Nem tudok kavarogni s nagyra menni,
mint a vidám dúshomlokú fiúk:
érzem, hogy festett céljuk puszta semmi
s a nagy dicsőség álmai hiúk.

Érzem, hogy legjobb resten elpihenni
s nincsen tovább már törekedni út:
rosszkor születtünk s nincs mód újralenni,
nekünk csupán az élet csontja jut.

És mégis egyre futok, egyre vágyom
s valamit keresek még e világon,
mit nem fogok meglelni sohasem.

A régi vágyat, régi ifjuságot,
a régesrégen elhervadt virágot
s leszüretelt gyümölcsöt keresem.


Elemzések

A vers természettudományos szempontból a következő témákkal és fogalmakkal hozható összefüggésbe:

1. Az evolúció és az emberi élet korlátai: A versben a szerző arról beszél, hogy rosszkor születünk és nincs mód újraszületni. Ez a terminológia az evolúciós biológiára utal, amely megmagyarázza, hogy az emberi élet korlátai az evolúció során alakultak ki.

2. A tudás és a megismerés korlátai: A szerző azt mondja, hogy valamit keres még e világon, de soha nem fogja megtalálni. Ez a gondolat a tudományos megismerés korlátaira utal, miszerint mindig lesznek olyan dolgok, amelyeket nem tudunk teljes mértékben megérteni vagy felfedezni.

3. A múló idő és az elhalványuló emlékek: A szerző említi a régi vágyat, régi ifjuságot, valamint a régesrégen elhervadt virágot és leszüretelt gyümölcsöt, amelyek mind az idő múlására és az emlékek halványulására utalnak. Ez kapcsolódik a memóriakutatáshoz és az időbeli változások hatásainak megértéséhez.

4. Az élet értelme és a hiábavalóság érzete: A szerző arról beszél, hogy a festett cél puszta semmi és a nagy dicsőség álmai hiúk. Ez a gondolat a filozófia és az emberi élet értelméről folytatott tudományos vitákkal kapcsolatos.

5. Az emberi vágyak és motivációk: A szerző önmagát ismeri el, hogy még mindig fut, még mindig vágyakozik valami után. Ez kapcsolódik a pszichológiához és a motivációk, vágyak kutatásához.

Ezenkívül a versben számos természeti kép is található, amelyek szintén összefüggésbe hozhatók a természettudománnyal, például az elhervadt virág és leszüretelt gyümölcs metaforája a természet időbeli változásainak.

A vers irodalomtudományi szempontból is izgalmas kérdéseket vet fel. Babits Mihály Festett cél, puszta semmi című verse egy olyan filozófiai problémát boncolgat, amely minden irodalomban megjelenik: az emberi élet és az emberi törekvések értelmét, a küldetések és célkitűzések erejét. A vers a magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotása, ami számos összefüggésbe hozható más alkotásokkal és irodalmi áramlatokkal.

Az első összefüggés a magyar irodalom területén az, hogy a vers a szimbolizmus időszakában született, amelynek fontos képviselője volt Babits Mihály. A szimbolizmus a jelképek, a metaforák és a lírai érzésvilág hangsúlyozására törekedett, amely szintén jelen van ebben a versben is. A vers a fájdalommal és a hiányérzettel kapcsolatos bensőséges érzelmeket fejezi ki, amelyek jellemzőek a szimbolista költészetre.

A másik fontos összefüggés a magyar irodalom területén a vers kapcsán az, hogy Babits Mihály műve egyfajta kapcsolatba hozható Ady Endre költészetével is. A versben is jelen van az Adyra jellemző reformmozgalmi, szekuláris és modernista gondolkodás. Mindkét költő a modern kor problémáit és a létezés kérdéseit feszegette, valamint a múlt és a jelen viszonyát kritizálta.

A nemzetközi szépirodalom területén is számos összefüggés fedezhető fel a versben. Babits verse kapcsolódik a 19. századi európai romantika esztétikai és filozófiai koncepcióihoz. A romantika kiemelt fontosságot tulajdonított a természeti képeknek, az egyéni érzelmeknek és az emberi vágyaknak. Ezek mind jelen vannak a versben, amely a múltból táplálkozó vágyakat és az elérhetetlen iránti vágyat fejezi ki.

A vers a modernizmus időszakára is utalhat, amelyben Babits Mihály alkotott. A modernizmus a hagyományok és az újítás közötti feszültségre épített, valamint az emberi érzelmek és a valóság ábrázolásának új módozatait tárta fel. A Festett cél, puszta semmi a modernizmusra jellemző önreflexív sajátosságokat is magában hordozza.

Összességében elmondható, hogy a Babits Mihály Festett cél, puszta semmi című verse számos összefüggésbe hozható mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén. A vers szimbolista és modernista elemeket is magában hordoz, kapcsolódik Ady Endre költészetéhez, valamint a romantika esztétikai és filozófiai koncepcióihoz.

Babits Mihály "Festett cél, puszta semmi" című verse teológiai szempontból több értelmezési lehetőséget is magában hordoz.

A bibliatudomány nézőpontjából a vers elsősorban az emberi hiábavalóságot és a múlandóságot hangsúlyozza. Az első sorban Babits kifejezi, hogy nem képes a "kavarogni" és "nagyra menni" - azaz az emberi törekvések és ambíciók semmin alapulnak. Ezt követi a megállapítás, hogy a festett céljaink "puszta semmi", azaz semmi valóságos vagy tartós értéket nem hordoznak. A "nagy dicsőség álmai hiúk" kifejezés pedig arra utal, hogy az emberek gyakran üldözik a hírnévet és elismerést, de ezek csak üres ábrándok és nem adnak valódi boldogságot.

A patrisztika nézőpontjából a vers a teremtés és a bűnbeesés téma körül mozog. A "rosszkor születtünk" és "nincs mód újralenni" kifejezések arra utalnak, hogy a bűnnel terhes világban élünk és nincs lehetőségünk visszatérni a paradicsomi állapotba. Az emberekre csak "az élet csontja jut", azaz az életben való küzdelem, nehézségek és szenvedés.

A skolasztika nézőpontjából vizsgálva a vers arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberi vágyak és törekvések sohasem érnek véget és mindig valami újat keresünk. Babits "futok" és "vágyom" kifejezései azt mutatják, hogy az emberek állandóan valami tökéletesítésre vagy elégedettségre törekednek. Az utolsó sorokban Babits keresi a régi vágyat, ifjuságot, virágokat és gyümölcsöket, amelyek már eltűntek vagy leszüreteltek. Ez utalhat arra, hogy az ember mindig a múltban vagy az elérhetőn kívül eső dolgok után vágyakozik, és sosem elégszik meg a jelenlegi helyzettel vagy körülményekkel.

Egy másik értelmezési lehetőség, amely nem tartozik a fenti nézőpontok közé, hogy a vers a remény és a vágy jelentőségét hangsúlyozza. Babits szembesül a hiábavalóság és múlandóság felismerésével, de mégis folyamatosan "fut" és "vágyik" valamire. Az utolsó sorokban Babits a régi vágyakra, ifjúságra, virágokra és gyümölcsökre utal, amelyeket sosem talál meg. Ez a paradox helyzet lehet arra utal, hogy az emberek mindig valami után vágyakoznak, de ezen vágyaik sosem teljesedhetnek be teljesen - azonban maga a vágy és a remény fontos szerepet játszik az emberi létezésben.

Mindezek alapján Babits Mihály "Festett cél, puszta semmi" című verse teológiai szempontból a múlandóságot, a bűnbeesést, az emberi vágyakat és törekvéseket, valamint a remény jelentőségét hangsúlyozza. A verse általánosságban az emberi élet és törekvések hiábavalóságát mutatja be, ami bibliatudományi, patrisztikai és skolasztikai megközelítésben is érdekes összefüggéseket vet fel.