Keresztény makám

      Mint a régi szentek száján írt szalag kilóg -- úgy e versből e
prológ.

      Egy középkormélyi theológ -- gondolhatta, gondolom -- (nem
skolasztikus talán, -- ki üvegből fújja várát színtelenre -- hanem
kinek üveget fest lelke szennye -- kinek minden régi szó egy régi
kép, -- testi misztikus talány, -- mert az eszme hűs, átlátszó,
tiszta, színtelen üveg -- s csak a test a misztikus, vak, s szennye
szín és bűne szép) -- egy ily ős poéta-doktor: nagy palást, tanársüveg
-- bájos régi doktorom -- gondolhatta, gondolom -- úgy mint én
diákkoromban -- pécsi kis templomban, -- volt török mecsetben, pillér
rejtekén, -- zöldet látva, szédelegve illatsúlyos tömjénfüsttől, --
ideges gyerek, szegény, -- nézve nagy bizonytalan, hogy az oltár
gyertyája füstöl, -- láthatatlan száll a füst, hőn-olajzó gyertyapára:
-- látni mégis, mert mögötte... reszket az... aranyangyal...
lábaszára... -- elcsavart barokk lábaszára, sűrűn arannyal eresztett,
-- mint hőforrás forró fürdejében gőzringatva reszket -- meztelen. --

*

      >>Elhiszem, mert esztelen.<< --

      Kép a szó és test a kép és szó szerint a régi Irás, -- hogy az Úr
saját alakját adta volt az ősagyagnak, -- istenképet az embernek, bár
az Isten testtelen. -- Testtelen és képtelen -- testtelen, mert végtelen
-- végtelen és kezdtelen -- -- elhiszem, mert esztelen -- (gondolhatta,
gondolom) -- esztelen, mert végtelen, mint maga mélye az anyagnak. --

      Igy: >>Az Úr kezében élünk<<... ez egy óriási Kéz -- szószerint,
-- testi kéz és végtelen tárt tenyerén mozgunk mi aprók -- (képzeld
bájos doktorunkat kúszni tupri méltósággal -- a hüvelyk alatti bütykön...
ilyet tán már álmodál... -- vagy szép nőt kínál a nagy Kéz: ízes étket
drága tál) -- szószerint -- test szerint --: mind az Úr kezén mi aprók,
szende szentek, ravasz rablók, -- én... te... mind... -- (ez egy
óriási Kéz) -- itt úgy mint Amerikában, mindenütt a tenyerén, mert
mindenütt van az egész -- mindenütt van minden sejtje, minden sejtje
végtelen -- (képzelem, mert képtelen) -- mindenütt épen tenyérrel emel
e nagy égi Kéz. --

      Néztél már kacsót nagyítón? ujja vastag, ránca mély, pórusokkal
árkos. -- Képzeld most, hogy pórusa tágul, ránca szétmegy, kék ere
mállik -- szerte híznak ujjai; s nagy nagyítód távolítva már a kéz egy
sárga táj, -- nyúlt, alig hullámos, mind a láthatárig -- és e sárga
tájon minden-minden rajta -- egy-egy tornyos város, mint egy cifra
torta -- hegy... kazal... víz... nagy hajó -- messze sínen éjhált
waggon... szaladó masina-táltos -- itt úgy mint Amerikában... rajta
fellegkarcoló -- rajta jár, ki merre megy -- mindenütt van: ezer-egy
-- minden alatt, mindenütt e sárga Kéz -- térdem alatt pécsi kis
templomban -- (gondolám diákkoromban) -- kóruson, földszinten, rajta
térdel minden néki hódoló -- szinte rémlik üvegárnya, füstbe, levegőbe,
-- hogy a szószéket, papostul, tartja lebegőbe -- s talpa alatt a
pillérnek rajza terped e tenyérnek -- messze málló jósvonások nagy
memento >>M<<-je vásog -- minden alatt e nagy >>M<< láttalan és
sejttelen -- mérő szemeink elől a méretlenbe szétfolyó, -- mert egy
teljes végtelenség minden isten-sejt-elem -- végtelenbe vastagodva
Isten minden ujja szétáll, -- olyan nagy, hogy meg se látod, mert
csupán a határt látod s ez határ nélkül való. -- E tenyérnek bőre
színén mozog hát a féregember -- nem mint egy kató-bogár, mely
ujjról-ujjra sétál: -- még a szomszéd pórusig sem álmodhatik
sejteni...

      Ó, ha egyszer ez a nagy Kéz le találna ejteni!

      -- Vagy leejt, ha meghalok? -- (Szédültem diákkoromban -- pécsi
kis templomban -- szédültem és reszkettek az aranylábú angyalok.) --

      Ó, nem ejt, hová is ejtene le, -- ahol őrt nem állna tárt tenyere?
-- Hanem minket, akik itt, -- kívül húsa végtelenjén, -- végtelenje
színe fennjén -- kivirágzunk egy kicsit, -- egyenkint e roppant -- kéz
a nagy sötét Maroknak tompa végtelenébe roppant -- és szorít, szorít,
szorít -- úgy mint rég a bájos Doktort, a középkorit: -- előbb szemét
elborítá, -- aztán lelkét kiszorítá, -- aztán húsát szétporlítá --
aztán-aztán mindmaig -- őrli-őrli csontjait...


Elemzések

A versben számos természettudományos elem található, amelyek a mai legfrissebb felfedezésekkel és ismeretekkel összefüggésbe hozhatók.

Először is, a vers arról beszél, hogy az emberi test része az isteni teremtésnek. Babits a költeményben arra utal, hogy az ember fizikai testei része az Üdvözítőnek, aki formázta az összes élőlényt az ősagyagból. Míg az Isten testtelen, a test az, amely lehetővé teszi a teremtett világ létezését és megismerését. Ez a szemlélet a modern biológiai ismerettel is összhangban van azzal, hogy a test és az emberi testi működések kulcsfontosságúak a megértésünk szempontjából.

A vers második része a vers mondja, hogy az emberi test hasonlít egy óriási kézhez, amelyben élünk. Ez a kéz szó szerinti és testi formában jelenik meg, és ez a kéz az, ami irányítja és teremti az univerzumot. Ez a gondolat az univerzum nagyságára, összetettségére és a testünkben található részletező struktúrákra utal, amelyek mind a Föld hatalmas térét, mind a mikrokozmoszt magunkon belül megtestesítik.

Végül a vers különféle természeti jelenségekre utal, mint például a felhőkarcolók, a víz, a vasúti kocsik és más tárgyak. Ezek a természetes és emberi alkotások mind a teremtett világ részei, és kapcsolódhatnak a modern technológia és építészet legfrissebb felfedezéseihez és fejlesztéseihez.

Összességében a vers természettudományos szempontból az emberi test és az univerzum közötti kapcsolatra utal, összhangban az emberi test felépítésével és a világegyetem legfrissebb felfedezéseivel és ismereteivel.

A vers teológiai szempontból számos érdekes összefüggést mutat a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjain keresztül.

A bibliatudományban fontos kérdés az Isten képének az emberre való utalása. A versben Babits Mihály ezt a kérdést így fogalmazza meg: "Testtelen és képtelen - testtelen, mert végtelen - végtelen és kezdetlen - elhiszem, mert esztelen". Ez azt jelenti, hogy az Isten, bár testtelen, mégis képet adott az embernek, amit a versben az Úr kezének metaforája jelképez. Így az ember az Isten képét viseli magán, bár testi formában. Ez a gondolat a bibliai teremtéstörténetre utal, amikor az Isten az ősagyagnak adta volt saját alakját.

A patrisztikus teológia is felvethető itt, amely hangsúlyozza a test és a lélek kapcsolatát. A versben az Isten kép átvihető az emberi testre, és az ember tettei és viselkedése is befolyásolja az Isten jelenlétét. A patrisztikus teológusok értelmezték az isteni kezet az emberi lélekkel, és hangsúlyozták a testi tapasztalás fontosságát az isteni misztériumokkal való kapcsolattartásban.

A skolasztikus teológia fényében a versben található gondolatok megfelelnek az istenkép-elméletnek. Ez az elmélet azt állítja, hogy az ember teremtése során az Isten egyedülállóan adta meg az emberi lény sajátosságait, amelyekben az Isten képe megjelenik. Az Isten kézének metaforája kapcsolódik ehhez az elmélethez, mivel az emberi test az Isten sajátosságainak az elnyújtása.

Ezen kívül még számos más teológiai összefüggést is felvethetünk a vers kapcsán. Például a kezdet és végesség témája, amely az isteni végtelenséggel való kapcsolatot jelképezi, vagy az emberi lény véges természetének hangsúlyozása az Isten által adott kegyelmek fénypontjaival.

A vers Babits Mihály "Isten kezében" című műve, mely a keresztény vallással, az isteni jelenléttel és az emberi lét mélységeivel foglalkozik. Az alábbi elemzésben különféle irodalomtudományi összefüggéseket vizsgálunk mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

A vers központi témája az isteni kéz, mely az emberi lét véges voltát és az isteni végtelenségét szimbolizálja. Ezért az első összefüggés, amit megvizsgálhatunk, az isteni kéz motívuma a vallási irodalom területén. Az isteni kéz már az ószövetségi hagyományban is megjelenik, mint az isteni gondviselés és irányítás szimbóluma. Ezt például a Zsoltárok könyvében található versekben is láthatjuk. Egy nemzetközi példa erre az isteni kéz motívumára William Blake "The Lamb" című versében található, ahol az istenség kegyelmes tetőhozó kézként jelenik meg.

A versben megjelenik a test és lélek, illetve a kép és szó kapcsolata is, ami metaforákon keresztül tárul elénk. Ez kapcsolatba hozható a szimbolizmus mozgalmával, mely a szó és kép viszonyát hangsúlyozza. A szimbolizmus többek között Charles Baudelaire és Stéphane Mallarmé műveiben nyilvánul meg, akik maguk is az irodalom és képzőművészet határmezsgyéjén közlekedtek.

A versben szerepel egy kéz, melyben az emberek élnek és mely végtelen nagyságával a mindenséget tartja. Ez összekapcsolható az abszurd irodalmi irányzattal, mely az élet értelmetlenségét és az emberi lét abszurditását hangsúlyozza. Az abszurd irodalom egyik meghatározó alakja Albert Camus, akinek filozófiai munkái és regényei is foglalkoznak az élet értelmetlenségével és az emberi paradoksokkal.

A versben megjelenik a kéz szorítása és az emberi lét véges volta, valamint a halál gondolata. Ezek a motívumok kapcsolatba hozhatók a modernista irodalommal, mely az emberi lét abszurditását, a reményvesztettséget és a halál gondolatát jeleníti meg. Egy példa erre Samuel Beckett "Godot-ra várva" című drámája, melyben a halál és az élet értelmetlensége dominál.

Végül, a versben megjelennek a térbeli és időbeli viszonyok megkérdőjelezése, mely a posztmodern irodalom egyik jellegzetessége. A posztmodern irodalom többek között Jorge Luis Borges és Italo Calvino műveiben jelenik meg, ahol a struktúrák felbomlása és a megszokott idő- és térbeli viszonyok elmosódása jellemző.

Ezek csak néhány példa az irodalomtudományi szempontból kiemelhető összefüggésekre a versben. Ahogy látható, Babits Mihály "Isten kezében" című műve több irodalmi irányzathoz és szerzőhöz is kapcsolódik, és kiemelkedő műve a magyar és nemzetközi szépirodalomnak is.