Ady Endre "Tüzes seb vagyok" című versét irodalomtudományi szempontból is elemezhetjük.
A vers első sorában találkozunk Ady Endre önmeghatározásával: "Tüzes, sajgó seb vagyok, égek". Ez a megfogalmazás rögtön megmutatja a költő intenzív és szenvedélyes érzésvilágát, amely a vers központi témájává válik. A következő sorban említett "fény" és "harmat" képzetek már ellentéteket hoznak, a fény a fájdalmat, míg a harmat a vígasztalást jelképezi. Ez a azt sugallja, hogy a költő a fájdalmat, a szenvedélyt és a vágyat választja, az enyhet kereső közösségi értékek helyett.
A vers tovább folytatja az ellentétek játékát a kínozó vágyak és a szenvedés között. Az "égető" érzés a vonzalom, a csodálat és a vágynak a költőre gyakorolt hatását fejezi ki. Ebben az összefüggésben a "fény" és a "csók" is szenvedést okoznak a költőnek. A következő sorokban a költő a vágy és a kínszenvedés személyes megtestesítéséről beszél: "Te vagy a kínom, gyehennám nékem, Nagyon kivánlak". Itt a költő végtelen vágyakozását és szenvedését fejezi ki, ami a szeretett személyhez kötődik.
A vers második részében ismétlődnek az előzőekben megjelenő képek és motívumok. Itt azonban a vágy még inkább előtérbe kerül, ahogy a költő azt kéri, hogy "vágy szaggatott föl, csók vérezett meg". Ez a kép a vágy szenvedélyes és fájdalmas természetére utal. A költő kifejezi, hogy éhes új kínokra és szenvedésre, amint mondja, "adj kínt nekem, a megéhezettnek". Itt a költőnek nincs szüksége az enyhítésre, hanem önmagában a vágy öröme és fájdalma ésszerűbbnek tűnik számára.
A vers befejezésében a költő továbbra is a szenvedélyes és tüzes természetét hangsúlyozza: "Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess." Ez arra utal, hogy a költő képes megszállottan követni érzelmeinek impulzusait, még akkor is, ha ezek a szenvedéshez, fájdalomhoz és gyötrelemhez vezetnek.
Az Ady Endre "Tüzes seb vagyok" verse tehát elhelyezhető a magyar és az európai szépirodalom szenvedélyes költészeti hagyományában. A versben megjelennek a szerelem fájdalmával és vágyával kapcsolatos motívumok, amelyek visszaköszönnek például az ókori görög és római költészetben is. Ezenkívül a vers az egyedi érzelmeket, vágyakat és szenvedéseket a társadalmi elvárásokkal szembeni lázadásként is értelmezhetjük, amely szintén gyakori témája a modern európai költészetnek.