Itt az írás: nem legényes sorok,
Régi epedések, régi torok
Búgása bőgött így ezelőtt,
Így írtak a hajdani nem szeretettek,
Így írtak a régi, bús szeretők.

Nem azért írok, hogy fordítsd felém
Fehér orcád. Óh, már beérem én,
Ha torkomon buknak a szavak.
S szám kérdeni, kérni se, mást sohse merne,
Mint a sírást és sírni talán szabad.

Boldog vagyok, mert nagyon szenvedek,
Boldog vagyok: érted vagyok beteg,
Halálra szánt, mint rég ezelőtt,
Mint régen a hajdani nem szeretettek,
Mint régen a régi, bús szeretők.


Elemzések

A vers természettudományos szempontból nézve kevés információt tartalmaz. Az első sorokban Ady arról beszél, hogy ezek a sorok nem "legényes sorok", utalva arra, hogy ezek a sorok nem kifejezetten fiataloknak, hanem régi vágyakról és szerelmekről szólnak. Azonban ezek az epedések és búgások nem az író saját vágyairól szólnak, hanem azokról az emberekről, akik a múltban írtak hasonló gondolatokat.

A második versszakban a költő megemlíti, hogy írásai nem azért születnek, hogy a fehér orcájával forduljon felé, vagyis nem célja, hogy valakit meghódítson a szavakkal. Ő boldog, ha a szavak kisiklanak a torkán, és csak sírni, vagy sírásomat kérni meri a szája. Ez lehet egy utalás a kommunikáció nehézségeire, ahol Ady úgy érzi, hogy a szavak nem képesek pontosan kifejezni az érzéseit és vágyait.

A harmadik versszakban Azdy kifejezi boldogságát, amit azért érez, mert nagyon szenved. Betegnek érzi magát a másik személlyel való kapcsolata miatt, hasonlóan ahhoz, ahogy az emberek régiségekben szenvedtek régen. Az utolsó sorokban ismét utal azokra az emberekre, akik a múltban hasonló érzéseket és szerelmeket tapasztaltak.

Általánosságban véve a vers természettudományos szempontból nem tartalmaz sok olyan elemet vagy utalást, amelyek a mai legfrissebb felfedezésekhez kapcsolódnának. Az inkább az emberi érzelmekkel, vágyakkal és szerelmekkel foglalkozik, és azokkal a gondolatokkal, amiket az emberek régen is megfogalmaztak.

A vers címe már önmagában is utal a nemzetközi irodalomra, hiszen a második sorban megemlített Petrarca egy olasz költő, akinek a nevéhez kötődik a szonettköltészet elterjesztése és tökéletesítése. A cím tehát egyfajta intertextualitást sugall, amely a vers elemzése során tovább is bontakozik.

A vers első sorait az "epedések, régi torok, búgása" jellemzi, amelyek a hajdani nem szeretetteknek, valamint a régi, bús szerelmeseknek a szavai. Ez a lírai hangvétel megegyezik a régi korok szerelemi költészetével, például a középkor és a romantika idején íródott versekkel. Ady Endre itt tehát visszanyúl az irodalmi hagyományokhoz, és szándékosan használja azok hangulatát.

Az "Itt az írás" kezdettel pedig az írás vagy a könyv jelentőségére utal. A vers mondandója szerint a sorokban megjelenő érzések nem legényesek, azaz nem felszínesek vagy múlandóak, hanem olyanok, amelyeket régen, búsan és komolyan írtak a nem szeretettek és a bús szeretők. Ez a kifejezés pedig újra visszaköszön a középkori és reneszánsz irodalomban, ahol a költők gyakran drámaian szenvedő és bús szerelmeseket ábrázoltak.

A második versszakban az én-líra már a mai korra utal, amikor a költő nem azért ír, hogy a fehér orcájú hölgy felé fordítsa szavait, hanem inkább azért, hogy leírja a saját érzéseit, szenvedését. Ez a sor is szervesen illeszkedik a romantikus irodalmi hagyományokhoz, ahol a szerelmes költők folyamatosan kifejtették a saját érzéseiket és szubjektív élményeiket.

A vers utolsó versszaka is hasonlóan tekinthető vissza a középkorban és reneszánszban íródott versekre, ahogy a költő a boldogságot és a szenvedést összekapcsolja. Az "érted vagyok beteg" fordulat is jellemző a romantikus költészetre, amelyben a szenvedés és a betegség is gyakran előfordult a szerelem jegyében. A vers szenvedélyes hangvétele és a költő által választott nyelvezet is emlékeztet azokra a versekre, amelyekben a szerelem mindent felemésztő és meghatározó erőként jelent meg.

Összefoglalva, Ady Endre "Ceruza-sorok Petrarca könyvén" című verse több szempontból is visszautal az irodalomtörténetre. Az első versszakban a középkori és romantikus líra hangulata és hangvétele jelentkezik, a második versszak a mai kor én-líráját tárja elénk, a harmadik versszak pedig továbbra is kapcsolódik a régebbi korok szenvedés- és szerelemábrázoló hagyományaihoz.

Ady Endre "Ceruza-sorok Petrarcá könyvén" című versének teológiai értelmezése számos nézőpontból lehetséges. Először is, a versben megjelenő epedések, szeretet és szenvedés motívumai kapcsolatba hozhatók a vallási tapasztalatokkal és a hittel. A vers első része arra utal, hogy az írás olyan sorok, amelyek az epedések régmúltból fakadó búgásával íródtak. Ez azt jelenti, hogy az írás mögött megbújik egy olyan vágy, ami már régi idősből fakad és a szeretet hiányára utal. Ez teológiai értelmezésben a bűnnel, az emberiség elvesztett állapotával és az elszakadással kapcsolható össze, ahogy a Bibliában is megjelenik.

A második rész arra utal, hogy az írás célja nem az, hogy a versben szóló "én" az olvasó felé forduljon és fehér orcát kértessen. Ez arra utalhat, hogy itt nem az emberi kapcsolatokra vagy az emberek közti szeretetre fókuszál a vers, hanem egy felsőbb hatalom, a transcendentális iránti vágy kifejezésére. A versben az "én" megértetteti, hogy ha torkán akadnak a szavak, akkor is boldogan elfogadja ezt az állapotot. Ez a teológiai értelmezésben a megalázottság, az alázatosság és a teljes függés Isten iránt kifejezésére vezethető vissza.

A harmadik részben az "én" boldogságát és szenvedését fejezi ki. Az "érted vagyok beteg" sorok arra utalnak, hogy az "én" valóságos szeretettel, odaadással és áldozattal szeret. A halálra szánt állapot pedig a hittel és a vallásos tapasztalatokkal való mély összhangot jelenti. A régmúlt szeretet hiányából adódó boldogság és szenvedés tehát összefügg a vallási tapasztalatokban jelentkező vágyakkal és az ember és Isten közötti dinamikával.

A vers teológiai értelmezése során nem hagyható figyelmen kívül Ady Endre kortárs és élethelyzeti kontextusa sem. Ady Endre korában jelentős változások történtek a teológiában, a bibliatudományban, a patrisztikában és a skolasztikában. Az 1900-as évek elején megjelentek új teológiai irányzatok és elméletek, amelyek rendkívül befolyásolták a vallásos gondolkodást. Ezek közül a modernizmusnak nevezett irányzatnak van különösen fontos szerepe, amely kérdőjelezte meg a hagyományos bibliai interpretációkat és az egyházi tanításokat. Ezen túlmenően, a filozófia és az ún. modernista művészetek, mint amilyen Ady Endre költészete is, alapvetően újragondolták a magukban foglalt teológiai és vallási kérdéseket, az isteni és emberi viszonyt.

Összességében Ady Endre "Ceruza-sorok Petrarcá könyvén" című verse teológiai értelmezése azt mutatja, hogy a költő a vallásos tapasztalatokat hozza összefüggésbe a régi, bús szeretőkkel, az elszakadással, vágyakkal és a boldogság és szenvedés dinamikájával. Ezen keresztül átéljük az "én" kapcsolatát a felsőbb hatalommal, és megfigyelhetjük az Ady korára jellemző teológiai változások hatását a verseire is.