1.

Én aki azelőtt ifiú elmével
játsztam a modern ész komolyabb versével
s mihaszna tudástól nehezült elmével
henyéltem a napot; most közelebb hévvel
flirtöket éneklek, háborut és fegyvert,
hőst akit egy lányka pajkos szeme megvert
s szekeréhez láncolt szomoru kudarccal -
hogy férhet ily átok egy angyali arccal?
ilyen sima arccal, melynek üde rajza
iszonyubb és szebb mint az Achiles pajzsa,
vagy amely tündérfőt elejte Medúza?

Ó te magas sarku, hangos ajku múzsa,
ki a füstös bandát hevíted a bálon,
te ki láthatatlan ott ülsz a pedálon,
hol a fehér csontot verik gyűrüs ujjak:
hogyha te is lány vagy, s villant szemed félre,
tánc közbe ha rebbent ered fürge vére,
ha mondtad érzelgőn: "mily szép ma az égbolt!"
s kezet a kezeddel szorították forrón,
léptél titkon lábra, mely nem a tiéd volt
s megakadt már fürtöd pici tollkésollón:
engedd, sima dalt hogy dalodon tanuljak,
s mig a nyári flirtök daliáit zengem,
flirtölés muzsája, cserbe ne hagyj engem!

2.

Ó valósult álom, álmodott valóság
rózsaszin liljomok, liliomszin rózsák,
csiklándozó fürtök, véghetetlen flirtök,
akiket tán maga talált ki az ördög.
Ó te nyugodt harc és békételen béke,
mely egyre kezdődik s soha sincsen vége,
kéj nélküli kéj és komoly ízü játék,
te naptalan nap és árnyéktalan árnyék,
te szerelem-féle, de szerelem nélkül,
enyhe szenvedély mely ment a szenvedélytül,
bora szomjazónak, étele az éhnek:
nem ritka - de rád csak ritkán köszönt ének.

Bár sohse szemérmes, szereted a titkot,
lugasok homályán rejted magad itt-ott,
asztal alatt bujkálsz s hűs legyezők árnyán,
a szoros batáron ülsz a kocsipárnán,
emléked unalmas perceket is tarkit
s megérdekesíti a díványok sarkit.

Szeretlek örök vágy izgalma, sekély mély:
kéj nélküli kéj te kéjebb a kéjnél.
Szeretlek örök kéj mért is tagadnálak,
cél nélküli cél te, célul fogadnálak
mint rég Petronius, ez a kedves céda -
"Coitus voluptas brevis est et foeda"
(Ez a sor, diákul, csak uraknak való.)

Igaz gyönyörűség, te sohasem csaló,
szeretlek (amíg csak nincs komolyabb célod!)
Szivem egy tűvánkos, tűzdelje acélod.
Lelkemnek kalácsát cukorral és mákkal,
mezejét is hímezd csupa mákvirággal,
eleven foltokkal, selyem ripacsokkal,
rózsákat utánzó hullós pipacsoddal.

3.

Baba szól:
   Csak egy kis lány van a világon:
Én vagyok az. Mint a pintyőke az ágon,
mint a vad az erdőn, mint a hal a vizben,
surranok a táncban, ugrom a tenniszben
s hosszas telijét még nem érte le szoknyám.

Pesti leány vagyok, hiába tagadnám.
Úrileány vagyok, az apám nagyságos.
Intézetet jártam. Nem volt mulatságos.
De mitse búsulva cosinusok kárán,
mulattam a vegytan fiatal tanárán,
s most mint a csikó, ha kötelét elrágta,
szabadon ugrálok, mint a Fedák Sára.

Tanácsot ült otthon apám az anyámmal:
"Lehet e már bírni ezzel a leánnyal?
Egy csak az orvosság, küldeni vidékre:
séta neki, mozgás: fiatal a vére."
Na tehát itt volnék jó néni kezében
s amit otthon kezdtem, folytatom itt szépen
s hogyha bizony Pesten jártam iskolába, 
amit ott tanultam ne legyen hiába:
az élet számára tanul ám a jó lány,
óra között inkább, nem annyira órán.

Lány vagyok és pille, egy repülő virág.
Ó de gyönyörű egy világ ez a világ!
Okos isten volt az, aki kigondolta,
aki a szivembe ily vágyakat olta,
eleven selyemmé hajamat sodorta,
karomat, lábamat megesztergályolta.
Én, a legszebb téma, lehetek hát kevély:
leggyönyörűbb műfaj a szerelmes levél,
de a férfi gyáva és levele gyarló:
tükröm csak a pompás, szemtelen udvarló!

Ugye tisztelt urak, tudományom mennyi?
Nem is fogok én már többet prepa lenni,
hanem férjhez ugrom, ha törik ha szakad:
száz bolondom közül egy bolond csak akad.
S asszony leszek, asszony, hideg, okos asszony,
kinek cipejéből senki sem ihasson,
senki sem vágy vélem egyedül kupéra,
senki se mer engem meghíni szupéra,
s nem kerülök oda, hol a hir és pénz nő.

Istenem ó mért nem lehetek művésznő!

4.

Akiket elmondok s nem marad egy hija,
Baba udvarlói, egy menazséria.
Komoly úr az első, aki járásbiró
s hiszitek? termékeny képes-kártyaíró,
öregebb Babánál tiz-tizenöt évvel,
s valamennyi lány közt vele mulat hévvel.
Baba örül ennek, Baba ezen hízik,
Vele főleg henceg, benne kivált bízik,
s eltette magának télire férjmagnak,
menazsériához levelező tagnak.

Ha ez az úr medve, most meg jön a lajhár, 
a haja művészi, maga ügyvédbojtár,
lányok iránt blazirt, van hetyke közönnyel,
de Babával azért elmulat örömmel,
mert Baba pompás lány, Baba okos, ő szép,
ő gömbölyű hustömb, forró nevetőgép
s lehet ugy beszélni vele mint asszonnyal.

Ez a seregszámla untatna bizonnyal,
ha mind ideirnám Sanyit Palit Ernőt
Aladárt és Döncit, ki látta e delnőt
e talmi kis delnőt aki jött és győzött
s konyha nekül, tervet kitünően főzött!
Mert aki csak látja, mind rögtön imádja,
ő bárkihez édes, mindenki barátja,
s hallod azért, szólj csak róla akárhánnyal:
"De lehet mulatni ezzel a kislánnyal!"

De azért néhányat fessünk le, ha kezdtük.
Van komoly oroszlán, teve is van köztük,
ki galáns teherrel készörömest bajmog,
gyáva egér, hű eb, dús szellemű majmok.
Csacsi, komoly s fontos mint városi bugris,
csíkozott nadrágos, emberevő tigris,
de őt e vadaknak egyike se bántja
és van neki néhány jámbor elefántja,
aminőt nem bírt sem ama régi bárka,
sem a pesti Práter, sem a Lili párkja.

S majmaiból egyik, betanítva szépen,
milyeneket látni sok rokokó képen,
hordozni a sleppet mint valamely apród,
Baba majd "testvérül" szereti ez aprót.
Maturás Cherubim, pattog ügyes szótól,
sok üres órában lovagot is pótol.

Én magam vagyok itt hidegen szemlélő,
mint aki csak távol, álmaiban élő.
Bánom is én Babát s menazsériáját,
liba víg gigáját, szamarak iáját!
Társaim, a korok bölcseinek lelke,
könyvekbe, befőttként, üvegekbe, fejtve,
s telt drága likőrrel fejem ez a borkád,
mely e világénál jelesebb mámort ád
s tág birodalmamnak ki mérheti hosszát? -
Baba isten hozzád! Mi közöm tehozzád?

1905. okt.