Az "Ady Endre: Tavasz van, úrfi" című vers teológiai szempontból is értelmezhető. A versben megjelenik a Tavasz mint egy hívó, meghívó erő, amely arra kéri az úrfi alakot, hogy éljen teljes mértékben az életet ebben az időszakban.
A bibliatudomány nézőpontjából fontos megemlíteni a Tavasz szimbolikus értékét. A tavasz a megújulás, az újjászületés, az élet kezdetének időszaka. Ez a versben is megjelenik, hiszen az úrfi arra útmutatást kap, hogy éljen ebben az időszakban, mint aki új életet kezd.
A patrisztika nézőpontjából a vers arra utal, hogy az úrfi számára a Tavasz egyben isteni meghívás is. Az isteni meghívásnak az a lényege, hogy megszólítja, kihívja az embert, és felkéri, hogy lépjen be a közös életbe Istennel. A versben az úrfi számára a Tavasz ez az isteni hívás, amelynek követnie kell.
A skolasztika nézőpontjából fontos megemlíteni a versben megjelenő következetesség és értelmezés szükségét. Az úrfi azt a feladatot kapja, hogy éljen ragyogóan, boldogan a Tavaszban, de ehhez következetesen kell élnie, és az életének értelmet kell adnia. Az élet értelmét a világban és az isteniségben kell megtalálnia.
Ezen túlmenően, más szempontból is értelmezhető a vers. Például, úgy is értelmezhetjük, hogy az úrfi az életnek egy adott szakaszában van, amikor lassan megtapasztalja az öregség járta nehézségeket, és visszaemlékezik a fiatalság boldogabb, könnyebb időszakaira. A Tavasz itt a fiatalság és az élet teljes kellemességének szimbóluma. Az úrfi azt érzi, hogy képes lenne még egyszer átélni a fiatalság örömeit és boldogságát, de idősebb korára ez már nem lehetséges.
A vers világosságot hoz az élet mulandóságával és az idő puszta múlásával kapcsolatban. Az úrfi szembesül azzal a tényel, hogy az idő múlásával az életben vannak dolgok, amelyek már nem térhetnek vissza, és kénytelen elfogadni ezt a tényt. Ebből a szempontból a vers kiemeli a végtelen időbeállítást a Tavaszon keresztül, és arra ösztönzi az olvasót, hogy éljen minden pillanatban, mert az idő elszáll és mindent elvisz magával.