Ne csókolj, Miriám. Ártalmas éj ez,
Én ismerem rég. Vissza-visszatér
Szomorú, bús, igaz mesékkel.
Ne csókolj, Miriám, csúf ez éjjel
És csókot adni vissza nem tudok,
Nem csörtet, álmos testemben a vér.
Mesélni kell ilyenkor, Miriám,
Árnyak kerengnek, rémülök, futok,
Fogj át, öledbe hajtom a fejem,
Jaj, jaj, az a sok kínos szerelem,
Amely űz, hajt olyan régóta már.
Ne csókolj, Miriám, Margit és Erzsi vár.

Akkoriban mondatott én rólam sok dicséret és gáncsoló szó. Mondatott, hogy nagytehetségű ifjú lennék, de szörnyűképen semmisem leszek, mivelhogy szertelenségről adtam tanúbizonyságot.

Nem adtam én ellenben e beszédekre semmit. Hajszolt, űzött a rosszba kergető démon, s úgy hitték, hogy megöl az éjszakázás, mivel éjszakánként a mámort kerestem, s nappal álmos voltam és buta.

Mámor-árus helyeken pedig csak rossz leányokkal beszéltem én, és néha undorodtam magamtól, mert eszembe jutott, hogy e rossz leányok bemocskítanak.

Május volt, és a kertben ismertem meg Erzsit és Margitot.

Ők tiszta lányok voltak, és én nem tudtam ennek folytán velük beszélni.

Hogy ott ültek a rózsák bokra alatt, csak néztem őket. Tudtam, hogy ők tiszták, és áhítottam fehér kezüket megcsókolni...

...Akkor éjjelen még nagyobb volt fejemben és szívemben a mámor... És szomjas voltam tiszta kezek csókolására, és reszketve gondoltam Erzsire és Margitra.

Égett az ajkam, szorult a torkom. Szerettem volna belekiáltani az éjszakába, hogy én egy tiszta leányt szeretek.: Erzsit vagy Margitot...

Így jött előmbe boros pohárral az ifjú, ki szintén ott ült velünk a padon; a rózsák bokra alatt. Lázasan, susogva kérdeztem tőle:

- Te is szeretsz?

- Igen...

- Tiszta lányt?

Súgva szólt:

- Erzsit...

S én leborultam az ifjú vállára... Lázban égve nyögtem: Szeretem én is! Én is!... A tisztát, a szentet, Margitot...

Margit és Erzsi... Jaj, Melanie is jön,
Ne csókolj, Miriám, hallod: ugat,
Beszélek véle, beszélek róla,
Ne csókolj, Miriám, hallod: ugat,
Ő volt az én királynőm...

Hogy unottan köszöngetek nektek az utcán, ismerős idegenek, mit gondoltok rólam?...

Sápadt vagyok, nehéz járású, alázatos... Mit gondoltok rólam?...

Kacagtok, fitymáltok, míg mellettetek elbotorkálok... Honnan is tudnátok, hogy ez a sápadt, lomha, vézna ifjú egy száműzött királyfi?...

...Az voltam én! Rongyos cipőjű, foltozott könyökű, hatalmas királyfi. Rózsás volt az arcom, ragyogó fekete a két nagy szemem, hullámmal csapódott fehér homlokomra fekete hajam... S a trón, a trón! Hatalmas aranytrón ragyogott felém. Nagy volt birodalmam, csodásan mesés nagy. A szívem, a szívem...

Az volt a legtelibb szív minden szívek között... Királynője is volt! Megálljatok.

...Hogy ott tanítottam a kis szobában, aztán bealkonyult, szomorú voltam volt nagyon. Künn kigyúltak, a lámpák s az én nagy szemeim belemeredtek az emberes utcába. Mellettem a leckéjét darálta a fiú, kiért négy forintot fizettek nekem... Aztán nagyon keserűnek éreztem a szívemet....

Sohase fognak az én szemeim úgy eltévedni, mint akkor. Sohase fog az szívem olyan keserű lenni, mint akkor. Sohase látom meg én többé Melaniet, ki nénje azon fiúnak, kiért négy forintot fizettek nekem...

És nem tudom őt elbeszélni nektek. Szőke volt a haja, és könny volt a szemében, és én nem láttam őt csak messziről...

És hogy nagy szemeimmel néztem a setétet, és hogy keserű volt az én szegény szívem, azt nem tudhatta Melanie, mert hogy nem ő fizette ki nékem a négy forintokat...

Én ott a setétben láttam a trónt. Aranyból való trónt, mely vár reám, királyfiára... Csakhogy nekem a víz még bemegyen a cipőmbe, és négy forintból nem csinálnak új ruhát. De végre is királyfi vagyok, és majd meglát engem Melanie, és virág lesz a hajában, és könnytelen lesz a szeme...

Így gondolám, míg nagy szemeim belemeredtek a setétbe, de kiszakadt a lárma a közelső szobából. Mintha ugatott volna szűkölő kutya, mintha a szívembe harapott volna valaki, és ijedten rántogattam a leckehadaró fiú karját.

- Ki az?...

Szólt a fiú:

- Melanie sír. A néma...

...És akkor éjszaka lidérc ült reám, s egy kutya harapta a szívemet. Aranyból való trónon láttam magamat. Jobbomon ült Melanie, a néma, és igen-igen sírt...

Most csókolj, Miriám!
Óh, gonosz éjjel,
Bús éjjele bús, való meséknek,
Miriám, gyújtsd fel a vérem,
Jaj, jönnek a mesék, Miriám, Miriám...


Elemzések

Ady Endre "Mesék" című versét irodalomtudományi szempontból értékelve, számos összefüggés és elemzés található mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

A versben megjelenő motívumok, szimbólumok és hangulatok többek között kapcsolódnak a szomorúsághoz, a szerelmi csalódáshoz és az álmokhoz. Az első részben a főszereplő figyelmezteti Miriámot, hogy ne csókolja, mert a versben megjelenő mesék szomorúak és igazak. Ez a szakasz felveti az örökzöld témát, melyben a szerelem szenvedést és fájdalmat okoz. Ez egy olyan összefüggés, ami a romantikus irodalomtól kezdve egészen a modern és kortárs irodalomig jelen van.

A vers második részében az Ady által kreált főszereplő, egy ifjú, aki nagy tehetséget mutatott, de elkerülték a rossz szokásai miatt. Ez a rész hosszabb időbeli összefüggéseket hozhat a múltbéli vagy jelenlegi művekkel a kultúrában, ahol az ifjak lázadása és életvitelének következményei állnak a középpontban.

A harmadik részben a főszereplő bemutatja a két tiszta lányt, Erzsit és Margitot, akik iránt érzett vonzalmát nem tudja kifejezni, mivel ő maga "nem tiszta". Ez a rész egy olyan összefüggésre utalhat, amely az erkölcsi kettősséget és a megszakadt kapcsolatokat mutatja be, ami sok alkotásban jelenik meg.

A következő részben az ifjú egy másik karakterrel találkozik, és megtudja, hogy ő is szereti az igazat és tisztát. Ez a rész a választás és az identitás témájával kapcsolatos, ami a többi műben is felmerülhet, legyen az az irodalomban vagy a filmszakmában.

A vers következő része a főszereplőről szól, és bemutatja, hogy hogyan változik az életének iránya a trónigénylésétől az élet nehézségein át a szerelemig. Ez a rész az ifjú álmai és ambíciói kivitelezhetőségét, és a valóság találkozását mutatja be. Ez lehet egy kapcsolat a mítoszokkal és a tündérmesékkel, ahol a vágy és a küzdelem a főszereplőt egy bizonyos útra terelhetik vagy eltávolíthatják a tróntól.

Az utolsó részben a főszereplő rátalál Miriámra, és felkéri, hogy csókolja meg. Ez a rész az emberi kapcsolatok és a szeretet erejének vizsgálatát jelenti, ami visszaköszönhet a többi alkotásban.

Összességében Ady Endre "Mesék" című verse sok összefüggést és jelentést hordoz mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban. A versben megjelenő temaik és szimbólumok mély elemzést igényelnek az egyes irodalmi és művészeti irányzatokon belül.

Ady Endre "Mesék" című verse teológiai szempontból is értelmezhető. A verse többek között a szerelem és a bűn témáit boncolgatja.

Az első részben a költő leírja, hogy csókkal járó éjszakától ódzkodik, mert szomorú és bús meséket hoz magával. A költő nem képes viszonozni a csókot, mert álmos és bántott testtel rendelkezik. Ehelyett, mesélni szeretne Miriamnak, mert rémálmok kergetik és menekülni kénytelen.


Ezt követően a vers második részében Ady leírja, hogy nagy tehetséget mutatott korábban, de személyes hibái miatt elveszítette a lehetőségét, hogy valóra váltsa ezt a tehetséget. Ő maga semmibe sem vette ezeket a dicséreteket és vádra sem adott tettrekésztet. Ahelyett, hogy jóra törekedett volna, az alkohol és a romlott leányok társaságát részesítette előnyben, ami miatt undorodott magától.

Következő soraiban a költő arról beszél, hogyan ismerkedett meg Erzsivel és Margittal, akik tiszta lányok voltak. A költő pedig nem képes velük beszélni, mert számára ők túl tiszták és szentek. Inkább csak nézi őket és szeretné megcsókolni a tiszta kezeiket. Ezután boros pohárral találkozik az ifjúval, aki azt súgja neki, hogy ő is szereti Erzsit, és Ady is bevallja szerelmét. Egy trónra és egy mesés birodalomra gondol, amint szomjasan vágyik tiszta teremtés szeretetére.

A költemény harmadik részében Ady arról beszél, hogy mások hogyan látják őt az utcán. Lemarja, nehézkes mozgása és alázatos hozzáállása miatt tűnik észlelhetőnek számukra. Kacagnak, gúnyolnak, miközben ő valójában királyfi, aki száműzetésben él. Lelki királyságában ő az igazi király, hatalmas birodalma van, de ruhája rossz és a lába vizes, és senki sem tehet róla, hogy nem tudnak új ruhát varrni neki az árnyától. Azonban Melanie majd meglátja őt, ekkor virág lesz a hajában és nincs könny a szemében.

Az utolsó részben a költő felfedi, hogy valójában tudja ki a néma Melanie, akit messziről figyelt, és akkor sem tudta elmondani neki, mert nem neki fizették a négy forintot. Éjjel a lidérc ült rá és egy kutya harapta a szívét. Megjelenik egy arany trón és Melanie ott ül jobbján, és nagyon sír.

A vers utolsó sorai az előző szakaszokat ismétlik meg a Miriám felé irányuló közelítéssel. A költő kéri Miriámot, hogy csókolja meg és ígéretet tesz, hogy jönnek a mesék.

A vers bibliatudományi megközelítésben is értelmezhető annak szimbolikája és vallásos utalásai miatt. A patrisztika és a skolasztika nézőpontjaival pedig tovább is boncolgatható a vers, ahogy az emberi bűn, a megváltás és az eszkatológia témáit vizsgálják.

A vers első része a költő érzelmi állapotát és belső konfliktusait fejezi ki. A költő közli Miriámmal, hogy ne csókolja meg, mert az éjszaka szomorú és csúf. A vérben érzi a nyugtalanságot és a vágyat, de nem tudja visszaadni a csókot. Ebben a részben nincs közvetlen kapcsolat a verselemek és a természettudományos felfedezések között.

A második részben a költő önmagáról beszél. Megemlíti, hogy dicséretek és bírálatok érték, mert szertelen volt és rossz dolgokkal foglalkozott éjszaka. Az éjszakázás és a mámor keresése ellentétes volt a nappali álmos és buta állapottal. A költő néha undorodott saját magától, mert rossz leányokkal beszélt, és fél attól, hogy ők bemocskolják. Ez a rész már összekapcsolható a modern természettudományos felfedezésekkel, például a pszichológiával és az agykutatással, amik segítenek megérteni az emberi viselkedést és érzelmi állapotokat.

A harmadik rész a költő találkozásáról szól Erzsivel és Margittal. Ők tiszta lányok, akikkel a költő nem tud kommunikálni, mert nem érzi magát eléggé tisztának. Csak nézi őket és áhítattal vágyik arra, hogy megcsókolhassa a tiszta kezüket. Ebben a részben a természet megjelenik a rózsák bokrával, de nincs közvetlen kapcsolat a verselemek és a mai természettudományos felfedezések között.

A negyedik részben a költő egy másik fiúval találkozik, aki szintén szeret. A költő megkérdezi tőle, hogy szeret-e tiszta lányt, és az ifjú válaszol, hogy Erzsit szereti. Erről szeretnék beszélni, de hirtelen Melanie neve is felmerül, és ez megingatja a költőt. Ebben a részben a természet ismét megjelenik, mikor a költő "ugatást" hall. Ez összekapcsolható az állatok viselkedésével vagy a hangok tanulmányozásával.

Az ötödik részben a költő megosztja a gondolatait a jellemzően negatív megítéléséről. Az emberek nevetnek és fitymálnak rá, míg ő nehéz járású és alázatos. De ő valójában egy száműzött királyfi, akinek birodalma van és a szíve tele van. Ez a rész összekapcsolható a szociálpszichológiával és a társadalmi normákkal.

A hatodik részben a költő visszaemlékezik a múltra és arról, hogy hogyan érzi magát most. Az éjszaka és a Melanie iránti vágyakozása alakítja gondolatait. Ebben a részben nincs közvetlen kapcsolat a verselemek és a természettudományos felfedezések között.

Végül, a hetedik részben a költő arra kéri Miriámot, hogy csókolja meg. Úgy érzi, hogy a mesék jönnek feléje, és hogy ez a vágy csillapíthatja őt. Az éjjel bús és gonosz, de a csók és a mesék között talál bizonyos fajta megkönnyebbülést. Ebben a részben a természet és a verselemek nem kapcsolódnak direkt módon a mai természettudományos felfedezésekhez.