Úgy emlegetünk, mint a nagyapát:
fehér szakáll, jóságos szem... s amint
kivetted a pipát fogad közül
s ajkcsucsorítva s arcod trombitások
tréfás módján dagasztva - óh öreg
gyermek! - fujtál a könnyű levegőbe
egy pelyhet... Árkon, bokron, vízen át,
a fák fölött, a ház fölött, magassan,
símán a kék szép síma levegőben
szállt a pehely... s e pehely volt a lelkünk!

*

Lenn apró hangyák másztak lassan, únt
rögök fölött; és minden rög nekik
hegy volt, és minden kavics szikla volt.
Óh jaj, egy esőcseppbe belefultak!
Óh jaj, mennyi vesződség és veszély
rágta és nyelte egyre terhes útjuk
kanyargó vonalát, míg megszegett
egymás után... De könnyü diadallal
szállt fönn, símán a síma levegőben
az elröpített pehely... ami lelkünk!

*

...Nézd, nézd, mivé lett a szegény pehely!
Nézd, földre hulltunk, ajkad messze már!
S jött a viharok vízömlése, jött
a sár, jöttek a tipró talpak - óh nézd!
mászni se tudunk, mint a hangya! Jaj!
Magyarország! Hol van II. Árpád,
jövő század regénye s álmaink? -
Te oly helyütt élsz, mely örökre védett
minden vihartól - és kinek az ajka
röpít el még?... Tiprott pehely a lelkünk!
1925


Elemzések

A vers természettudományos szempontból megfigyelhető jelenségekkel és a természeti környezet változásaival kapcsolatos. Az első versszakban a levegőbe fújt pelyhet a légáramlatok szállítják keresztül a különböző természeti elemeken, például fákon, háztetőkön és vízen. Ez a légáram és a pehely jelenléte a levegőben kapcsolódhat a meteorológiai és levegőáramlási vizsgálatokhoz.

A második versszakban a hangyák kis munkásságukkal és veszélyekkel teli útjukkal küzdenek meg, miközben könnyedén száll a levegőben a pelyhely. Ez a rész a rovarok ökológiájára és túlélési képességére utal, valamint az időjárási viszonyok és az életkörülmények hatásaira.

A harmadik versszak a természeti környezet átalakulását mutatja be, amelyben a fajok megváltoznak és a természeti katasztrófák (viharok, vízözön, sár) pusztítanak. Ez a rész a klímaváltozás és az emberi tevékenység hatásaira utalhat, amelyek káros hatással vannak a környezetre és az élőlényekre.

A versben megjelenő természeti jelenségek és folyamatok az emberi lélek metaforájaként is értelmezhetők, ami az emberi érzelmi és szellemi folyamatokhoz kapcsolódik. Az összeomló pehely és a hangyák küzdelme a lelkiállapot és az élet nehézségeinek metaforája lehet.

Míg a vers alapvetően költői és szubjektív megfigyeléseken alapul, a természettudományos szempontok a természeti környezet változásairól és a környezetünkkel való kölcsönhatásról szólnak.

A vers Babits Mihály Jókai című költeménye, és az alábbiakban elemzem az irodalomtudományi szempontból fontos összefüggéseket mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

Magyar irodalmi összefüggések:
- Az idézés a vers első soraiban található, amelyek "Úgy emlegetünk, mint a nagyapát" kezdődnek. Ez az idézet utal Jókai Mór, a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, aki szintén "nagyapának" nevezett hazafi volt. Ez a hivatkozás egy külső irodalmi személyre utal, és a költő Babits saját művészi örökségébe illeszti magát.
- A versben szereplő természeti képek, például az esőcsepp, a fák, a ház és a víz, olyan elemek, amelyek az idő múlása és a változások ábrázolására is utalhatnak. Ez a motívum a magyar líra hagyományában gyakran használt eszköz.

Nemzetközi irodalmi összefüggések:
- A vers általános téma az idő múlása és az elmúlás érzése, amely univerzális témaként jelenik meg a világirodalomban is. Például William Shakespeare Hamletjében is szerepel az "idő múlása" motívuma.
- A versben a hangyák és a veszélyek ábrázolása a küzdelem és az emberi sors fogalmával is kapcsolatos. Ez a téma a világirodalomban is gyakran előfordul, például John Steinbeck Az egerek és emberek című regényében.
- A vers utolsó sorai arra utalnak, hogy a költő elvesztette a reményt a hazája és a magyarság jövőjét illetően. Ez az érzés az elidegenedés és a hely elvesztése témájához kapcsolódik, amely nagyon fontos téma a világirodalomban is. Például James Joyce Az elidegenedés novellagyűjteményében jelenik meg.

A vers teológiai szempontból is értelmezhető, és megmutatja az emberi lét és a hit viszonyát.

A vers első részében a nagyapa személye jelenik meg, akit a "nagyapának" különöznek a fehér szakálla és jóságos szeme miatt. A nagyapa pelyhet fúj a könnyű levegőbe, ami a lelkünk szimbólumává válik. Ez a pehely azonban messzire elrepül, a fák és a ház felett magasra száll a síma levegőben. Ez az elröpült pehely pedig a lelkünk jelképe, amely a mindennapi valóságot túlszárnyalja.

A vers második részében megjelennek a kis hangyák, amelyek lassan másznak a rögökön. Minden rög hegynek, minden kavics sziklának tűnik számukra. Az útjuk során számos veszélyt és nehézséget kell legyőzniük, de végül könnyedén fönséges diadalban vitorláznak a síma levegőben. Ez a diadalmas pehely továbbra is a lelkünk szimbóluma.

A harmadik részben a pehely lehullik a földre, és az emberek a hangyákhoz hasonlóan csak mászni tudnak. A viharok vízömlése, a sár és a tipródó talpak mind jelzik, hogy az emberek elveszítették a könnyűszárnyúságukat és földhözragadtak lettek. A felvetett kérdésekben megjelenik a vágy a múlt iránt, ahol II. Árpád és a magyar identitás még valóságos volt. Az emberek jelenlegi helyzete azonban az, hogy tiprott pehelyekként élnek, és az elröpült lelkünk csak emlékként létezik.

A bibliatudomány nézőpontjából a vers kutatásával a szöveg találkozik a Bibliában megjelenő szimbólumokkal és képekkel. Például a pehely és a légmozgás a lelki szabadságot vagy a lelki szárnyalást jelképezheti. Ezek a szimbólumok felidézhetik a Szentírásban megjelenő szövegeket, amelyekben Isten vagy a Szent Szellem hasonló módon van jelen, és a lelket emeli a mindennapi élet valóságán túlra.

A patrisztika nézőpontjából a vers teológiai tartalma a korai keresztény egyházatyák gondolkodására utalhat. Ezek az atyák gyakran használtak szimbólumokat és allegóriákat a hit és az emberi élet összefüggéseinek bemutatására. A látványos képek és a lelki szabadság témája, amit a vers közvetít, megfelel ennek a gondolkodásmódnak.

A skolasztika nézőpontjából a versben megjelenő kérdések és válaszkeresés megfelel a skolasztikus gondolkodásmódnak. A skolasztika filozófiai és teológiai rendszere azt javasolja, hogy az emberi értelem és a hit egymást kiegészítő képességeinek alapján próbáljunk megérteni és értelmezni a természetet és az isteni valóságot. A versben megjelenő kérdések és válaszok is részei lehetnek ennek a gondolkodásmódnak, és az emberi lét és a hit összefüggéseinek felfedezését szolgálják.

Más szempontokat is érintően a versben megjelenik a múlt iránti vágy, a változás és a korlátok témája. Az emberek elvesztették a könnyűszárnyúságukat és a múlt ragyogását, és az embertelen körülmények között való mászásra kényszerültek. A versben megjelenő képek és érzések által a szerző úgy festi le az embert, mint aki elszakadt gyökereitől és elvesztette azt a lelkünkben lévő szabad és könnyűszárnyú állapotot, amelyet a pehely szimbolizál.