1911.

E rég elavult verset, melyet kedvetlen órában az ismeretlen
Adynak írtam: ajánlom ma a bajtársnak és a jóbarátnak.


1.

Hajdan mint bajnok társa mellett,
melletted mentem harc elé:
neked egyfelé győzni kellett,
nekem harcolni kétfelé.

Győztél; s a harc új harcot ellett,
visszáját úntig meglelé,
s harccal a szívem úgy betellett:
alélva kérdem: több jön-é?

Ó te rég ismert ismeretlen,
ki mellé csúful emlegettek,
kinek nem tudtam lenni társa,
de egy anyánk volt: Magyarország:

Mégis vérek vagyunk mi ketten,
bár ellentétek, együtt eggyek,
harcom a harcod folytatása,
s testvérül szólok íme hozzád:

2.

Kit nem értek, kit sohse láttam,
ki mellé csúful emlegettek,
ki vagy, bár nem szeretsz, barátom,

jobb mind sokan, akik szerettek;
halld, már a hangom alig hallszik,
mint lámpa, melyet elfeledtek,

egyedül és lassan kialszik,
s a koncert egy hanggal fakóbb,
s egy szinnel némább lesz a rajz itt,

hol együtt voltunk hallhatók:
megint álomba hull Magyarhon?
szólnak már titkos altatók.

Még egyedül te állsz a parton,
éjig a bukó napba nézve,
s hogy jő mögötted, nő az alkony

hátad mögött, nem veszed észre:
Ébresztő, ébredj! Vagy kivárod,
mig a hazug hold megigézne?

Neked kell mindent megcsinálnod,
azt is ám amit én akartam:
te kiállod! (Én már kiállok.)

Én már elhallgatok zavartan.
Nem értek hangos lenni. Téged
meghallanak. (Én már meghaltam.)

És kincsemet hagyom tenéked:
elődöm voltál, légy utódom:
az üszköt, ami bennem égett,

máglyádra vetve, elhuzódom.

3.

Nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Nem! nem! bűn volt, amit beszéltem,
mikor a szívem arra gondolt,

hogy szálljon el dalom a szélben:
amit zengtem, örökre zengtem,
és nem halhatok meg, ha éltem.

Nem értek néma lenni. Nem, nem!
S szavam pelyhét nem vethetem
idegen ajk sodrába. Ennen

törvényem lenni végzetem...
-- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- --
-- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- --

-- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- --
s mig képet oltáromra vágni,
avagy szinnel igézni bírok

idegen kép nem fogja látni
hajolását acél nyakamnak,
s csak oly istent fogok imádni,

akit én alkotok magamnak.


Elemzések

A kevésbé tudományos részek elhagyása után a vers a következőképpen alakul:

A vers egyfajta meghajtást és átadást jelképez. Az első részben a versszöveg arról szól, hogy a költő, Babits Mihály Ady Endrének megközelíti Ady Endrét, a hozzá hasonlóan költőt. Babits elismeri Ady győzelmét és azt a kérdést teszi fel, hogy további győzelmek várhatóak-e. Ez a rész a természettudományos szempontból az emberi teljesítmény és fejlődés témáit érinti, és a mai tudományosalapokon alapuló kutatásokkal való összehasonlításra is lehetőséget ad.

A második részben a költő megvitatja a kapcsolatát Adyval, akiről azt mondja, hogy soha nem találkozott vele, de mégis véres testvérek, mert mindketten magyarok. A költő arra hívja fel Ady figyelmét, hogy ébresztse fel és vegye észre, hogy már készült háttérértékelése a tájnak a nap áséja mögött. A "hazug hold" vonatkozik a hamis biztonságérzetre és a valóság elkerülésére. Ez a rész a környezeti változásokkal és a természeti jelenségekkel kapcsolatos ismeretekkel való összefüggésben is elemezhető.

A harmadik részben a költő kifejezi bánatát, amiért nem lehet érzéseit szavakba önteni, és megvallja, hogy nem tud csendben maradni. A "szavam pelyhét nem vethetem idegen ajk sodrába" rész arra utal, hogy a költő saját hangját és stílusát nem adhatja át másnak. Ez a rész a kommunikáció és az emberi érzelmek természettudományos elemzését is lehetővé teszi, mivel a hangok, a nyelvek és az emberi kommunikációs folyamatok ismeretében fogalmazódik meg.

A vers egyedülálló átadást és meghajtást ábrázol, és számos olyan témát érint, amelyek a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozhatók. Ezek közé tartoznak az emberi fejlődÉs,résenek és a teljesítménye kapcsolatban kiemelt kutatási területek felmérése, az éghajlatváltozás hatásai és a környezeti változások jelentősége, valamint az emberi kommunikáció és érzelmek természettudományos elemzése.

A vers első néhány sorában Babits Mihály Ady Endrének ír, akivel való kapcsolatát ismerjük. Az elején történetekkel indít, amelyekben két különböző szerepet játszik: Ady mellé társakként áll, mellette harcolni kell, míg neki egyedül kell harcolnia. Ebben a szakaszban a két költő személye tűnik fontosnak, amely az Adyval való kapcsolatára utal.

A következő részben Babits arról beszél, hogy Adyt rendszeresen "csúful emlegetik", vagyis sokan támadják vagy nem tisztelik. Babits a versben hangsúlyozza, hogy bár ellentétek és ellenségek, ők mégis vérek és testvérek, akik közös harcot vívnak. Ez a rész az Adyval való kapcsolatának összetettségére és az őket összekötő nemzeti kötődésre fókuszál.

A vers harmadik részében Babits megemlíti, hogy amit Adyról mondott, az fájdalom volt, és amit róla mondott, az bűn volt. Ezzel utal a kritikára, amit Ady a korabeli irodalmi közegben kapott. Babits azt is kifejezi, hogy nem érti, hogyan lehetne néma és hogy szavai nem sodródhatnak idegen ajkakra. Ezzel azt jelzi, hogy mindig nyilvánosan szeretne szólni, és hogy a szavak fontosak és hatalmasak számára.

A versben megjelenik a tér és idő motívuma is, amikor Babits a nap alkonyára és a növekvő sötétségre utal. Ez az időbeli változás lehet az Adyval való kapcsolatuk alakulására és változására utalni.

A vers végén Babits arra utal, hogy képeket fest és szavakban alkot, és hogy ezeket csak ő látja és hallja meg. Ez a rész azt a függetlenséget és alkotói szabadságot jelzi, amit Babits magára vállalt és amivel Adyt is megkülönbözteti.

A vers tehát Adyval való kapcsolatának bonyolultságát és ellentétekkel teli természetét mutatja. Babits elismeri az Ady által elért sikereket és próbálja megérteni és elfogadni a másik költőt, miközben megőrzi saját függetlenségét és alkotói identitását. Ez a vers a magyar irodalmon belül a Babits-Ady viszonyra fókuszál, de a verselemzés során további összefüggéseket találhatunk a nemzetközi irodalomban is például az alkotói és baráti kapcsolatokra, a kritikák kezelésére és a költői önazonosság megtalálására vonatkozóan.