Ha most a szobámba nyitnál be, modern fi
látnál kicsi gyertyát, hunyó tüzeket
nagy könyvet előttem kinyitva heverni
s könyvben kerek ósdi görög betüket.
Ha most a szívembe nyitnál be (de nem tudsz)
látnád hogy elönti egy ókori báj;
s ha képzeletembe jutnál be (de nem jutsz)
egy tájra találnál. És ím ez a táj:

Nagy messzire tárva a légszerü tenger,
az égemelő viz, a földövező
mélyöblü hajóban a tágszivü ember
és tiprat a habban nyulánk evező.
Csapkodja a tajték ércszínü sörényét,
mint ostor a dacos ló büszke nyakát
fönn az arany isten öntözgeti fényét
s nincs függöny az égen, nincs partszerü gát.

De a levegőben bodor ködök, aprók
gyüldösnek, a kékre ezüst fodorúl;
s im távoli foltok, mint távoli taplók
gyúldosnak. A távol kék elkomorúl.
S fölgyűlve az égre feszűlve kifekszik
a fekete ernyő, súllyal, komoran;
bordán habok ingó verése növekszik
megcsattan a meny s a zápor lezuhan.

Gályája farán áll a meztelen ember
vakúl szeme; duzzadnak durva karok
megtágul a kormány és törren a tengely
bár törmöli rudját ércgörcsü marok.
És gyenge tutajnak leválik a lécszál
mit könnyü gerelyként dobál a vad ár.
De íme: sirály jön s a deszka fölé száll:
a fehér istennő, Inó e madár.

És lám: uj erő gyűl lankadt idegekben
és úszni feszűl a kar izma: tovább!
Munkál a tüdő is, mindég melegebben
jobban ver a szív is, jobban rug a láb
s mind édesizűbb lesz a sós viz az ajkon
és habja nyugodtabb és árja viszás:
égadta folyóvíz torkollik a parton
hol sárga iszap közt nő kardszerü sás.

Vetődik aléltan, csapzott csunya hajjal,
hol marti bokor borul álma fölé
s hogy rózsa ujjakkal kivirran a hajnal,
szép lányka vet lapdát a cserje közé...
Itt zöld tamariszkot zuzogtat a szellő
s barlang küszöbén vet az ár ki csigát;
künn messze a vízen kel száz csoda küllő
a nagy nap előtt ott nincs partszerü gát.

1909-1910


Elemzések

Babits Mihály "Odysseiabeli tájkép" című versét irodalomtudományi szempontból elemezve több lehetséges összefüggést találhatunk mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

Maga a cím, "Odysseiabeli tájkép", utal arra, hogy a versben megjelenített tájat a görög mitológia ihlette. Ez a tájkép a görög eposzokban és tragédiákban gyakran előforduló motívum, és hozzájárult a művészi irodalmi hagyományokhoz. Így a vers az antik görög irodalom hatását is viseli magán.

A vers első soraiban a modern fiú, valamint a gyertya és a könyv motívuma is megjelenik. Ez a leírás korallációban állhat a romantikus irodalommal, ahol a lángoló gyertya és a könyv szimbólumok lehetnek a vágyakozásnak és a belső világnak. A romantikus költészet hatása érződik Babits versében.

A tájkép leírása során a természet és a tenger motívuma dominál. A tenger és a habok leírása egyrészt az ókori görög mitológiára utal, ahol a tenger istennője, Poseidon uralta a világ tengereit. Másrészt a tenger és a távolban látható szigetek motívuma a romantikus irodalomra is utalhat, ahol a természetet a vágyakozás, a szabad érzés és a transzcendentális élmények jelképeként ábrázolták.

A vers szövegében megjelenő Inó mint a fehér istennő olyan motívumot hordoz magában, ami a görög mitológiában ismeretes. Inó a mitológiában egy istennő volt, aki a tengerből képes volt megjelenni és lehetőséget adott a tengeri kalandjainak. Így az Inó motívum a tengerrel és a szabadsággal kapcsolatos utalás lehet.

A vers utolsó részében a természeti leírásban megjelenő napsütés, a sós víz, az árok és a távolban látható csodák a romantikus irodalom jellemző motívumai lehetnek.

Összességében Babits Mihály "Odysseiabeli tájkép" című verse az ókori görög mitológia, a romantikus irodalom és a természeti motívumok összefonódását mutatja be. A vers látszólag távoli képei és szimbolikus motívumai gazdag kultúrális és irodalmi hagyományokra utalnak.

A vers alapján számos természettudományos téma felvetődik. Az alábbiakban részletesen tárgyalom a legfontosabbakat:

1. Víz és tengerek: A vers többször említi a tengert és a habokat, utalva arra, hogy a tenger egy légszerű, ég felé táruló tér. Ez arra utalhat, hogy a szerző ismeri a tengeri jelenségeket és azok mélységét.

2. Ég és égitestek: A vers folyamatosan említi az eget, a napot és az arany istent, ami utalhat az égitestek megfigyelésének fontosságára és azok hatásaira. Az égadta folyóvíz torkollik a parton című sor utalhat a folyók szerepére és a vízmozgásra az égitestek vonzása miatt.

3. Köd és időjárás: A köd, mint a levegőben lévő apró, füstös foltok megjelenítése, szintén fontos természeti elem a versben. A köd magában hordozza az időjárás hatását, és a versben megjelenő képek az idő változását sugallják, mint például a zápor vagy a napfény keltette habok megjelenése.

4. Ember és természet kapcsolata: A versben említett emberi cselekedetek, mint a hajózás, az evezés, vagy az emberi izmok munkája, kapcsolódik a természettel való kapcsolatunkhoz és az utazás afelé. Az ember tevékenységei és cselekedetei befolyásolhatják a természetet, és ezek a hatások visszahatnak az emberre, ahogy a versben is látható.

5. Élet és halál: A versben megjelenő hajózás és úszás motívumai értelmezhetők az élet és halál közötti átmenetként. Az erőgyűjtés és az élet jelei, mint a fokozott szívdobogás és a gyorsabb légzés, szintén a természet működésének példái lehetnek, amelyek mind a versben, mind a valóságban megtapasztalhatók.

Ezek csak néhány példa a természettudományos értelmezésre a versben. Fontos megjegyezni, hogy a vers irodalmi alkotás, és a természettudományos aspektusokat nem feltétlenül kell szó szerint értelmezni, hanem inkább metaforikus vagy szimbolikus értelemben.

Babits Mihály "Odysseiabeli tájkép" című versében a természet és az ember kapcsolatát, valamint az emberiség helyét a világban ábrázolja. Teológiai szempontból megfigyelhetőek bizonyos összefüggések a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira való utalásokkal.

A vers fogalmazása erősen hivatkozik a pogány görög mitológiára, amely a patrisztika és skolasztika szempontjából időnként ellenségesnek tekinthető, mert a kereszténység terjedésekor e mitológia általuk hiten kívülinek tartott elvekkel versenyzett. Ennek a görög mitológiának a bemutatása a patrisztika szempontjából ellentmondásos lehet, mert ezzel a hiedelemrendszerrel kapcsolatba hozható istenek megjelennek a versben, mint például az "arany isten". Azonban, az is megfigyelhető, hogy ezek az istenek felsőbbrendűek a kereszténység által tisztelt isten fogalmához képest, ahogy az "arany isten öntözgeti fényét" is mutatja.

Ugyanakkor a versben megjelenik a természet isteni jellege is, amely a bibliatudományban is hangsúlyos téma. A természet ígéretét jelképező képek, mint a "légszerű tenger" és az "égadta folyóvíz" által a teremtés szépségét, nagyságát és tisztaságát hangsúlyozza. Ez az összefüggés az újszövetségben is megtalálható, amikor Jézus hasonlatokban a természetből mutat példát az embereknek.

A skolasztikus nézőpont szerint a versben megjelenő természeti elemek és az ember közötti párbeszéd, ahogy az ember fokozatosan erősödik és küzd az akadályokkal, összefügg az emberi szabadság, az értelem és az akarat mozgásával. Az ember szerepe a természetben való boldogulásban és fejlődésben tehát a skolasztika felfogásában is hangsúlyosnak tekinthető.

Végül, a versben megfigyelhető az ember és Isten közötti kapcsolat különböző mélységű megjelenése is. Az embert megjelenítik a "vízben kelő csoda küllők" képében, ahogy megtapasztalja a természetet és csodálja annak szépségét. Az isteni jelenlét megjelenik az "arany isten" képében és az égben, amelynek nincs függönye és partja. Az ember és Isten közötti kapcsolat tehát a versben megjelenik, és a bibliatudományban is hangsúlyozott téma.

Összességében Babits Mihály "Odysseiabeli tájkép" című verse teológiai szempontból több aspektust is felvonultat, amelyek kapcsolódnak a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira. A természet isteni jellege, az ember és isten közti kapcsolat és az emberi szabadság és fejlődés kérdéskörei mind megtalálhatóak a versben.