(Vallomás helyett hitvallás.)
Az első könyvem első oldalára a
>>soha-meg-nem-elégedés<<
himnuszát írtam be... Nincs jogom hát panaszkodni, ha ma is
elégedetlenül futok még; sokat szereztem, sokat el is dobtam;
egy
vállrándítással; gesztusaim idegesek voltak és
türelmetlenek; soha
le nem ültem egy pillanatra sem; gazdagságomban szegénynek
éreztem
magamat és fáradtságomban nyughatatlannak; nem csak a
könyvembe,
homlokomra is fel van írva a
>>soha-meg-nem-elégedés<<. Futottam
hősen, szűnetelen, lélekzetlen; olykor szinte elbukni
látszottam; s
hasonlítottam ahhoz a fához, melynek koronáját földig csapja
a szél...
Mi tart fönn? Mi a gyökér, mely nem szakad el? mely
elpusztíthatatlan
táplál valami kimeríthetetlen erővel? >>A hit az élet
ereje: az ember,
ha egyszer él, akkor valamiben hisz... Ha nem hinné, hogy
valamiért
élnie kell, akkor nem élne...<< Ezek a szavak, Tolsztoj
szavai, járnak
az eszemben, s vizsgálom, mit hiszek? Ó, örökkék ég minden
felhők
mögött; kiirthatatlan optimizmus!
Hiszek abban, hogy élni érdemes. Talán nincsen célja és
értelme,
mert >>cél és értelem<< emberi fogalmak: a
világnak nincs rájuk
szüksége. A világ több, mint minden emberi; hiszek a
világban,
mert eszem el nem éri.
S mégis hiszek az észben, hogy ameddig ér, hűséges
szolgája annak
a Valaminek, amit el nem ér... Építse életünket: s ahogy egy
vers
jobb lesz és nem rosszabb, ha az ész építi (csak ott álljon
az építész
mögött a gazda is!) -- akként legyen már egyszer jobb
életünk. Esztelen
iszonyokon ment át Európa (esztelen volt az én életem is):
jöjjön most
már az Ész!
Én hiszek a harcban, az ész harcában a vak erők ellen,
melyek:
a világ vak erői, vagy az én lelkem csüggedései és
indulatai...
Igaz: ezek a vak erők hozzátartoznak ahhoz a minden észnél
magasabb
Valamihez, amiben végre is meg kell nyugodnom: de a harc is
hozzátartozik, s az is, hogy eszem a saját törvényeit
kövesse, s
aszerint vezessen... Magunk is része vagyunk tán a vak
erőknek:
de ezt bízzuk csak a vak erőkre...
Vallom azonban a bölcsességet is: harcom nem megy túl a
józanság
vonalán: magamban is érzem ami ellen küzdök, s tudom, hogy
minden
rombolás engem rombol. Nem is rombolni akarok, inkább
építeni: az ész
halkan hasson a tényekre, mint a delej: nem ellensége az
erőknek,
hanem egy erő a többi közt, együtt építve velük. Az erők
a mult, az
ész a jövő: egymásba kapaszkodó fogaskerék.
Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet
nem
dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani.
Hogy
szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden
színt,
minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság
színét,
a magyarság kincsét! De mily balga volnék, ha ugyanakkor más
színt,
más kincset el akarnék venni, vagy meggyengíteni!
Én hiszek a testvériségben: a színek együtt adják ki a
képet, a
hangok együtt adják a koncertet. Nemzet ne a nemzet ellen
harcoljon:
hanem az ellen, ami minden nemzet nagy veszélye: az elnyomás
és a
rombolás szelleme ellen! Micsoda leckét kaptunk ebből éppen
mi,
magyarok! És micsoda hiba: másnak tenni, amit magunknak nem
kívánunk
-- holott már avval, hogy másnak megtettük, ajtót nyitottunk
neki,
hogy velünk is megtörténhessék.
Én katholikus vagyok; azaz hiszek a nemzeteken felülálló,
egész világnak szóló katholikus igazságban!
Másszóval: hiszek
igazságban, mely túl van a politikán, életünk helyi
és pillanatnyi
szükségletein: az én egyházam nem nemzeti egyház! Nem vagyok
puritán:
az én üdvösségemnek nem elégséges az, ami szükséges: ami
itt és most
szükséges.
Hiszek a feleslegben. Abban, ami túl van családon és fajon;
abban,
ami túl van a meszelt falakon. Elvégre lehet élni meszelt
falak közt
is; de ez nem katholikus élet. A fal véd; de zár is. Én
képeket akarok
látni a falakon, hogy újra kinyissák elém a világot...
Hiszek a művészetben, mely kinyitja elénk a világot, mely
kiröpít
a pontból és pillanatból, mely katholikussá és a kozmosz
polgárává
avat; l'art pour l'art ez és mégsem l'art pour
l'art: mert éppen
az, hogy nem helyi és pillanatnyi célért harcol, éppen az
teszi egy
nagyobb ügynek harcosává. Hiszek a művészetben, mely nem
tagad meg
semmit, se a l'art pour l'art-ot, sem a naturalizmust;
de túlnő
mindeniken, mert nem rabja semminek. Hiszem, hogy érdemes...
Hiszek a lélekben, mely szereti a világot; annyira szereti,
hogy
újracsinálja, annyira szereti, hogy meg sem elégszik vele. Ha
érdemes
a világ, érdemes szeretni is, érdemes másolni, érdemes a
fantáziának
folytatni is. Hiszek az alkotásban, mely a lélek nyelve; nem
mindenkié,
csak a magosabb lelkeké; mint a nyelv sem minden állaté.
Hiszek a
munkában...
Caleta ta cala. [görög betűk] Ami szép, az nehéz; az
anyag
ellenáll, s az én lelkem csüggedései és indulatai Hiszem,
hogy ez
a nehézség is hozzátartozik a szépséghez, mint a harc és
szenvedés
a világhoz. Hiszek a harcban, mely szüli a vágyat a békére.
S hiszek a békében. Hiszek a harmóniában, melyre vágy a
lélek, a
szépségben, melyért kiáltoz az anyag, a szeretetben, melyért
epednek
a népek. Hiszek a nehézben, hogy nem lehetetlen! Ha nem hinnék
benne,
magam tenném lehetetlenné. Oly bűn, melyre nincsen
föloldozás. Csak a
hit teheti lehetségessé.
Ember vagyok, s hiszek egy emberben. Nem is az emberben. Az
ember
vakon botorkál; de a világ nyitja és súgja útjait. Az ember
primitív
lény, de az állat még primitívebb. Nem állatot kívánok,
nem is embert!
Többet!
S ha néha elfáradok, s az állatot és anyagot irígylem: ez
nem
hitem megtörése, csak erőmé, mely nem semmi, de nem minden...
Derék
erő, s majd megnyugszik egyszer, de nem fogy el. Hiszem...
Nyugodt
kinccsé lesz és örök haszonná.