1.
Te vagy a táj, hová szivem
folyton epedve hazarándul;
te kék, finom, fantasztikus
Dunántul!
Ha otthon kell, ha mese kell,
feléd futok. Te vagy a dajka,
kinek tej-édes szavakat
ad ajka.
Mert együtt otthon és mese,
mint tarka fény és enyhe árnyék,
bús varrólány és álmodott
királynék...
2.
Tépve a fák, kidőlt a fal,
szennyes iszap zuhant a kertre:
kedvünk lepkéjét a vihar
leverte.
De ím a szépszemű öreg
benn, egy erős öreg szobában,
tovább mesél... Tünt viharok
szavában
kelnek és mulnak, és ború
derűre, szürke égre rózsás:
hullám és hullám... Oh dicső
hajózás!
3.
Bár néznénk minden bajra úgy,
ahogy a hajós néz a hullám
völgyére: szemünknek gyönyör
a villám:
fülünknek gyönyör a zúgás:
és gyönyör az élet szívünknek,
mint dús hajózás, bérci út,
vad ünnep,
hazárd nagy játék, játszani
gondtalan gonddal, könnyü bájjal,
vigyázva - gyilkos és bolond
szabállyal.
4.
Röpíts hát pelyhül, szárnyas ajk!
hogy legyünk könnyűek a bajban,
könnyű hajósok e gonosz
viharban!
könnyü játékosok e vad
játékban, otthon a veszélyben,
otthon és bátrak e hazárd
mesében!
S te, együtt otthon és mese,
hova bús szivünk hazarándul,
ihless még, leghívebb hazánk,
Dunántul!
1924-1925. tél