Óh micsoda reggel! Szemem semmit se lát
a négyszögü ablak szürke tábláin át.
      Ólomlemezekkel
vannak beszögezve; s azt hiszem, talán itt
csak vidám kedélyed világa világít --
      óh micsoda reggel!

Jó így lakni, édes, magoson, magoson
mikor ragyog a kék, tavaszon, tavaszon
      s mint sziget az égben,
horgonyzó léghajó szőnyeges lakásunk
és kívülről csupán egy-egy fecskét látunk
      suhanni a kékben.

De még jobb, de még jobb -- mikor nincs más világ,
csupán az emberé, s szemünk fecskét se lát --
      ilyen szürke télen,
mikor nincs más világ, csupán az emberé,
akkor még jobb, édes, ki se látni belé
      s lenn tudni azt mélyen.

Ez a mi nagy próbánk: kínjait érezni
s köztük ős, szent, vidám magvakat őrizni
      -- simítsd hozzám orcád! --
Látod, hősen, tisztán, s boldogan maradtunk,
előttünk köd, mögöttünk köd, és alattunk
      egy elsüllyedt ország.