Milyen ideges napok! - a levegő zug-zubog.
Óriás fürésztelep! - Árad hideg és meleg.
Hideg szél és meleg nap - sivít, lenget és borzogat.

       Mintha üstökös kél a kegyetlen égen
       vagy itélő ércet emelne kezében
             az utolsó trombitás:
       jajgat a kedves táj és szinte menekül.
       Futnak a, futnak a füvek a szél elül:
             millió láb, egy futás.
       Karjaikat a fák lengetik kapdosva;
       kutyáktól a város egy veszett zsolozsma,
             lángba borult ugatás.

Minden fut és mégse fut - menekülne, de nem tud.
Menekül egy hete már - menekül, de helyben áll.
Csak az a csöpp papírlap - száll el amit a por fölkap.

       Mert a holt tárgyak is táncra kelnek szerte,
       mint riadt szellemek egy halottaskertbe',
             ha dudál a csontdudás.
       S ki söpri szórt porként a vak gondolatot?
       Ki keveri gonosz fürdőként a napot?
             milyen égi uszodás?
       Már kiáltó torkunk zihál és elakad,
       és csupa görcs uszó karunk, az akarat -
             ólomhullám, fulladás...

Valami nagy mennyei - Klytaemnestra keveri.
Csöpp királyok elveszünk - mi is hullámok leszünk.
Nem is hullám, nem hullám - csak nád amit a hullám hány.

         Sűrü süket hullám! óh nehéz varázs szél!
         Éled a holt, s holtként hányódik ami él.
               Veti a vak áradás!
         Mint a füvek, mint a füvek, mintha futnánk,
         pedig csak a szél fut és mi nem is tudnánk:
               velünk is a szél csatáz.
         Soha ennyi mozgás, és ilyen bénaság!
         Soha ennyi sereg - de hol a katonák?
               Szólhatsz, szólhatsz, trombitás!

1926-1930