melyben a költő elbeszéli, hogy egykor nagy sereg
lányokat látott, akik liliommal lelket ölni tudnak
és hogy félt tőlük és hogy kérte őket, hogy ne bántsák
a lelkét, mert a költők lelke e világnak kincse.

Láttam nagy sereg lányokat
sereg lányokat liliommal. --
Akkor a lelkem fájdalommal
küzködött sok nehéz orommal
és láttam mérgezett szirommal
gyilkoló kába liliommal
jönni nagy sereg lányokat
      és mondtam nékik: >>Lányok,
      koldus vagyok én:
      de ha meghalok, mégis
      e világ lesz szegény.<<

Nevettek s mondtam akkor én:
>>Király voltam, vittem a gályát,
térdeltem a tenger dagályát,
valamint Mithras ős bikáját
reávetvén hajóm igáját.
Király voltam, vittem a gályát.<<
Nevettek, s mondtam akkor én:
      >>Talán király se voltam,
      csak matróz siheder:
      de ha meghalok, mégis
      tenger sűllyed el.<<

>>Szerettem mindent, ami új,
szerettem mindent, ami ódon:
úsztam kanyar, gonosz folyókon
táncoltam a részeg hajókon,
némán poshadtam lusta tókon,
szerettem mindent, ami ódon
szerettem mindent, ami új:
      bús zene volt a lelkem.
      éltem ütemét:
      ha meghalok, az Isten
      behunyja egy szemét.<<