Ady Endre "Akik mindig elkésnek" című verse teológiai szempontból több értelmezést is kínálhat. A versekben visszatérő motívum a késés, ami lehetőséget ad a vallási és teológiai értelmezésekre.
Egy lehetséges értelmezés a bibliatudomány szempontjából, hogy a versek az időben való késést állítják szembe az örökléttel vagy a végítélettel. Az idézetekben megjelenő késés és állandó úton lévés arra utal, hogy az emberek mindig "későn érkeznek" az üdvösségre vagy a megváltásra. Ezzel párhuzamosan az utalás a "fáradt, szomorú lépésre" és a "vörös lángra lobbanó lélekre" lehet a bűn és a megtérés közötti küzdelemre.
A patrisztikus megközelítésben a versek kifejezhetik az emberi természet erejét az isteni kegyelemmel és megtisztulással szemben. Az Ember mindig késik az Isten vele való találkozásában, hiszen a bűn és a hiányosságok miatt mindig messze van az ideális állapottól. Az emberek fáradtak és szomorúak, mert nem sikerül elérniük az isteni teljességet. Ugyanakkor a versek megérintik azt a reménységet is, hogy a Halál pillanatában az ember lelke lángra lobban, mert találkozik Istennel, és talán megkapja a gyógyulást és üdvösséget, amit minden késlekedés után vágyik.
A skolasztika szempontjából a versek arra utalhatnak, hogy az emberi lények mindig törekednek a tökéletességre és a célok elérésére, de soha nem érik utol őket. Az elmaradás és késés a végtelen törekvésre emlékeztethet, amelyet az ember soha nem érhet el teljesen. Az álmok, a siker, a nyugalm és az ölelés mind olyan vágyak, amelyek soha nem teljesedhetnek be a földi életben.
Természetesen a fenti értelmezéseken túl más teológiai megközelítések is elképzelhetőek. Az emberi késés és késlekedés metaforája vallási értelmet is hordoz, és arra figyelmeztethet minket, hogy életünk során ne késlekedjünk a megtérésben, a szolgálatban és az Isten felé való nyitottságban. A versek hangja melankolikus és reményteli, a késés és az utazás motívuma pedig az emberi élet véges jellegét és az örökkévalóság vágyát is kifejezheti.