Keresés:

Babits Mihály

Helios

[A CANZONÉKBÓL]

Únt szélcsendes idő. Ünnepi délután...
Míly fülledt tavasz ez! Lomb sem inog sehol.
   Kis felhőt a kifáradt nap
      Kémel a síma egen - hiába.
S pislog. Az örökös lusta sugárszórás
elvéníti szegényt. Ládd, arany árnyait
   már tunyán veti szét fakó
      fű koravén, hajhullós plüssén.
Zöldjét görbe akácágon elült levél
látni szinte, miként veszti, ezer tüdőn
   kapna friss levegő után
      jaj, de rezegni se bir szél híjján.
Óh mi lesz, ha a szél meg sem ered soha?
tán meghalt a világ! Nincs, ami mozgatná
   Ajolos, szelek úra jöjj,
      félek a lelkem is itt elalszík
Végre ködlepedő ráborul egy tenyér
elsárgult napatyánk gömbölyű testére:
   izzadtan takarózik ő:
      védi - (saját melegétől!) arcát.
Hasztalan menekülsz! Gyomrod a tűz helye!
Jaj, jaj annak aki adja a meleget
   és jaj, jaj a világnak,
      mely az unott sugaron melegszik!
Ó mílyen tavasz ez! Meg sem ered soha
lombon új levegő, légben uj ér, uj ár:
   Ajolos, szelek úra jőjj:
      fúdd el a mostanit, uj napot hozz!

1904. máj.

Írd meg a véleményed Babits Mihály Helios című verséről!
Babits Mihály további versei: