1.

Te vagy a táj, hová szivem
folyton epedve hazarándul;
te kék, finom, fantasztikus
Dunántul!

Ha otthon kell, ha mese kell,
feléd futok. Te vagy a dajka,
kinek tej-édes szavakat
ad ajka.

Mert együtt otthon és mese,
mint tarka fény és enyhe árnyék,
bús varrólány és álmodott
királynék...

2.

Tépve a fák, kidőlt a fal,
szennyes iszap zuhant a kertre:
kedvünk lepkéjét a vihar
leverte.

De ím a szépszemű öreg
benn, egy erős öreg szobában,
tovább mesél... Tünt viharok 
szavában

kelnek és mulnak, és ború
derűre, szürke égre rózsás:
hullám és hullám... Oh dicső
hajózás!

3.

Bár néznénk minden bajra úgy,
ahogy a hajós néz a hullám
völgyére: szemünknek gyönyör
a villám:

fülünknek gyönyör a zúgás:
és gyönyör az élet szívünknek, 
mint dús hajózás, bérci út,
vad ünnep,

hazárd nagy játék, játszani 
gondtalan gonddal, könnyü bájjal,
vigyázva - gyilkos és bolond
szabállyal.

4.

Röpíts hát pelyhül, szárnyas ajk!
hogy legyünk könnyűek a bajban,
könnyű hajósok e gonosz
viharban!

könnyü játékosok e vad
játékban, otthon a veszélyben,
otthon és bátrak e hazárd
mesében!

S te, együtt otthon és mese,
hova bús szivünk hazarándul,
ihless még, leghívebb hazánk,
Dunántul!

1924-1925. tél