak / Ős zenéjét ma is kihallgatom" sorokban a költő megidézi a világ minden szépségét és szenvedését. Az "ős zene" képe a világ rendjétől és a természet örök dallamától való visszhangzása. A "kritika nélkül / Lelkemet szabadon" sorban pedig a költő utal arra, hogy most önmagára és az összes erős érzelemre koncentrál, anélkül, hogy különféle társadalmi vagy erkölcsi normákat figyelembe vennék.

A vers zárása a költő utolsó mondattal, "Ma és utolsó órámig mindenkit szeretek, ámen", a költő végzetesességét és az életének vége felé közeledését fejezi ki. Az "ámen" jelzi a befejezés pillanatát és a költő elfogadását az élete során szerzett tapasztalatokról.