Bár lenne a hangom tiszta és éles, mint intő csengőké! A tiétek
      zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az Ércbálvány előtt!
      döntsön az erőszak!
            s döntött az Erőszak...
mi jogotok beszélni többé?
            Nekem van rá jogom!
ti elhánytátok a Kiáltást: mint bolond a fegyverét! nem kiálthattok már:
            én elkiálthatom:
Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj!
            falak, omoljatok hangjaitól!
gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában! mert
            borzasztó az Igazság a gerincekben!
      mit érnek a ma-épített falak körülöttem?
ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben! árad a vizekben!
      Óh tiszta, éles trombita, zengj!
            ne hallgass sohase!
egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint ahogy nem
hallgat a fájás az idegben, míg megvan a betegség...
      nem hallgat a vonzás a kőben, hogy természetes irányában essék...
      nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér...
      nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér...
      nem hallgat a szél,
      míg él...

*

Nekem van rá jogom!
Én elkiálthatom:
Igazság!
Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a fegyverét, szegény testvéreim!
s csak gyenge izmotok maradt, csak puszta kezetek, meztelen
mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát ütheti esztelen
sem lázadni nem tud, sem meghajolni az Ércbálvány előtt igazán --
de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám?
Van-e reményed abban?
a sötét utakban?
Nem! -- Csak a napban!
mely éget a kövön és ragyog a patakban.
Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak!
s hangotok zavart most, mint mocsarak habja.
De én azt mondom: dönt majd az erős Nap!
Kitárom tiszta szavamat a Napra.

*

      Ti eldobtátok a trombitát
de a trombita zeng tovább,
zeng, nem a ti kezetekben,
hanem a vízben, a hegyekben,
Erdélyben, felvidéken,
az égen,
s bennem!

Én sohse mondtam: >>Dönt majd az erőszak!<< -- most mondhatom:
>>Nem! Nem!<<