A vers első szempontból az irodalomtörténetben helyet kapó Ady Endre korszakában, a szecesszió időszakában íródott. Az Ady Endre költészetére jellemzőek az expresszív és indulatos hangulatok, a költői én jelentős szerepe, valamint a szerelem és halál motívumainak feldolgozása. Ez a vers is ezen jellegzetességeket mutatja.
A versben megjelenik a jázmin, mely az exotikumot, a titokzatosságot és a szerelemet szimbolizálja. A jázmin metaforikusan jelenik meg a szerelem és az elválasztás közötti mély titokként, valamint az első pillanatok emlékeként.
Az alapmotívumként szereplő szerelem motívuma nagyon fontos elem a nemzetközi szépirodalomban is. A szerelem és annak különböző aspektusai sok irodalmi mű alapját képezik, és több kultúrában is hangsúlyosan jelen vannak.
A vers elején megjelenik az "ámadás" és az "elválasztó mély titok" motívumai, melyek reflektálnak az emberi kapcsolatok bonyolultságára, az érzelmi távolságtartásra és az egymásra gyakorolt hatásokra. Ezek a motívumok számos irodalmi alkotásban felbukkannak, különösen a romantikus irodalomban és a modern irodalomban.
A versben megjelenik az "eszmélés" és a "sejtelem" motívuma, amelyek az érettséget, a változást és az áttörést jelképezik. Az irodalmi művekben gyakran tükröződik ez a motívum, hiszen sok hősnő és hős találkozik olyan pillanatokkal, amikor rádöbbennek, hogy a kapcsolatuk már nem a szerelem, hanem valami más.
Az Ady Endre költészetére jellemző az érzelmek és hangulatok intenzív ábrázolása, amelyek az olvasót is mélyen megérintik. Ez a lírai intenzitás jellemző sok nemzetközi lírai költőre is, akiknek műveiben a szerelem és a vágy erős érzésekkel jelenik meg.
Összességében tehát a vers több irodalomtudományi szempontból is elemzést érdemel. Ady Endre költészete, az expresszív és indulatos hangulatok, az egyetemesen jelenlévő szerelem motívuma, valamint az irodalomtörténeti kereteken belül beágyazódott irodalmi motívumok mind hozzájárulnak a vers gazdag jelentéstartalmához és értékeihez.