Két nővér megy, ó Lélek, örökkön, az egyik előtted, a másik utánad:
      az egyik a fekete Bánat, a másik a vérszinü Vágy.
S szól néha könyezve a Vágy: >>Én vagyok a Bánat.<<
      S szól néha nevetve a Bánat: >>Én vagyok a Vágy.<<

Két komoly árvaleány, termetre meg arcra hasonlók,
      tekintetük üldöz, nyugtot sohse hágy:
a holt Szerelem leányai ők, galambszinü hollók,
      és kínál borral a Bánat, és kínál vérrel a Vágy.

A zord Szerelem leányai, hajdan lakodalmadnak koszorús nyoszolói
      vezettek a méccsel a szoba felé, hol vetve menyasszonyi ágy
Anyagyilkos lányok majdan, a holt Szerelem gyilkosai és ugyanők bosszulói
      Százvágyu Bánat, százbánatu Vágy.

Egymást szeretik, soha el nem válnak, összefogódnak,
      a Vágy foga éles, a Bánat ajaka lágy.
Egymást szeretik testvériesen és véreden osztakozódnak
      és csókol a Bánat és harap a Vágy.

Fekete hunyorból van koszorújok, nagy árnyakat ingat a mécsük utánad
      s jön egyre mögötted a fekete Bánat, előtted a vérszinü Vágy.
S szól néha könyezve a Vágy: >>Én vagyok a Bánat.<<
      S szól néha nevetve a Bánat: >>Én vagyok a Vágy. <<