Fürdök az óraketyegésben
az apró hullámok között
amelyek messze tájra visznek
honnan már vissza nem jövök.
Apró hullámok, ringatóak,
de sodruk örvénynél sürübb.
Páncélhajót is elragadnak,
senki sem úszhat ellenük.
Lassan visznek tovább, a parton
csak alig változik a táj.
Mégis elmarad bokor és ház,
hiába mondanám: "Megállj!"
A nyájas föld, mely otthonom volt
s azt hittem, szinte egy velem,
úgy elcsúszik a messzeségbe,
nem fogom többet látni sem.
Mindig kevesebb a vidám rét.
Minden kietlen és csunya.
Így érek egy zordabb világrész
idegen országaiba.
Óh hogy' öltözzem? mit pakoljak?
milyen fölszerelést vigyek?
Mint ki a sarkvidékre készül,
mely fukar, kemény és hideg,
hol csak a zöld jég és fehér köd
s a hazug északfény ragyog:
úgy kell készülnöm a nagy útra,
melyből megtérni nem fogok.

Minden piciny hullám tovább hajt
sivatag pólusom felé:
s lassan-lassan befagy a tenger
és gyász-szinem lesz a fehér.
Sűrűsödő magány, örök böjt,
fókabőr, eszkimó-verem...
Nincsen a szegény utazónak 
se jó falat, se szerelem.
Jaj mennyi kisérhet odáig
abból ami ma még enyém?
S mi fog még ott is hitegetni,
miféle silány sarki fény?
Tudom a sorsomat előre...
Kegyetlen expedíció!
Nincs, onnan ami visszahozzon,
repülő vagy mentőhajó.
Boldog, kit jég közt, sarki éjben
kétség s remény esélye vár.
Az én utamnak egy esélye
és biztos vége a halál.

1937. máj.


Elemzések

A vers teológiai szempontból a halál és az elmúlás kérdésével foglalkozik. A költő leírja az öregkorhoz való indulását, ami egy metafora lehet az elmúlásra való felkészülésre és az élet végső szakaszára való átmenetre. A versben szereplő apró hullámok a múlás és az idő elszállása jelképei lehetnek.

A bibliatudomány szempontjából a versben megjelenhet a bűn és a bűnbocsánat témája is. A költő az elszaladó időt látja az apró hullámok képében, amelyeknek senki nem állhat ellen. Úgy látja, hogy a föld, ami régen otthona volt, most eltűnik a messzeségben, és az útja a halál felé vezet. Ez a gondolatkör a Teremtés könyvének (1 Mózes) elkergetés és elvesztettség tényével kapcsolható össze.

A patrisztika szempontjából a versben megjelenhet a földies élet és az örök élet közötti különbség, valamint a világi javak és a lelki gazdagság kontrasztja is. A költő elhagyott élete (a vidám rét és a nyájas föld) szimbolizálhatja a földi dolgokat, míg a nagy út az örök életre való vágyat és az új világot jelképezheti.

A skolasztika szempontjából a versben megjelenhet a halál metafizikai és vallási természete is. A költő előre tudja, mi vár rá a nagy úton, és felkészül rá. Az esély és a halál biztos volta kontrasztja segíthet a skolasztikus gondolkodás elképzeléseihez kapcsolódni.

A versben továbbá megjelenhet a halál metaforája a spirituális útra vagy a lelki átalakulásra. A költő leírja, hogyan kell felkészülnie a nagy útra, amiből már nem fog visszatérni. Ez rámutathat a halál spirituális értelmére, mint egy átmenet a földi létből az isteni létbe.

Következtetésként elmondhatjuk, hogy a vers teológiai szempontból a halál és az elmúlás témájával foglalkozik, és a különböző teológiai irányzatok segíthetnek abban, hogy jobban megértsük a vers üzenetét és gondolatkörét.

Babits Mihály "Indulás az öregkorba" című versében a természettudományos szempontokkal összefüggésbe hozható témák és motívumok is felbukkannak.

Az első sorban a "óraketyegés" kifejezés az idő múlására utal, ami a természettudományok fejlődésével egyre pontosabbá és mérhetővé vált. A második sorban említett "apró hullámok" pedig lehetnek az elektromágneses hullámokra utalások, amelyek visznek minket a távoli helyekre. Ezek a hullámok a modern kommunikációt is lehetővé teszik, amelyre Babits utal a "honnan már vissza nem jövök" sorral.

A következő sorok a természet erejének és az emberi tehetetlenségnek a feszültségét mutatják. Az állóképesített emberi tevékenységeket elragadhatják az apró hullámok, amelyeket a modern tudomány tovább kutat és megért. Ez megtörténhet az egyszerű emberrel, de akár a hatalmas hajókkal is.

A "lassan visznek tovább, a parton csak alig változik a táj" sorok arra utalhatnak, hogy a természeti folyamatok és a világegyetem állandóságát tapasztalhatjuk meg, miközben az emberi tevékenység és a technológia fejlődik. Egy idő után az ember számos természeti jelenséget vesz észre az útján, amelyek a tudományos ismeretekkel értelmezhetők.

A következő részben Babits az otthona elvesztését és az ismeretlenbe való elindulást írja le. Ez az otthon felidézheti a természeti környezetet és a természettudományos ismereteket, amelyekkel Babits korabeli korában már rendelkezhetett. Az "így érek egy zordabb világrész idegen országaiba" sorokban az emberi életkereséssel szembesülünk, amikor elhagyjuk a megszokottat és új és ismeretlen területeket fedezünk fel.

A verseinek végén Babits az élet és az emberiség törékenységét, az ismeretlent és a veszélyeket, amelyek az idő múlásával és a természeti folyamatokkal járó kihívásokat hordozzák. Az expedíció és az élet összehasonlítása utalhat az emberek felfedezési és kutatási igényére, valamint az ismeretlenbe való elindulásra. A halál egy bizonyos véget vet az emberek útjainak és lehetőségeinek.

Babits Mihály versében tehát olyan természettel kapcsolatos témák és motívumok jelennek meg, amelyek a természettudományos ismeretekkel és a modern világ technológiai fejlődésével kapcsolatosak. A vers az emberi tapasztalatot, az idő múlását és az ismeretlent feszegeti, miközben az egyén utazását egy új és ismeretlen térségben ábrázolja.

Babits Mihály "Indulás az öregkorba" című versét irodalomtudományi szempontból számos összefüggésben lehet elemezni mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

A versben megjelenik a lírai én folyamatos mozgása, ahogy az apró hullámok árral sodorják magukkal. Ez a motívum a magyar irodalomban is megjelenik, például Ady Endre "Elsodort hullámok" című verseben is, ahol a hullámok a változás, az idő múlása szimbólumai. A lírai én képes észrevenni, hogy szép lassan elhagyja a családi otthonát, a megszokott vidéket, és hogy minden körülötte egyre kietlenebbé válik. Ez a téma az elidegenedéssel, a vándorlással és a halállal kapcsolatos témák széles körébe illeszkedik.

A versben megjelenik az elöregedés és a halandóság kérdése is. A lírai én úgy élzi meg az öregkorba való indulást, mintha egy expedíciót kezdene meg, ahonnan nincs visszatérés. Ez az öregedés metaforikus ábrázolása, amely a halál felé tartó útéval kombinálódik, az emberi élet múlandóságát és a végzet elkerülhetetlenségét hangsúlyozza. A téma nemzetközi irodalmi összefüggéseket is felvet, hiszen számos költő és író foglalkozott az idő múlásának kérdésével és a halállal, például William Shakespeare "Vénusz és Adonis" című verse is hasonló motívumokat tartalmaz.

A versben megjelenik a vándorlás motívuma is, amely szintén jellemző a nemzetközi irodalomban. A lírai én úgy érzi, hogy elhagyja otthonát, és idegen országba indul, ahol mindent maga mögött kell hagynia. Ez a motívum hasonlóan megjelenik például J.R.R. Tolkien "A hobbit" című regényében, ahol a főszereplő is egy veszélyes utazásba kezd, és teljesen idegen és ismeretlen területekre kell mennie.

A vers nyelvezete és képi világa is fontos elemek az irodalomtudományi elemzés során. Babits használ erős képeket és szimbólumokat, például a hullámokat, a fehér színt vagy akár az eszkimó-vermet. Ez a nyelvi gazdagság és képek erősítik a szerző érzelmi és atmoszferikus hatását a versben, és helyet adnak a lírai én ábrázolásának.

Összességében Babits Mihály "Indulás az öregkorba" című verse irodalomtudományi szempontból gazdag és mély elemzést kínál mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén. A verse számos összefüggést mutat más költők és írók műveivel, és tematikailag és nyelvezetileg is jelentős értékeket hordoz.