Elzengett az őszi boros ének.
Megfülledt már hüse a pincének.
Szél s viz csap a csupasz szőllőtőre.
Ludbőrzik az agyagos domb bőre,
elomlik és puha sárrá rothad,
mint mezitlen teste egy halottnak.

Este van már, sietnek az esték
álnokul mint a tolvaj öregség
mely lábhegyen közeledik, halkan,
míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van!
Nem tudjuk már magunkat megcsalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Leesett a hó a silány földre,
talán csak hogy csúfságát befödje.
Most oly fehér mint szobánkban este
fekhelyünk, ha készen vár megvetve,
puha dunnánk, makulátlan párnánk:
s mintha a saját ágyunkon járnánk,

mint a pajkos gyerekek, ha még nem
akaródzik lefeküdni szépen,
sétálnak az ágy tetején, ringva,
mig jó anyjuk egyszer meg nem unja
s rájuk nem zeng: >>Paplan alá! Hajjcsi!<<
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Már az év, mint homokóra, fordul:
elfogy az ó, most kezd fogyni az új,
s mint unt homokját a homokóra,
hagyja gondját az ó év az ujra.
Mennyi munka maradt végezetlen!
S a gyönyörök fája megszedetlen...

Türelmetlen ver a szivünk strázsát,
mint az őr ha tudja már váltását.
Idegesen nyitunk száz fiókot.
Bucsuizzel izgatnak a csókok.
Öreg öröm, nem tud vigasztalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Olvad a hó, tavasz akar lenni.
Mit tudom én, mi szeretnék lenni!
Pehely vagyok, olvadok a hóval,
mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.
Mire a madarak visszatérnek,
szikkad a föld, hire sincs a télnek...

Csak az én telem nem ily mulandó.
Csak az én halálom nem halandó.
Akit egyszer én eleresztettem,
az a madár vissza sohse reppen.
Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki...
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Barátaim egyenkint elhagytak,
akikkel jót tettem, megtagadtak;
akiket szerettem, nem szeretnek,
akikért ragyogtam, eltemetnek.
Ami betüt ágam irt a porba,
a tavasz sárvize elsodorja.

Száradt tőke, unt tavalyi vendég:
nekem már a tavasz is ellenség!
Csak te borulsz rám, asszonyi jóság,
mint a letört karóra a rózsák,
rémült szemem csókkal eltakarni...
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!


Elemzések

Babits Mihály "Ősz és tavasz között" című verse teológiai szempontból is értelmezhető. A versben megjelenő motívumok és képek által több bibliai és teológiai összefüggést is felfedezhetünk.

Az első sorokban az "őszi boros ének" megzenésítésével az ősz jelképeződik meg. Az ősz egyúttal az elillanó élet jelképe is lehet, ahogy a szőlőlevelek elsárgulnak és lehullanak a fáról. Ez a kép arra utal, hogy az emberi létezésnek is megvan a maga időbeli korlátja. A következő sorokban a földi lét múlandóságáról van szó: "Megfülledt már hüse a pincének" - a pincében tárolt bor is megromlik és eltűnik, ahogy az emberi test is elhasználódik és megszűnik. A versek közötti szakaszokban folyamatosan hangsúlyozódnak az elmúlás és halál képei, például a "puha sárrá rothad" vagy a "ugrik egyet, s itt van" megfogalmazások.

A versben megtalálható több motívum és képi ábrázolás is kapcsolódik a Bibliahoz. Az "esték / alnokul mint a tolvaj öregség" képében megjelenik az ó és amő közti váltás képe, amely hasonlítható a Bibliában gyakran előforduló választáshoz vagy az új emberről szóló tanításokhoz. A "meg kell halni, meg kell halni!" sorokban pedig a halál visszatérő és őszinte megjelenése halott önmagunkkal szemben állhat.

A "Leesett a hó" sorokban a hó lehet metaforája a purifikációnak vagy a megtisztulásnak, amely a bibliában több helyen is előfordul. Ez a kép talán arra utal, hogy csak a megtisztult és megváltott lélek képes megmaradni az idők folyamán. Az "olvad a hó, tavasz akar lenni" sorokban pedig a tavasz lehetősége a megújulás és az újrakezdés lehetőségét rejti.

A vers végén a halál és elmúlás képei fokozódnak, amikor az epikus én elveszíti a barátait, szeretteit és önmagát is az idő múlásával. Ez a rész lehet az emberi élet hiábavalóságára és az elmúlás miatti fájdalomra való utalás.

A vers tehát teológiai szempontból is értelmezhető, a múlandóságot és az elmúlást hangsúlyozza. Az összefüggések a bibliai és teológiai tanításokkal, valamint a keresztény életfilozófiai gondolkodásokkal köthetők össze. Az idő múlása és az elmúlással való szembesülés bibliai témák, amelyeket a vers képek és motívumok segítségével jelenít meg.

Babits Mihály "Ősz és tavasz között" című versét irodalomtudományi szempontból számos összefüggésben lehet elemezni mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

A vers első pillanatban az őszi és tavaszi időszak közötti átmenetet mutatja be. Ez az átmenet évszakokon túlmutató jelentéstartalommal is bírhat, amely a körforgás, az idő múlása, az élet és halál témáit hordozza magában. Ez a motívum számos irodalmi műben megjelenik, nemcsak a magyar, hanem a világirodalomban is.

A versben megjelenik a természet és az ember kapcsolata, amely a romantikus irodalom egyik gyakori témája. A természet itt megjelenik egy elhanyagolt szőlőtőben, ami az idő múlásával és elmulasztott lehetőségekkel rothadt sárrá válik. Ez a motívum hasonlóan megjelenik William Wordsworth "Intimations of Immortality" című versében, ahol a gyermeki ártatlanság elvesztése kapcsán beszél az elhervadt gyermeki lombokról.

A vers első részében jelen van egy öngyilkossági motívum is, amikor a lírai én felkiált, hogy "meg kell halni". Ez a motívum számos irodalmi műben megjelenik, például Arthur Rimbaud "Részképek" című költeményében, ahol az öngyilkosság motivációja a külvilághoz való kiábrándultság.

A vers második részében a hóolvadás, a tavasz beköszönte kerül terítékre. Ez a motívum hasonlóan megjelenik Robert Frost "Tűz és jég" című versében, ahol a tavasz és a jég szembenállásaként a világ végét festi le.

A lírai én személyes tapasztalatai és érzései is megjelennek a versben. Őszinte önvallomásán keresztül a lírai én kifejezi magányosságát, szerelmetlenségét és kiábrándultságát. Ezek az érzelmek szintén gyakran megjelennek a szépirodalomban, például Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij "Bűn és bűnhődés" című regényében.

Összességében Babits Mihály "Ősz és tavasz között" című verse számos irodalmi motívummal és összefüggéssel rendelkezik, amelyek kapcsolódnak mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomhoz. A verse a természet, az idő, az élet és halál, valamint az öngyilkosság témáit hangsúlyozza, és a lírai én személyes érzéseit és tapasztalatait is megjeleníti.

A Babits Mihály Ősz és tavasz között című vers természettudományos szempontból is értelmezhető. Az alábbiakban röviden bemutatom, hogyan kapcsolódhatnak a vers sorai a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseihez.

1. Az idő múlása: A versben számos helyen említik az idő múlását és az évszakok változását. A modern természettudományban is különösen fontos téma az időskála és az idő múlása, amelyet az ókori időmérési eszközök fejlesztése és a relativitáselmélet felfedezése is megváltoztatott. A versben megjelenő homokóra motívuma is a múlás képével kapcsolatos.

2. A váltakozó évszakok: Az évszakok változása és a természeti jelenségek, például a hóesés és a növények virágzása, a természettudományban koordinátarendszerekkel és adatgyűjtéssel vizsgálhatóak. A földi évszakok változását például a Föld tengelyének dőlése és az égitestek közötti távolságok változása okozza.

3. Az öregedés és a halál: A versben említik az öregség és a halál kérdését. A modern orvostudományban és az élettani kutatásokban felfedezett mechanizmusok lehetővé teszik például az öregedési folyamatok lassítását és az élet meghosszabbítását. Ezenkívül a genetika és a sejtosztódás vizsgálata is központi témái a mai természettudománynak.

4. A természeti jelenségek: A versben több természeti jelenség is megjelenik, mint például a hóesés és a víz rohama. A fizika és a meteorológia mai kutatásai során megismerjük ezeket a jelenségeket, meghatározzuk a hókristályok szerkezetét és tanulmányozzuk a légáramlásokat.

5. Az emberi kapcsolatok: A versben a barátság és a szeretet hiánya is megjelenik, amely az emberi kapcsolatokhoz kapcsolódik. A modern pszichológia és társadalomtudományok tanulmányozzák az emberi kapcsolatokat, és az emberi viselkedés tudományos magyarázatait kutatják.

6. Az élet és a halál kérdése: Az utolsó sorokban a halál és a vergődő élet dilemma jelenik meg. Az emberi lét kérdése az antropológiában, a filozófiában és a vallástudományban is fontos téma, amelyet a természettudományokkal való párbeszéd során is találkozhatunk.

Ezek csak néhány példa arra, hogyan kapcsolódhatnak a Babits Mihály Ősz és tavasz között című vers sorai a mai természettudomány megfigyeléseihez és felfedezéseihez. Az alkotás természetszeretete és a belső érzések kifejezése mellett tehát bizonyos pontokon átfedések mutatkozhatnak a természettudományos gondolkodásmód és a lírai érzésvilág között.