Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
   A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
   Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
   A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
   Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
   Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
   Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
   Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
   Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
   Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
   És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
   Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
   Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
   Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
   Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
   Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
   Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
   Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
   Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
   Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
   Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
   Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
   Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
   A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
   Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
   Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
   Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
   Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
   Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
   A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
   Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
   Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
   Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
   Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
   S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
   Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
   Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
   Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
   A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
   Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
   Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
   No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
   Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -
   No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
   Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
   Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
   Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
   Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
   A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
   Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
   A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
   Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
   Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
   London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
   Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
   Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
   Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
   Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
   A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
   Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
   A vértanúk dalát.[*]

(1857 jún.)

[*] A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát,
hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277)
után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső
múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom
lerázására. - A. J.

Stílusok

Edward király, angol király jár,
Lóval, hogy lássam, mekkora az ár
A velszi tartománynak mi szép csöndje,
Folyóval, földdel, mint a kettesével érdemben?

Van-e ott folyó, és ha igen, nagy vízen,
Földjén túrásra is van kenyér, tisztaság, szépség?
Használható-e a megöntözés,
A pártos honfivér?

A nép, ez az istenadta nép,
Mindenki oly boldog-e maradva itt
Mint akarom én, vagy mint a barom
mellyel munkára hajtok?

Felség, valóban a koronád legfényesebb köveként
Velsz szigetét teszem kérdőre,
Földet, folyót, s duzzadó legelőt,
Hegyek és völgyek övezik e szigetet.

A nép, ez az istenadta nép
Itt oly boldogan él, Uram.
Összébb hajolnak kunyhóik,
Mint az éjfél hasonló sír.

Edward király, angol király jár,
Lóval, hogy lássam, mekkora az ár
Csend van körülötte, amerre jár,
Velsz tartomány néma táj.

Montgomery a vár, ahol ő ezen az esten megpihen,
Montgomery, a vár ura,
Várja a királyt.

Vadhús és halak, mindenféle jó falat,
Szeme és szája juttatja ízlelgetni a csapatnak,
Száz szolga siet, hordozza őket,
Hogy nézni is lehessen terhét.

Minden, amit ez a gyönyörű sziget ad,
Étel, ital, teremtettek,
Minden, feszültséggel és pezsgéssel,
Túl a messzi vizeken.

Ti urak, ti urak! Nem üdültek velünk?
Eduárd ne érezze szeretetünket?
Ti urak, ti urak! Ti velszi ebek!
Isten éltesse Eduárdot!

Vadhús és halak, minden, ami a földön jó,
Látom én, de belső sötétség lakik,
Ti urak, ti urak, gyávák!
Isten éltesse Eduárdot!

Hol van az, aki énekli tetteinket -
Egy velszi bárd elő!
A sok vitézből egyik a másikra néz,
A vendég velszi urak között,
Arcukon félelem és düh széle:
Bárányok haloványak.

Szó, hang megszakad,
Lehellet elvész,
Ajtóból fehér galamb lép,
Az öreg bárd támad fel.

Itt van, királyom, aki dalra kelteti cselekedeteidet,
Mondd, mondja az öreg,
És a fegyver csattan, megdördül ahogy húzza a hangját.

"Fegyver csattan, vérontás éjjel-nappal,
Az éjszakai vad gyűl a vérillatra:
Te tetted ezt, király!

Lefejeztél ezer népet,
Halmokra halmozva ezrek testének keresztfáit,
Az életben maradtak sírnak és kutatnak:
Király, te tetted ezt!"

Máglyára vele! Parancsol Eduárd,
Keményen, félelmetesen,
De szükség van puha dalra;
Egy fiatal bárd lép be.

"Ah, lágyan fúj a szél az estben,
Milford-öböl felé;
Szüzek sirámája, özvegyek panasza
Nyögjük itt belé.

Ne szülj rabszolgát, te szűzi hófehér!
Anyát ne táplálj babával!..."
Mondja a király. És eléri
A menőt a máglyán.

De vakmerően és hívogatás nélkül
Előáll a harmadik;
A kobzon játszott dal megró.
Az így hangzik:

"A vitézek elhulltak a csatában -
Hallgasd, Eduárd fiam:
Nem említed a nevem tisztelettel,
Nincsen olyan velszi bárd, aki felérne vele.

A lélekemelő emlék még mindig zeng a lantokon -
Hallgasd, Eduárd fiam:
Átok minden dalra, amelyet énekelnék,
Azért, ahogy a velszi bárd dalol.

Én látom! - És parancsot ad
A rettenetes király:
Minden velszi énekest a máglyára,
Minden kiejtést el kell hagyni.

Szolgái széthullanak,
Az egész országot átszelve.
Montgomeryben ez volt a híres lakoma.
Edward király, angol király jár,
Fakó lován vágtat,
A körülötte lévő ég lesz a földje:
A velszi tartomány.

Ötszáz bárd dala vezet el
A vértanúk sírjába,
De egyik sem mondhatta el,
Hogy éljen Eduárd.

Ha, ha! mi zúg? Mi éji dal,
Amely London utcáin szól?
Akasztom a főpolgármestert,
Ha bármi hang zavar.

Mély csend van, a hangyák szárny nélkül,
Se künn, se bent nem lehet hallani.
"Beszéljen az, aki szót mer emelni!
Egy király nem tud aludni."

Ha, ha! Elő a sípokkal, dobokkal, zenekarral!
Dübörögjön a kürt!
Fülembe zúgjanak át a velszi lakoma átkai...
De túl a zenén, síp-dobon,
A riadó kürt hangján át,
Ötszáz éneklik hangosan
A vértanúk dalát.

(1857 június)


Edward király, angol király

Lófáján fakó lép

Hadd lássam, mennyit ér a velszi tartomány

Úszik-e jó földje, folyója jövőre?



Van-e legelője szép zöld fűnek

Megáldva megöntözéssel?

Hasznos meg-megöntözés

A pártoló hazafiak részéről?



A nép, az isten által adott nép

Boldog-e úgyrahagyatva?

Ahogy szeretném, ahogy egy marha

Amelynek nyakára terítik a magyarok a igát?



Felséges! Valóban a legszebb gyémánt

Van velszi koronádon:

Megtalálod benne a földet, a folyót, a jó legelőt

Hegyekkel és völgyekkel.



A nép, az isten által adott nép

Boldog rajta, Uram!

Házai csendben, mint

Számtalan sírkert.



Edward király, angol király

Lófáján fakó jövődik,

Körülötte csend, amerre jár

És néma tartomány.



Montgomery a város neve,

Hol az este leereszkedett;

Montgomery, a város ura,

Vendégül látja a királyt.



Vadat és halat és minden jó falatot

Hoz a kíváncsi szemnek,

Siető csoportok, száz szolga hordja,

Hogy előadható legyen a pandúrok szeme előtt;



És mindaz, amit ez a szép sziget

Termel élelem és ital:

S mindaz, amit a bor pezsegve forral

Túl messzi tengereken.



Urak, urak! Tehát senki sem

Koccint értem?

Urak, urak! Velszi kutyák!

Legyen élve Eduárd?



Vadat és halat és minden jó falatot

Hoz a szem-száj gyönyöréért,

Ezt látom én: de ördög van itt benn

Minden nemesben.



Urak, urak, gyarló kutyák!

Nem éljen Eduárd?

Hol van az, aki dalait énekli

Egy velszi bárd hozzá?



A bátor hősök egymásra néznek,

Velszi vendégek mérgezőek;

Arcukon félelem, mint

Mohám színe megszakad.



A szó elakadt, a hang fennakad,

Lélegzet megtörik. -

Az ajtóból fehér galamb száll,

Szép szigoru bárd emelkedik.



Itt van, király, aki tetteidet

Elénekelte - mondja a vén;

A fegyver ropog, hallik a hörögés

Amint húrokon csattan.



"Fegyver ropog, hallik a hörögés,

A nap véresen lemegy,

Az éjjeli vad a vér szagára jön:

Te tettél ilyet, király!



Ezreket vágva el a népünknek,

Keresztsorban halomra hegyezve,

Hogy sírba hulljanak a túlélők könnyes hangjainál:

Te tettél ilyet, király!"



Máglyára! menj el! igen kemény -

Parancsol Eduárd -

Ha! egy lágyabb éneknek kell nekünk;

És belép egy ifjú bárd.



"Ah! lágyan emelkedik az estei szellő

Milford-öböl fele;

Szűzek sírása, özvegyek

Panaszokba zúgna be.



Ne hozz világra rabot, te szűz! anya,

Ne táplálj csecsemőt!..."

Mit intett a király. És elérte még

A máglyára menőt.



De vakmerőn és meghívás nélkül

Előáll egy harmadik;

A kobozban a dal magára vall,

Ez hallható:



"Elhullt a bátorság a csatában -

Nos hallgasd meg Eduárd:

Aki hős tetteidet dicsőítené,

Nem él velszi bárd.



Emléke még lantján sír -

Nos hallgasd meg Eduárd:

Átok minden dalra, amit zeng velszi bárd neked,

Emléke sír beléd."



Kiállok, lázadók - mond, és parancsol

A félelmetes király:

Máglyára vele, aki ellenszegül,

Minden velszi énekest!



Szolgái szétszóródnak

Ország-szerte, végig.

Montgomeryben így történt

A híres köszöntés. -



E. király, angol király

Lófáján vágtat előre;

Körülötte az ég megszakad:

A velszi tartomány.



Ötszáz, bizony, lángsírba dalolva ment

Velszi bárdokként:

De egyik sem tudta mondani

Éljen Eduárd. -



Ha, ha! mi zúg?... mi éjszakai dal

London utcáin ez?

Felakasztom, a főpolgármestert,

Ha bosszant bármilyen zaj!



A néma csend áll,

Mozdulatlanul be van zárva,

"Ahogy emelkedsz hangokra!

Király nem alhatik."



Ha, ha! elő síp, dob, zene!

Harsona zengjen:

Fülembe zúzza átkait

A velszi lakomán...



De a zene és a síp dobja mellett is,

Lázító kürtökön túl hangos nevét hirdetik:

Ötszáz ember ének

Elemzések

A versben szereplő Edward angol király és a velszi bárdok története alapvetően történelmi, és kevés olyan részletet tartalmaz, amely a mai természettudománnyal kapcsolatos lenne. Ennek ellenére azonban néhány elemet megtalálhatunk, amelyek valamilyen módon kapcsolódhatnak a természettudományhoz.

Az egyik ilyen elem a folyó, amelyet Edward király megkérdez, hogy van-e és használják-e a megöntözéshez. A folyók a természeti erőforrások fontos részei, és az emberiség történelme során mindig fontos szerepet játszottak a mezőgazdaságban és az emberi tevékenységekben. A folyásának és minőségének vizsgálata a természettudomány egyik ága, a hidrológia része lehetne.

A versben szintén beszélnek a föld minőségéről, a jó legelőkről és a megöntözés hasznáról. A talaj minősége, a talajnedvesség és a növényekkel való kölcsönhatásuk fontos kérdéseket vet fel a mezőgazdaságban és a földhasználatban. A talajtannak és a termőtalaj vizsgálatának különböző módszerei és eredményei a mai természettudomány egyik legfontosabb területét alkotják.

A versben a "pártos honfivér" kifejezés arra utal, hogy a megöntözést valamilyen okból nem használják a velsziek. Az okok és következmények, amelyek megakadályozzák a megöntözés használatát, összefügghetnek a természettudományban alkalmazott fenológia és az éghajlatváltozás vizsgálatával.

A versben említett nép boldogsága és az istenadta nép állapota is érdekes kérdést vet fel a pszichológia és a társadalomtudomány területén. A boldogság és elégedettség mérése, az emberi boldogsággal kapcsolatos tényezők tanulmányozása és a társadalmi jólét elemzése a mai természettudományhoz kapcsolódóak lehetnek.

Összességében elmondható, hogy a versben szereplő elemek valamilyen módon kapcsolódhatnak a mai természettudományhoz. Bár a vers elsősorban a történelmi és kulturális aspektusokra koncentrál, mégis felvet néhány olyan kérdést és témát, amelyek a természettudományban is vizsgálhatók és fontosak lehetnek.

Arany János A walesi bárdok című versét irodalomtudományi szempontból is érdemes elemzés alá venni. Ez a költemény a híres walesi király, Edward meghódításáról szól, és benne megjelennek olyan motívumok és elemek, amelyek kapcsolatba hozhatók mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

Az első pillér, amit érdemes megvizsgálni, az angol és a walesi kultúra, valamint a hódítás motívuma. Az angol király érdeklődik a velszi tartomány iránt, és felteszi a kérdést, hogy milyenek a körülmények, a nép boldog-e, és mennyire érdekes az ottani élet. Ez a motívum hasonlóságot mutathat más kulturális hódításokkal szemben, például az ilyen témájú regényekkel, amelyek az elfoglalt terület és a megszálló közötti kölcsönhatásokat ábrázolják.

A versben megjelenik a tájleírás is, a folyó, a föld és a legelők említése kapcsolódhat a romantikus lírához, amelyben a természeti elemek hangsúlyosak. Az angol király kérdése rámutat arra, hogy milyen fontosak ezek a természeti kincsek egy nép boldogsága és jóléte szempontjából.

A versben a bárdok is fontos szerepet kapnak, akik képviselik a walesi kulturális identitást és dicső múltat. Az ő megöletésük a megszálló hatalom részéről egyértelműen a vernyogtatás és nyomást gyakoroló kultúra elleni támadásnak tekinthető, ami hasonló lehet más népek elleni cenzúra alkalmával. Ez az irodalmi motívum érinti a tűzzel és szétszórt juhkákkal kapcsolatos mítoszokat is.

A versben megjelenik a hatalmi harc és az ellenállás motívuma is. A bárdok dalolva mennek a máglyára, és közben az énekeikkel támadják a hatalmas uralkodót. Ez a motívum szólhat az irodalmi hősök hiába való küzdelméről, vagy a gyengébb fél ellenállásáról a hatalmát kiaknázó hatalmassal szemben.

Az idő és az emlékezet szintén fontos téma a versben. A bárdok emléke zeng a lantjukon, és a verseikben ma is folytatják az elhunyt hősök tetteinek énekét. Ez a motívum kapcsolható még a közösségi események megörökítéséhez, vagy a múltidézéshez, ami a történelem és az emlékezés motivációjára összpontosít.

Összességében ez a vers egy sokrétű és mély elemzést kínál, amelyben számos olyan irodalmi szempont és kapcsolódási pont található, ami érdekes összefüggéseket mutathat mind a magyar, mind a nemzetközi irodalomtörténetben.

Arany János "A Walesi Bárdok" című verse számos teológiai aspektust érint. A versben megjelenik a bibliai történetek és a vallással kapcsolatos kérdések megjelenítése. A versben Edward király reprzentálja az angol hatalmat és az isteni akarat képviseletét, míg a walesi nép a vallási hagyományok és örökség megtestesítője. A vers egyfajta kritikai hangot is tartalmaz a hatalommal és az isteni igazsággal való visszaélésre.

Bibliatudomány szempontjából a versben megjelenő I. Eduárd angol király módszere, hogy ötszáz walesi bárdot kivégeztet, azokban a történetekben tükröződik, amelyekben Isten irgalmas és igazságos akarata kimutatható. Az Ószövetségben gyakran találkozunk olyan esetekkel, ahol Isten parancsolatainak megszegése miatt büntetést hoz a népre. Az ilyen példákban látható, hogy Isten elárulta a megszegőket, és igazságot szolgáltatott.

A patrisztika nézőpontjából a versben megjelennek a vallási hagyományok és a hit megóvása érdekében tett erőfeszítések. A walesi bárdok képviselik a hit és a tradíciókat, amelyek fontosak voltak az emberek életében, és amelyeket meg kellett őrizniük a nép kultúrájának és vallásának fennmaradásához. A kivégzéseik pedig szimbolizálják az angol hatalom és az isteni akarat közötti konfliktust.

A skolasztika nézőpontjából a versben megjelenik a hatalmi struktúrák és az egyház közötti kapcsolat. A király hatalma és Isten fogalma elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz a versben. Az angol király, Edward, aki a cselekedeteivel Isten igazságát hajtja végre, a walesi nép tetteit és hagyományait ellenzi, és ezért kiirtja a bárdokat. Ez a konfliktus az egyházi és világi hatalom közötti feszültséget mutatja meg.

Ezen túlmenően, a versben megjelenő dalok és énekek fontos szerepet játszanak a teológiai szempontból. A dalok segítenek megőrizni a vallási hagyományokat és a hitet, és az éneklés révén az emberek megmutathatják Isten iránti tiszteletüket és hálájukat.

Összességében, a vers számos szimbolikus és teológiai elemet tartalmaz, amelyek a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjait tükrözik. A vers az angol hatalom és a walesi nép közötti feszültséget mutatja meg, és kritikai hangot üt meg a hatalommal való visszaélésre és az isteni akarat megsértésére. A bárdok szimbolizálják a hitet és a vallási hagyományokat, amelyek megőrzése és tisztelete fontos az emberek életében.