Keresés:

Babits Mihály

Epilóg

Jár a szél, jár az év örökké
tűnik mint óriási rostán.
A múltak neve: soha többé.
A jövő neve: mindig eztán.
Most farsang. Berta, Margit, Ágnes
leng könnyű gázban, lenge tüllben -
s a föld, ez óriási mágnes
tétlen kering a langyos űrben.

Tétlen kering és hordja hátán
vidám Bertát, Margitot, Ágnest,
s lassan hálózza át a Sátán
ezt a rabtartó szörnyű mágnest.
Sátán hálója semmi volna,
az ördög bácsi jó barátunk:
de fáj örök körünk unalma,
jaj, hogy e körből ki se látunk.

Jaj, hogy e kör szabván örökre,
világ vetése, nem aratni!
világ virága, nem gyümölcsre
hullik az ördögöt mulatni.
Mulatni, bár kacaghatatlan
kínunkon, mely perc néki s álom
mulatni e haladhatatlan
szünetlen úton, szörnyü záron.
Ó boldogok, kik régen éltek
és boldogok, kik rég meghaltak,
akik nem tudtak és reméltek,
akik hittek s csalódva csaltak,
akik hittek, de nem a mennynek,
hittek a földnek, földi útnak:
kik hitték, hogy nem körbemennek,
s mert egyre mennek, tova jutnak.

Boldogok ők, miként a rab, ki
nem tudja még, hogy háza börtön,
nem tudva, hogy itt kell maradni,
utaztak az égbe a földön.
Volt, volt a föld az ég vasútja,
szállván az űrbe tova vélük,
most csak forgó malom az útja
s tapossuk, mint lovak a szérűt.

Ezen az únott régi pályán
e csüggesztő, hitetlen hittel,
bamba tűréssel, mint a bárány
hányszor robotlunk még mi itt el?
Haladva és haladhatatlan
megállhatatlan, alhatatlan
maradva és maradhatatlan,
és telhetetlen, halhatatlan?

1911

Írd meg a véleményed Babits Mihály Epilóg című verséről!
Babits Mihály további versei: