Léckatonáim sorban állnak már, pici
földem a földből kikerítve, könnyü szál
dzsidások módján állnak őrt, hatalmasan
igazságukban; ők a törvény, ők a jog,
erőm, munkám, nyugalmam és jutalmam ők,
s jel hogy vagyok; sün-életem tüskéi e
szakadt létben, kizárva minden idegent,
de átbocsátva ami még közös maradt
a testvérek közt: táj varázsát, távoli
egek pirossát, és a tejnél édesebb
levegőt, mostanában ugyan e szeles
október hidegét is, aki április
karmosabb öccse --

            Óh mi edzve karmosabb
csökhöz már, kincses tavalyból érkezett
bátyák magunk: mit, hízelegni a modern
szeleknek? Ősz ez! barbár, gyilkos és hazug.
Szemtelen ősz! Nyárnál hangosabb! Csupa vad
zaj, tusa, tánc! Ezer madár alatt a fák
nem ingtak-zengtek ennyire! De élet e
lárma és rángás? Csöndben érik a csira
a föld alatt; halk a termékeny éj; a fű
növése lassú: ez az élet! Kertem, ódd
a magvat ami megmaradt kincses tavaly
füvéből és barbár szelekkel ne törődj!

Jöhet a vad tánc, tépő, részeg, ál-buján
vetkőzni csontig a virágokat; jöhet
a vak kacaj ápolt növényeinkre; majd
a fehér-csuhás vezeklő, a tél; te csak
maradj a tavaly őre! s ha a jövevény
lenézve így szól: >>Én vagyok az Új!<< -- feleld:
>>A Régi jobb volt!<< -- Hősi léceid mögött
mint középkori szerzetes dugott a zord
sisakos hordák, korcs nomádok, ostoros
képégetők elől pár régi könyvet: úgy
dugd magvaid, míg, tavasz jőve, elesett
léckatonáid helyén élő orgona
hívja illattal a jövendő méheit.


Stílusok

Kapd el, gyöngyvirágos délelőtt!

Harcosaim jól megfeszülnek, apró

földem tagolva, akik állnak itt

az igazságukban, mint díszes\n
lovasság. Ők irányítanak, jogom\n
és munkám, nyugalmam és jutalmam.\n
Egyúttal igazolnak, hogy létezem;\n
süniöntudatom tüskéi között létezek\n
e roskatag életben, kirekesztve\n
minden idegentől, de átengedve\n
minden közös maradványt,\n
testvérek közt: a táj varázsát,\n
a távoli ködeket, és a tejért\n
édeskésebb levegőt, mostanában\n
az októberi szél hidegével együtt,\n
aki áprilisnál csipkesebb öccs;\n



Oh, milyen vállalt kapcsolás!\n
Az elől menekülő tavalyi kincse\n
testvéreink úgy jöttünk: hogy dicsőítsük\n
a modern szélnek? Ősz ez! Vad,\n
gyilkos és hazug ősz! Szemtelen!\n
Hangosabb, mint a nyár! Háborús\n
zaj, harc, tánc! Több madárfúvallat\n
nélkül soha a fák nem ingtak\n
zengve! De ez az élet nyugodt.\n
A cickányok lassan növekednek a föld alatt;\n
halk a termékeny éjszaka;\n
a fű növekedése lassú: ez az élet!\n
Kertem, óvja a magot a tavalyi\n
kincshez tartozó fűből, és nem törődj\n
a vad széllel!



Jöhessen a vad tánc, veszekedő,\n
mámoros, híres virágokkal vetkőző;\n
jöhessen a vak nevetés a gondozott növényekre;\n
majd a fehér köpenyes bűnhődő,\n
a tél; maradj te a tavalyi őröd!\n
és ha a újonnan jött szemárnya\n
így szólva szól: „Én vagyok az Új!”\n
méltósággal mondd:

A régi jobb volt!” – Hős léceiddel\n
úgy vigyázz magadra, mint a középkori\n
harcosok a barbárok és nomádok\n
elől, akik tűzejükkel könyveidet égették.\n
Úgy őrizd a magokat, míg a tavasz\n
esőjével élni fog élő orgonád\n
teli illattal a közeli jövő méheit hívja.

Vajda János: A gazda bekeríti

házát



Léckatonáim zordon frontot állanak,

Agyagföldem bekerítve csekély terén,

Mint a jól felruházott pajzskatonák,

Erővel igazuk, állhatatos velem.

Az én munkám, nyugalmam és az én részére,

Ez a törvény, ez az igazság, az én jog,

Jel hogy vagyok. Tüskéi az én életam

Ez a töredező lánc, elzár minden törvénytől,

Ám megosztja közöttünk a közös táj varázsát,

A távol egek színét és a légzést szívemig

Édes öntudatra éledő levegőt, és most

Az október hidegét, az áprilist követve.

Segíts karmos április, gyöngyös napok,

Növésre: megmérett igazi élet kertem

A tavalyi érted szórt magokkal szemben.

Mert ez ősz a vak hazugság időszaka,

Egy zűrzavaros, gyilkos követelmény.

Öröm és vad tánc -- hallásán felül

A madárdalban a fák részegnek látszanak,

De mi ért vértanúk susognak, lombtagjukkal

Csendben növekszik földtakarónk alatt;

Csendes éjben teremt az élet - ez a titka.

Ezért, kertem, hagyd, fordulj a múlt felé

Az idénnyel, a vad erőszak között dőljön el,

Engedd hogy táncoljon körülötted.

Szólíts minden jövevényt: >>Jön az Új!<<

S te válaszolj rá: >>A Régi volt a jobb!<<

Hős fáidtól arrébb, a pajzsok mögött,

Mint az erdész szerzetes rejti a szent könyvet,

Dugd el a magjaidat addig, amíg a tavasz

Szunnyadt hősöd helyén életteli orgonát

Szárító méhek hívogatnak illatukkal.


Elemzések

A vers természettudományos szempontból nézve arra utal, hogy a gazda bekertíti házát és védelmet nyújt annak, ami közös és értékes az ember és a természet között. Az ember itt a természet erejét használja fel (a földből kikerített földem, könnyű szál, a dzsidások módján állnak őrt) arra, hogy megóvja és megtartsa a természeti kincseket (a táj varázsát, a távoli egek pirosságát, a levegőt).

A vers azt is kifejezi, hogy az őszt "vadnak, gyilkosnak és hazugnak" tartja, amely erővel szembeszállva mégis megőrizhető az értékes és a régit őrző jelleg (maradj a tavaly őre!). A természet lassú, csendes, és lassan érik (a csira, a növése), ami az élet igazi jellemzője. A gazda arra buzdítja a kertjét, hogy az új, vad és részeg jövevények (a vad tánc, a vak kacaj) ellenére megtartsa a régi értékeket és hagyja, hogy azok tovább növekedjenek és fejlődjenek (hívja illattal a jövendő méheit).

A vers a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozható, amelyek arra utalnak, hogy fontos a természet megóvása, az értékes és régit őrző jelleg megtartása, valamint hogy az embernek is képesnek kell lennie alkalmazkodni és megtalálni a helyét a természetben. Élő példa lehet a klímaváltozásra adott válaszként a természeti erőforrások hatékonyabb kezelése, a megújuló energiaforrásokra való áttérés vagy a fajok védelme.

A vers teológiai szempontból a gazda és a kert kapcsolatát mutatja be, ahol a gazda a teremtő Isten szerepét tölti be, míg a kert a teremtett világ szimbóluma. A vers elején a gazda házában léckatonák állnak őrt, akik a törvény és a jog képviselői, és a gazda munkájának és erőfeszítéseinek eredményét jelképezik. Ők tartják távol az idegeneket és megóvják a közös teret. Ebben az első részben a bibliatudomány nézőpontját is fel lehet idézni, hiszen a törvények fontosságát és azok betartását emelik ki.

A következő részben a gazda és a kert viszonya ellentmondásossá válik. Az őszi időjárás és az ősz mint a kert elhervadásának jelképe felborítja a korábbi harmóniát és békét. A vers sorai itt áttérnek a patrisztika nézőpontjára, ahol az őszet és a természet romlását a bűnök és az emberi vétkek következményeként értelmezik. Az ősz itt gyilkos és hazug, a modern szelek pedig kártékonyak. A gazda a múlttal, a tavalyi idővel szeretne továbbra is kapcsolatot tartani, melyben a természet még tiszta és intakt volt.

A vers végében pedig a skolasztika nézőpontját is felfedezhetjük. A jövevény, aki az Újat képviseli, megkérdőjelezi a régi rendet és megjelenik a változás készsége. A gazda azonban szilárdan ragaszkodik a régihez és úgy válaszol, hogy a Régi jobb volt. Ez a rész utalhat a skolasztika szemléletére és a hagyományok tiszteletére, ahol az újításnak és változásnak mindig a régi, bevált rendet kell alárendelni.

A vers egészében tehát az ember és a teremtett világ közötti kapcsolat, a törvények és a hagyományok szerepe, valamint a változás és a megmaradás kérdése jelenik meg. Ezekhez a kérdésekhez a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjai különböző megközelítéseket kínálnak.

A vers egy gazda hangján keresztül szólaltatja meg a természet erejének és a régi értékeknek a fontosságát. Az alábbi elemzés az irodalomtudomány szempontjából nézve bemutatja, hogyan illeszkedik a szöveg a magyar és a nemzetközi szépirodalomba.

1. Témakör és tematika: A versben megjelenik a természettel való kapcsolat, a gazda és a föld közötti viszony. Ez a témakör megtalálható a magyar irodalomban is, például a nagyobb hatású georgikus költeményekben (pl. Fazekas Mihály: Vitéz Pál), valamint a nemzetközi szépirodalomban is, például a romantikus költők verseiben (pl. Wordsworth: Természet és Költészet).

2. Alkalmazott költészeti eszközök: A versben találhatóak metaforák (pl. "ők a törvény, ők a jog"), hasonlatok (pl. "sün-életem tüskéi e / szakadt létben"), illetve megszemélyesítés (pl. "gyilkos és hazug. / Szemtelen ősz!"). Ezek a költészeti eszközök a magyar és nemzetközi költészetben is elterjedtek, és segítenek kifejezőbbé tenni a versek mondanivalóját.

3. Versforma és rímképletek: A vers szeptiszófikus strófákból áll, amelyekben ritmusos sorok váltakoznak, előfordulnak rímes sorok is. A magyar költészetben a hagyományos verstan használata általában kevésbé jellemző, míg a nemzetközi költészetben különböző versformák és rímképletek gyakoriak.

4. Motívumok és szimbólumok: A versben megjelennek a természeti elemek (pl. táj varázsa, távoli egek pirossága), amelyek általában a költészetben szimbólumként jelennek meg az élet, az idő múlása vagy éppen a szabadság képében. A magyar irodalomban is gyakran használják ezeket a motívumokat (pl. Arany: Toldi), továbbá a nemzetközi szépirodalomban is rendszeresen előfordulnak (pl. Shakespeare: A vihar).

5. Hangulati és érzelmi hatások: A versben az őszi időjárás, a vad tánc és a változások közepette megtapasztalható biztonságos, hagyományos életérzés erőteljesen érződik. Ez a hangulat és érzelem a magyar lírában is gyakori, például Ady Endre vagy József Attila verseiben. A romantikus költők a nemzetközi szépirodalomban is gyakran játszanak az évszakok és az érzelmek hangulatos összekapcsolásával.

Ez az elemzés bemutatja, hogyan helyezkedik el a vers a magyar és nemzetközi szépirodalom területén a témája, alkalmazott költészeti eszközei, hangsúlyai, valamint motívumai és szimbólumai alapján.