Ballada I
Kassa mellett, egy fölvárban,
Tivornyázott a cseh rabló;
Ordas újbor a pohárban:
Hozzálátnak ketten-hárman.
Szólt az egyik: ez fölséges!
Szólt a másik: milyen édes!
Boldog ország, áldott ország,
Melynek földje ilyen bort ád!
Szóla Telef, zord vezérök:
"A keservét! hisz ez méreg!
Semmi tűz a rossz csigerben:
Lőre volna ez Egerben.
Egri püspök nagy pincéje
Drága borral teljes-teli:
Szegény csehet nem szíveli,
De a lengyelt vendégeli.
Lóra tehát, indulóra!
Fel, borinni, víg leventék:
A pap, a csap adja mindég,
Kevés neki annyi vendég."
S mint a holló, mint a felhő,
Mint az árnyék, mint a szellő,
Oly sötéten, annyi zajjal,
A zsiványhad messze nyargal.
II
Egri leány ablakára
Rászállott egy kis madárka,
Kocogtatja, veregeti,
Esdekelve így szól neki:
"Nyiss ablakot, szép leányzó!
Hideg szél fú, esik a hó,
Fázom itt a házereszbe':
Nyisd ki hamar és eressz be."
"Nem eresztlek, ki sem nyitom,
Mert egyedül vagyok itthon;
El is ült már a jó madár,
Bagoly az, ki éjszaka jár."
"Nem vagyok én csúnya bagoly,
Inkább tőrbe esett fogoly,
Szerelemnek hű madara:
Szeretődnek édes szava."
"No, ha az vagy, jer, hadd látlak:
Szegény madár! bebocsátlak;
Fázol ugy-e, reszketsz igen
Odaki, a nagy hidegen.
"No, ha az vagy, jőj be onnat:
Kinyitom az ablakomat,
Az ajtómat, ablakomat...
Melengető két karomat!"
III
Rozgonyi püspök palotája nyitva,
Négy sor ablakkal kivilágosítva:
Magyar ott a lengyelt szívesen látja,
Új ismerőse, régi jó barátja.
"Éljen Ulászló! Hunyadink is éljen!"
Rá zene zendül, ropog a dob mélyen,
Rá zene zendűl, kehely összecsendűl;
Magyar és lengyel deli táncra lendűl.
"Hej, ti vitézek, koszorúsdi táncban
Vér foly az utcán, foly a vér a házban!
Ég a város!... tüze messze lángol,
Négy szögeletjén ide is világol."
- Hol az én kardom? - hol az én nyergem?
- Paripámra ki tud igazitni engem? -
Az enyém damasz volt - az enyém skárlát -
Besenyő lovamnak sose láttam párját.
"Hej! ma vitézek bottal az ebre!
Másszor ülünk már puha szép nyeregre!
Ki lovon, - ki gyalog, - ki, ha épen mászva...
Mert a veszély már itt van, a házba'."
Csörren az ablak, bezuhant az ajtó,
Szép piros bortól iszamós a padló,
Szép piros vértől sikamós a padló:
Odabent a cseh, odabent a rabló!
IV
"Mi zuhog, hallod-e?" - "Szilaj szél
zugása."
"Mi dobog, hallod-e?" - "Kebled
dobogása."
"Jaj, ne menj ki Lászlóm, jaj, ne menj ki szentem:
Valami hidegség úgy borzogat engem!"
"Hogyne mennék, édes? majd itt ér a hajnal;
Gerlice szivedet ne rémitse a zaj:
Katonák az utcán, Lengyel László népe,
Simon püspök bora nem fér a fejébe."
Kimene a legény, bár ne tette volna!
Szíve meleg vére kiömölt a hóra,
Szétfröccsent az útra, a küszöb kövére:
Egy csepp a leányzó fehér kebelére.
És mint a sebes tűz, az az egy csöpp éget;
Érez a lány szíve csoda melegséget:
Szeretője keblét amely átalverte,
A vasat, a vasat kézből kitekerte.
S ki látta valaha, villámlani télben?
Fegyver csillogását fekete éjfélben?
Galambot marókkal víni, verekedni?
Gyönge szűzi karról piros vért csepegni? -
Sok pribék esett el egyenetlen harcon,
De az egri lányból sem lett egri asszony:
Messziről egy dárda hű szivét bejárta,
Fehér köntösében odarogyott szépen
Kedves halottjára.
V
Fut a rabló megrakottan,
Nyomja vállát súlyos préda;
S a bitang nép, a sok céda,
Veszekedik a lopotton.
De a magyar lóra pattan,
Követi sok bátor lengyel:
"Nos vitézek, hát e szennyel
Mi legyünk-e az adósok?"
Jó lovagok, hű csatlósok
Hogy elérik a pribéket -
No hiszen, cseh, jaj most néked!
Mért születtél e világra!
Nem akadnál most az ágra
Gyalázatnak címeréül,
Varju holló ételéül,
Ország utja közelében. -
Itt is, ott is, minden lépten
Maradoz a védtelen cseh;
Aki futhat, nagy szerencse:
De kevés már aki futhat.
Maga Telef sem lel útat
Kassa mellé, a felvárba:
Körülfogva, mélyre zárva
Bünhödé meg az elmultat.
(1853)
|