Babits Mihály "Festett cél, puszta semmi" című verse teológiai szempontból több értelmezési lehetőséget is magában hordoz.
A bibliatudomány nézőpontjából a vers elsősorban az emberi hiábavalóságot és a múlandóságot hangsúlyozza. Az első sorban Babits kifejezi, hogy nem képes a "kavarogni" és "nagyra menni" - azaz az emberi törekvések és ambíciók semmin alapulnak. Ezt követi a megállapítás, hogy a festett céljaink "puszta semmi", azaz semmi valóságos vagy tartós értéket nem hordoznak. A "nagy dicsőség álmai hiúk" kifejezés pedig arra utal, hogy az emberek gyakran üldözik a hírnévet és elismerést, de ezek csak üres ábrándok és nem adnak valódi boldogságot.
A patrisztika nézőpontjából a vers a teremtés és a bűnbeesés téma körül mozog. A "rosszkor születtünk" és "nincs mód újralenni" kifejezések arra utalnak, hogy a bűnnel terhes világban élünk és nincs lehetőségünk visszatérni a paradicsomi állapotba. Az emberekre csak "az élet csontja jut", azaz az életben való küzdelem, nehézségek és szenvedés.
A skolasztika nézőpontjából vizsgálva a vers arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberi vágyak és törekvések sohasem érnek véget és mindig valami újat keresünk. Babits "futok" és "vágyom" kifejezései azt mutatják, hogy az emberek állandóan valami tökéletesítésre vagy elégedettségre törekednek. Az utolsó sorokban Babits keresi a régi vágyat, ifjuságot, virágokat és gyümölcsöket, amelyek már eltűntek vagy leszüreteltek. Ez utalhat arra, hogy az ember mindig a múltban vagy az elérhetőn kívül eső dolgok után vágyakozik, és sosem elégszik meg a jelenlegi helyzettel vagy körülményekkel.
Egy másik értelmezési lehetőség, amely nem tartozik a fenti nézőpontok közé, hogy a vers a remény és a vágy jelentőségét hangsúlyozza. Babits szembesül a hiábavalóság és múlandóság felismerésével, de mégis folyamatosan "fut" és "vágyik" valamire. Az utolsó sorokban Babits a régi vágyakra, ifjúságra, virágokra és gyümölcsökre utal, amelyeket sosem talál meg. Ez a paradox helyzet lehet arra utal, hogy az emberek mindig valami után vágyakoznak, de ezen vágyaik sosem teljesedhetnek be teljesen - azonban maga a vágy és a remény fontos szerepet játszik az emberi létezésben.
Mindezek alapján Babits Mihály "Festett cél, puszta semmi" című verse teológiai szempontból a múlandóságot, a bűnbeesést, az emberi vágyakat és törekvéseket, valamint a remény jelentőségét hangsúlyozza. A verse általánosságban az emberi élet és törekvések hiábavalóságát mutatja be, ami bibliatudományi, patrisztikai és skolasztikai megközelítésben is érdekes összefüggéseket vet fel.