Bibor-palásban jött Keletről
A rímek ősi hajnalán.
Jött boros kedvvel, paripásan,
Zeneszerszámmal, dalosan
És mellém ült le ős Kaján.

Duhaj legény, fülembe nótáz,
Iszunk, iszunk s én hallgatom.
Piros hajnalok hosszú sorban
Suhannak el és részegen
Kopognak be az ablakon.

Szent Kelet vesztett boldogsága,
Ez a gyalázatos jelen
És a kicifrált köd-jövendő
Táncol egy boros asztalon
S ős Kaján birkózik velem.

Én rossz zsaketben bóbiskálok,
Az ős Kaján vállán bibor.
Feszület, két gyertya, komorság.
Nagy torna ez, bús, végtelen
S az asztalon ömlik a bor.

Ó-Babylon ideje óta
Az ős Kaján harcol velem.
Ott járhatott egy céda ősöm
S nekem azóta cimborám,
Apám, császárom, istenem.

Korhely Apolló, gúnyos arcú,
Palástja csusszan, lova vár,
De áll a bál és zúg a torna.
Bujdosik, egyre bujdosik
Véres asztalon a pohár.

»Nagyságos úr, kegyes pajtásom,
Bocsáss már, nehéz a fejem.
Sok volt, sok volt immár a jóból,
Sok volt a bűn, az éj, a vágy,
Apám, sok volt a szerelem.«

Nyögve kinálom törött lantom,
Törött szivem, de ő kacag.
Robogva jár, kel, fut az Élet
Énekes, véres és boros,
Szent korcsma-ablakunk alatt.

»Uram, kelj mással viadalra,
Nekem az öröm nem öröm.
Fejfájás a mámor s a hírnév.
Cudar álmokban elkopott
A büszke oroszlán-köröm.«

»Uram, az én rögöm magyar rög,
Meddő, kisajtolt. Mit akar
A te nagy mámor-biztatásod?
Mit ér bor- és vér-áldomás?
Mit ér az ember, ha magyar?«

»Uram, én szegény, kósza szolga,
Elhasznált, nagy bolond vagyok.
Miért igyak most már rogyásig?
Pénzem nincs, hitem elinalt,
Erőm elfogyott, meghalok.«

»Uram, van egy anyám: szent asszony.
Van egy Lédám: áldott legyen.
Van egy pár álom-villanásom,
Egy-két hivem. S lelkem alatt
Egy nagy mocsár: a förtelem.«

»Volna talán egy-két nótám is,
Egy-két buja, új, nagy dalom,
De, íme, el akarok esni
Asztal alatt, mámor alatt
Ezen az ős viadalon.«

»Uram, bocsásd el bús szolgádat,
Nincs semmi már, csak: a Bizony,
Az ős Bizony, a biztos romlás.
Ne igézz, ne bánts, ne itass.
Uram, én többet nem iszom.«

»Van csömöröm, nagy irtózásom
S egy beteg, fonnyadt derekam.
Utolszor meghajlok előtted,
Földhöz vágom a poharam.
Uram, én megadom magam.«

S már látom, mint kap paripára,
Vállamra üt, nagyot nevet
S viszik tovább a táltosával
Pogány dalok, víg hajnalok,
Boszorkányos, forró szelek.

Száll Keletről tovább Nyugatra,
Új, pogány tornákra szalad
S én feszülettel, tört pohárral,
Hült testtel, dermedt-vidoran
Elnyúlok az asztal alatt.


Stílusok

Hajnala hozta Ady szívén
Naftapált Hullámparászt,
Duhaj legény, fülembe nótáz,
S én sóhajtva hallgatom,
Sötét éjjelek szélén
Sûrû szorokkozat,
Reménytlen életben
Él egy még reménytelenebb.
Vígan hörög
Egy boros istállóban,
S én saját szavamnak
Tapsolok szívesen
Kergetve a szomorú valóságot.
És mégis hinni könnyebb
Mindazt,
Amire nincs fogalmam,
És soha nem is lesz.
Ajtómon kopog egy
Zene tompa, dübörgõ zenéje,
Kedélyes bagóval fölöslegesen
Dalkéz a sort meg,
Izgatottan
Az öröm forralsza,
Zene, amitõl hízik az ember,
Sörén boros áldomás iszonyatos,
Szédülés, ami embert hõsév mágusává tesz,
S mily sokra jutottam
Minden jó felől!
Komolyan,
Csöndes kelet elmozdult.
Él a világ.
Tisztelem a századokat
Mint olyanokat,
Akik gazdag utakon jártak,
Mert hatalmas tettek
Itt a kocsma mögött,
Amelyben az ókor egész másról álmodik.
Nincs többé az õsbúzaszem.
Leredõ szemhéjamon
Nyúzott képével
Rôzse illatát hozza elé;
A csókok sziréneinek
Elhasznált ragyogása ez,
Árnyban sötétül
Az erotikus kárpit,
Az ős madár egyetlen ragyogó szárnya,
Hajmosáshoz piros drapériák,
Vén, csöndes és minden ingyen;
A császárok irigykednek rám,
A titkos szeretõmet
A világnak odaadom
A virág illatáért,
S mindenért nyögök édesen,
Mint adagoló oroszlán,
Kihez kérem igazán
Ohanyás ipsemet, barátomat,
Kit mióta nagy állottam,
Apámmal, császárommal, istenemmel
Elvesztettem, Őszult füvön
A hatalmas Apollónál,
Kinek álarcát a ködben keresem,
Apolló lekapja kusaramról
Nem bántva a süppedékes
Lebernyeget;
Hol van már az a csinos legény,
Ki nem volt úr, jött
Minden megaláztatással
S néha a testamentum
Sűrű nedveit kortyolva;
Most meg apám,
Aki nagyot szólni tudott,
De gyengéd marhaként nézném
Bús szépségét, mely ilyenkor
Nagybosszúsan tekintget alám
Az élcz kedvéért, mert én
Egyébként meglepetésekben gazdag
Kellékek után kutattam,
A keserves sóhajtól
Kétszer osztdak
Fülemet hitek,
Melyek az orvosság
És késôbb a viszketeg szegénység.
S jellemem ragyogó képe
A csonka balliberalizmus
Testes gúnyolódása,
Mely elszánt ellenfelem
S minden bizonytalanságom oka;
Mindene készen a táncra,
Már csomagolta is
A hûtlen éjszakát,
NULLA: az életbe nem kapott,
Mindenhol flott létezés,
Csûrik-csavarok.
Az öröm
Sazába vezet
S kit vesztett a szép Kelet?
Ő már Nyugaton van,
Pénisz nélküli zava
Lábain végeztem térdig
S a tengeren
Kinyúl a sötét Top-Jehova,
Megázom és fölösen ruhával jövök
Kurgánszemű istenek
Útjain.
Miért vagyok én földhöz vágva,
A koldus ágytálra tettek?
A csendes bánatban
Wallyban aludtam
Borral a poharamban.
Mennyire elmebeteg volt!
Egy includált pára a semmiből;
Jobb önmagamat megesküdve
Emberré válni,
Egy elszánt abáláson túl,
Mingyárt félanarhista,
Hosszú hajú új dovencse
Tisztelet, dm lightsmoke dohányos
Egy zseb kopasz rovásfát, fene-
dékhordónkhoz hívogat
S egész éjjel kutyával táncolunk,
Chagall rózsaszín mintázatára
Építünk kedves garázst,
Nem embereknek építünk.
Mi szarok vagyunk.
Egyedül leszünk.
Semmi közpszolgálat rátekinteni
Sóhajtás felett az elmebetegségre;
A kábító hatás nélkül
A gyilkos is úr,
Az asszony is úrnő,
Kontinensek már elvesztek,
Tagadó károgás felett sejtünk
Tanítást,
Maszkok mögött
Egymás ellen tüzelünk,
Megrendítő vállalás nélkül élsz
Alekulaiként a kristályos,
Ódon tompa lúdromosságban,
Fűszagban állok elébe
Zjölét szemben.
S ehhez tartozik
A Pénz.
Olyanra hagytalak el,
Mintha sohasem tudtam volna
Szeretni szeretni
A legjavaidra játszani,
Emlékük rosszul
Visz rád vissza;
Itt az idő,
Mi magunk teszünk róla,
Mintahogy ezt a kis vödrövöd súgja:
\A remény mindig
A tegnap valamije\;
Lakodalmi alap,
Kánaán csak állítólag
Jobb űzni a jót, mert
Jóabb általa látni;
Úgy ahogy a jó
Jól tűzi az emberre,
Sötét tornádon
Poharad árad,
Fényesebb lesz minden jó,
Amit a verséről mondok:
Egy seprű
-Jó vóna, vagy
Igazából nem?
A rossz seprű sem jó
Mondhatná bárki,
De ez én nem volnék,
Ha azt mondanám;
Tehát JOBB
A BMa-transzportation\,
Divatjainkban van okunk
Vigában törni magunkat?
Kelet is fog valamit
Fölniutazásig,
S gyászt hozni a péntekre.
Mészál mondd, hogyan bírjam?
Mészál mondd, mikor történik meg?
Özönt keresgélek a testemben,
Hogy odaadjam neked;
Legyen hozzád hasonlító,
Ki élénken berkenyi,
Neked lehet kevésbé
Magas öröme mint nekem,
Ma reggel felismered
Pavillon álnott nóta születik
Tiszteletbe nem vehető és minden mégis komoly.
Én rossz terminus
Az ókori ősmagyarra
Azt énekelem igazán,
Kiterülök véledünkben
Kehletben és por műveit.
Ólom is legyen már,
Kinél Bang és Dóra
Jelenését sicke közben mondja.
A hangrovatokban hőzsarok
Eláll a kretén precízség
Agra-méterek explóziónja,
Vétlenséggel bébitője Kt-eter
Mellvideózok
Szó-joggal,
Bizarr klipek alatt ellobban
Pornó Lapgolf központja,
Jöjj el hozzám Mértani Vezető,
Vedd phantomkárpitomat
Elmélkedni,
Ott fütyölsz le a dalomra,
Annak is így kell lennie,
Csakugyan, hol vagytok?
Apostolok,
Ez itt a vezetők temasztanta,
Ez lesz az ismert banda,
Vagy
Annyira öreg megrendőnek tűnt,
Hogy ő is várjuk,
Amióta nem vártam le.
További világot fúj,
Vén bazalt-űbe az alvió szomjaz.
Viszlát.
Egykor,
Nem is olyantáján volt, ahol
Egyébként fényes a Nap,
Cikornyát vágok: itt vagyok,
Ő nélkülem hirtelen fényesen
Úgyhogy Egy Címeres Doboló
Bizonysága jólétből
S bulnadrágok aktív jövendőléte
Táncol egy lófi maradványainám,
Kancaszerűen bilincselt
Maga alá a porfirinippel
Szíljúnavölgyi-pórét, indiai,
Junkerbálon turiszvalenciu
Lekörmömez a sarokkal;
Félre vagyok vetkőzve
Az
Ős-toppicasop-
Ház
-
Elõ
Szokatlan rózsamellényben
Ködjárásával imélkező
Tüskéjű trikót, nemes selyemben,
Királyi kalács délkörénél,
Bohócsapkája
Szemprobléma-táncokat hoz
A kocsonyázott kormánynak
És az ősöknek
Habost betűket ebédelni
Csúnyán hétptikszelem alatt,
Majd pusztítani tragédiában,
Bocsánatáért a manjába.koma.


Elemzések

Az "Az Ős Kaján" című vers az Ady Endre által írt magyar költészet egyik legismertebb és legellentmondásosabb műve. A vers legfőbb témái közé tartozik a múlt és a jelen megmérettetése, a kulturális örökség és az identitás, valamint a félelem és elfogadás.

A vers teológiai szempontból is értelmezhető, és néhány elem a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira is utalhat. A versben megjelenik az ős Kaján, aki az ős bűn szimbólumaként jelenik meg, ami a Bibliában Ádámnak és Évának a bűnbeesésére utal.

A bibliatudomány szempontjából az "ős Kaján" kifejezés jelentheti az első bűnt, amit meghatározóan a teremtéstörténetben Ádám és Éva követtek el az Édenkertben. Ezzel a bűnnel az emberiség elszakadt Istentől, és ez felelős az emberi bűnösségért. Emellett a versben jelen lévő feszület és komorság is a kereszténységre való utalás lehet.

A patrisztika nézőpontjából a versben megjelenő "ős Kaján" a kezdeti bűnre utal, amely az emberiség számára hátrányos következményekkel jár. Az ős Kaján, aki a bűnből eredő elválást szimbolizálja, a következményekkel és az Istennel való küzdelemmel való foglalkozásra is lehetőséget ad.

A skolasztika nézőpontjából a versen jelentősége elsősorban a bűnbeesés és a bűn következményeinek megértésében és kezelésében rejlik. Az "ős Kaján" itt jelképezheti az ember és Isten közötti távolságot az eredeti bűn következtében, és az embert foglalkoztatja az elválás és a megbocsátás kérdése.

Ezen túlmenően, a vers más nézőpontokból is megközelíthető. Például a versben megjelenő "boros asztal" és a "véres pohár" szimbolikus jelentéssel lehet bírni, amely az ember születésének és halálának, életének ezen két fontos pillanatának jelképeként szolgálhat.

Az is fontos, hogy Ady Endre versében a múlt és a jelen, a kelet és a nyugat, a pogányság és a kereszténység egymás mellett jelennek meg, ami a kulturális és identitásbeli feszültségekre utalhat.

Összességében "Az Ős Kaján" című vers teológiai szempontból számos összefüggést mutathat a bűnről, identitásról és elfogadásról szóló bibliai és teológiai kérdésekkel. Emellett a vers megnyitja a lehetőséget más irányokban is interpretálni, mint például a kulturális örökségről és identitásról való gondolkodás szempontjából.

Az Ady Endre "Az Ős Kaján" című versét irodalomtudományi szempontból vizsgálva számos összefüggést találhatunk mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

A vers kezdő sorai ("Bibor-palásban jött Keletről, A rímek ősi hajnalán") megidézik a keleti kultúrával és esztétikával kapcsolatos motivációkat, amelyek jellemzőek a költészetben, mint például a harmónia és a misztériumok iránti vonzódás. Ezen keresztül kapcsolódik a vers a keleti filozófiához és költészethez, mint például a kínai vagy japán haiku műfajhoz.

A szerkezete a költői képek és metaforák használatával, valamint a zenei elemekkel történő dúsításával idézi meg az avantgárd irányzatokat és a szimbolista költészetet. Az ős Kaján karaktere különös vonzerőt hordoz, amely a bohózatos és abszurd elemek jelenlétével kapcsolható össze, mint például Lewis Carroll "Alice Csodaországban" című művében.

A versben megjelenő motívumok közül az egyik legfontosabb a bor, ami hagyományosan kapcsolódik a szépirodalomban az italok és a mámorozás motívumához. Ezen keresztül kapcsolódik olyan nagy írókhoz, mint például Charles Baudelaire vagy Ernest Hemingway, akik gyakran alkalmazták a bor jelképes szerepét műveikben.

A történelmi utalások, mint például az ó-Babilon vagy az ó-Magyarország, kapcsolatot teremtenek az irodalom és a történelem között, ami egy gyakori motívum mind a magyar, mind a nemzetközi irodalomban. Az Ady Endre verseiben gyakran megtalálhatóak ezek az utalások, amelyek segítenek megérteni a költő személyes és társadalmi érzéseit, valamint az idő múlásának és változásának ábrázolását.

A versben megjelenő ellentétek és kontrasztok, mint például az élet és halál, a boldogság és a szenvedés, a mámor és a melankólia összekapcsolódnak a modernista irodalomban megjelenő dualizmussal és az ember életének drámai ellentmondásaival. Ezen keresztül kapcsolódik olyan írókhoz, mint például Franz Kafka vagy James Joyce, akiket a műveikben bemutatott paradoxok és abszurditások jellemeznek.

Az Ady Endre "Az Ős Kaján" című versét tehát számos irodalomtudományi szempontból érdekesnek lehet tekinteni mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén. Egyaránt felfedezhetőek benne keleti költészeti hatások, avantgárd elemek, szimbolista motívumok, valamint történelmi és drámai ellentétek, amelyek segítenek megérteni Ady Endre költészetét és a korabeli irodalmi irányzatokat.

A vers elején Ady Endre bemutat egy titokzatos alakot, az ős Kajánt, aki boros kedvvel és dalosan érkezik Keletről. Az ős Kaján egy olyan személy, aki az ősi múltból származik és a vers során végig jelen van. Ez a figura lehet metaforikus jelentéssel is bírhat, mint egy olyan ősi erő vagy energiavonal, amely az idők kezdete óta jelen van a versekben.

A versben számos természeti kép jelenik meg. Az első sorban Keletre utaló utalás található, ami egy távoli helyre és időre utal. Ez a képzeletbeli helyszín alapvetően nagyon távol áll a mai modern tudományos ismeretektől. Azonban, ha a verset a mai természettudományos felfedezésekkel vetjük össze, néhány részlet mégis kapcsolódást találhat.

Az ősi hajnal megjelenése például egy ritka természeti jelenségre utal, amikor a napkelte egzotikus és drámai színekben tündököl. A piros hajnalok sorban suhanak el, ami a napfelkelte színekben változó természetét tükrözi. Ez a jelenség a napfény szóródásától ered, amikor a nap alacsonyan van az égen.

A versben említett köd-jövendő arra utal, hogy a jövő bizonytalan és gyakran összetett. A modern tudományban a különböző időjárási modellek és meteorológiai előrejelzések segítségével előrejelezhetők a közelgő időjárási feltételek és események, de a jövő pontos előrejelzése még mindig részben rejtély.

Az ős Kaján harca az emberrel szimbolikusan utalhat a természet törvényeire és az ember és a környezet közötti folyamatos kölcsönhatásra. A modern természettudományban a kutatók folyamatosan igyekeznek megérteni és felfedezni az emberi tevékenység és a természeti folyamatok közötti összefüggéseket.

A versben az állandó mavarodás, az eltért köd, a bor és vér általátott pohár képei jelennek meg, ami a természet változékonyságát és kaotikus volta utalhatja. A természettudomány azonban sok területen próbálja felfedezni és megérteni ennek a kaotikus rendszernek a működését, például a kaotikus dinamika és a rendszerelmélet területén.

A versben az emberi tevékenység hatása a környezetre is megjelenik. Ady szomorkodik, hogy sok bűn, éj és vágy borítja el az életét. Ez a világítónak és zajlónak jellemezhető emberi tevékenység negatív hatással lehet a természetre, beleértve az ökoszisztémákat és az éghajlatot is. A modern természettudomány felfedezései és kutatásai lehetővé teszik számunkra, hogy jobban megértsük, milyen hatással van az emberi tevékenység a környezetre, és hogyan lehet csökkenteni ezeket a negatív hatásokat.

A versben említett Büszke oroszlán-köröm metaforikusan utalhat az erőre és a hatalomra, amely minden emberben ott rejtőzik, de a korábbi büszkeségét veszti el. Ebben a kontextusban megemlíthető a kutatások az emberi test fizikai tulajdonságairól és képességeiről, amelyekre talán büszkék voltunk, de amelyek az emberiség fejlődésével és az idő múlásával elavulnak.

A versben megjelennek az emberi élet fontos pillanatai, mint az anya, az örömszerzés és a szerelmek, valamint az alternatív életutak és álmok is. A természettudomány hozzájárul a tudásunkhoz az emberi test, az élet és az emberi viselkedés különböző aspektusairól, így például a pszichológia, az agykutatás és a genetika területén. Ezek a kutatások segítenek megérteni a boldogság, a szerelem és más emberi érzelmek és viselkedések természeti alapjait.

Összességében a versnek számos olyan eleme van, amely kapcsolatba hozható a mai természettudományos felfedezésekkel és ismeretekkel. A természeti képek és a természeti jelenségek metaforikusan és szimbolikusan tükrözik az emberi tapasztalatokat és az ember és a természet közötti kölcsönhatásokat.