Bár lenne a hangom tiszta
és éles, mint intő csengőké! A tiétek
zavaros, mint mocsarak habja!
ti leborultatok az Ércbálvány előtt!
döntsön az erőszak!
s
döntött az Erőszak...
mi jogotok beszélni többé?
Nekem
van rá jogom!
ti elhánytátok a Kiáltást: mint bolond a fegyverét! nem
kiálthattok már:
én
elkiálthatom:
Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó
trombitája! szólj!
falak,
omoljatok hangjaitól!
gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában! mert
borzasztó
az Igazság a gerincekben!
mit érnek a ma-épített
falak körülöttem?
ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben! árad a
vizekben!
Óh tiszta, éles trombita,
zengj!
ne
hallgass sohase!
egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint ahogy nem
hallgat a fájás az idegben, míg megvan a betegség...
nem hallgat a vonzás a
kőben, hogy természetes irányában essék...
nem hallgat a madár, míg
fészkébe nem tér...
nem hallgat a folyó, míg
tengerbe nem ér...
nem hallgat a szél,
míg él...
*
Nekem van rá jogom!
Én elkiálthatom:
Igazság!
Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a fegyverét, szegény testvéreim!
s csak gyenge izmotok maradt, csak puszta kezetek, meztelen
mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát ütheti esztelen
sem lázadni nem tud, sem meghajolni az Ércbálvány előtt igazán --
de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám?
Van-e reményed abban?
a sötét utakban?
Nem! -- Csak a napban!
mely éget a kövön és ragyog a patakban.
Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak!
s hangotok zavart most, mint mocsarak habja.
De én azt mondom: dönt majd az erős Nap!
Kitárom tiszta szavamat a Napra.
*
Ti eldobtátok a trombitát de a trombita zeng tovább, zeng, nem a ti kezetekben, hanem a vízben, a hegyekben, Erdélyben, felvidéken, az égen, s bennem! |
|||
Én sohse mondtam:
>>Dönt majd az erőszak!<< -- most
mondhatom: |