Emberek dülöngnek a mezőről,
Dél derül és rossz-felhős Észak.
Sivár nyár fűl s az egész falun
Bús kasza-ritmus s gaz virágok
Lehelletén szállong a szegény-szag.

Sírás sír a gyér búza-világból
Három tornyos, kis, halk falunkba.
Ez is világ és egész világ,
Holott úgy néz ház, ember, minden,
Mint ki az életet, jaj, megunta.

Seregszámlát tartnak a családok,
Fázón gondol mindenki télre
S megzsibbad minden alkonyaton
Mindenkiben itt a falunkban
Minden akárha-volt kis reménye.

Vannak, kik tán húszszor is izlelték
Íly csiklandós ízét a nyárnak:
Ezek a vén, komor boldogok,
Akik már e siralomvölgyben
Semmi boldog aratást nem várnak.

S kemény pásztor akad még, ki csördit
Átkosan pattogó ostorral
S földhöz vágja a vén kalapot
S esti harangnál köszöntőt mond
Kontóra rendelt savanyu borral.

De jönnek az estében az ifjak
Utálva, fáradtan és félve
S a kis faluból három torony,
Fehér-dermedten új csodáktól,
Szomoruan kérdez föl az Égre.