Lakásom tétlenség szigetje
szeszély sétáló palotám
munkám az ördög kerevetje.

Ami valóság volna tán
úgy tekintem mint a felhőket
és járok a semmik után.

*

Ó jaj! megúntam a mezőket
s a várost már előbb megúntam
megúntam völgyet és tetőket.

Próbáltam élni léha gúnyban,
próbáltam élni szeretetben
és próbáltam élni magamban.

Egy sem volt élet s észrevettem
hogy éltem csak akkor lesz élet
amikor már messze mögöttem.

Amikor régen semmivé lett
életté válik a halálban
de a jelenben nincsen lélek.

Bolond gazda szolgája, lábam
ténferegve tétován topog
és érzi hogy minden hiában.


Elemzések

A vers természettudományos szempontból nem sok információt tartalmaz, inkább a költő érzelmi állapotát és gondolatait fejezi ki. Azonban néhány részlet összekapcsolható a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel:

1. "Ami valóság volna tán, úgy tekintem mint a felhőket" - Itt a felhőket lehetne összekapcsolni az atmoszféra és a meteorológia kutatásával. A felhők tanulmányozása segíthet megérteni az időjárási jelenségeket és a klímaváltozást.

2. "Járok a semmik után" - Ez a kifejezés az űrkutatáshoz kapcsolható. Az űrkutatók és asztrofizikusok folyamatosan keresik a válaszokat az univerzum keletkezésével, a fekete lyukakkal, a sötét anyaggal és az új bolygókkal kapcsolatos kérdésekre.

3. "megúntam a mezőket, s a várost már előbb megúntam" - Ez a sor arra utalhat, hogy a költő már nem talál élvezetet a természetben vagy a városi környezetben. Ez összekapcsolható a városi ökológiával és a környezetszennyezés problémáival.

4. "már messze mögöttem...amikor régen semmivé lett, életté válik a halálban" - Ez a sor arra utal, hogy a költő a múltban él és emlékeiben talál vigaszt. A memóriakutatás és a tudatállapotok tanulmányozása összekapcsolható ezzel a gondolattal.

5. "a jelenben nincsen lélek" - Ez a sor arra utalhat, hogy a költő hiányolja a jelenben érzékelhető spirituális vagy transzcendens tapasztalatokat. Ez összekapcsolódhat a tudat és az agykutatással, valamint a pszichológia és a filozófia területeivel, amelyek a tudat és az értelem működését vizsgálják.

A vers teológiai szempontból is értelmezhető, és több összefüggés mutatkozik a bibliatudomány, a patrisztika és a skolasztika nézőpontjaira.

A vers elején a "szeszélyes sétáló palota" és a "munkám az ördög kerevetje" kifejezések arra utalnak, hogy a költő számára a fizikai világ és a munka kísértővé válik, ami az elszakadást képviseli az isteni valóságtól. Ez a gondolat összhangban van a bibliatudományával, amely hangsúlyozza, hogy a világ és a testi tevékenységek korlátoltak és vergődővé tehetik az embert.

A második versszakban a költő arról beszél, hogy mindaz, ami valóságnak tűnik, olyan múlandó, mint a felhők. Ez általános emberi tapasztalat, de teológiai szempontból is megnyilvánulhat abban az érzésben, hogy a világ dolgai és vágyai sosem vezetnek valódi tartalomhoz és kiteljesedéshez. Ezt a véleményt megerősíti a bibliai tanítás, miszerint az igazi boldogság és kielégülés Istenben található.

A harmadik versszakban a költő a várost, a völgyeket és a tetőket is unalmassá válik neki. Ez a monotonitás és a szürkeség érzése lehet, ami teológiai síkon azt jelenti, hogy az anyagi világ és annak élvezetei nem nyújtanak valódi örömöt és értelmet az embernek. Ezek az érzések összhangban vannak a patrisztikus nézőponttal, amely hangsúlyozza, hogy az anyagi világ hamis és mulandó, és az embernek Istenre kell összpontosítania.

A negyedik versszakban a költő próbálkozik különböző életmódokkal, például a léha gúnyával, a szeretettel és a magányban való élettel. Azonban rájön, hogy ezek sem adnak igazi életet, csak hiábavalóságot és ürességet eredményeznek. Ez a felismerés megegyezik a patrisztikus és skolasztikus nézőponttal, amelyek mind hangsúlyozzák, hogy az ember valódi boldogsága és kielégülése csak az isteni szeretetben és az isteni akarat szerinti életben lelhető fel.

Az ötödik versszakban a költő arra jut, hogy az élet csak akkor válik valódi életté, amikor az ember már túllépett a múltján és a halálon. Ez a gondolat a bibliatudományban is megtalálható, ahol az élet és az örökkévalóság Isten jelenlétében található meg.

A vers végén a költő bolond gazdájának és szolgájának leírja magát, aki hiába keresi a lélekig tartó valóságot és értelmet a tévedő és bizonytalan életében. Ez az érzés megfelelhet a skolasztikus és a patrisztikus nézőpontnak is, amelyek hangsúlyozzák, hogy az ember megfelelő irányba kell fordulnia és meg kell találnia Istenben az igazi boldogságot és kielégülést.

Babits Mihály "Spleen" című versét irodalomtudományi szempontból ismertetve, több összefüggést is fel lehet vázolni mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

A vers első sorában található "Lakásom tétlenség szigetje" kifejezés a művészi inspiráció hiányára és a magányosságra utalhat, amely az emberi életben és irodalomban is gyakran felmerülő témák közé tartozik. Ezt követi a "szeszély sétáló palotám" sor, amelyben a "szeszély" szó az emberi természet váltakozó, változékony jellegét jelöli, ami kihat az irodalmi alkotásokra is.

A következő sor, "munkám az ördög kerevetje" szimbolikusan utalhat a művészi alkotás nehézségeire és a kreativitás megteremtéséhez szükséges fáradtságra. Ezzel összehasonlítható például Baudelaire "A művész tragédiája" című esszéje, amelyben a művészet megteremtése és a kreativitás fájdalmas természete áll a középpontban.

A vers második része arra reflektál, hogy az emberi élet valósága és a mindennapi tapasztalatok csak illúzióként jelennek meg, és ezért az ember a semmik után jár. Ez a gondolat az abszurd irodalom jegyeivel köthető össze, amely azt hirdeti, hogy az élet értelmetlen és céltalan. Ezt például Samuel Beckett "Godot-ra várva" című drámájából ismerhetjük.

A vers közepén található "* " jel, amely a versben szünetet és váratlan fordulatot jelent, felhívja a figyelmet arra, hogy az élet örömtelenné és unalmassá vált, és az író számára nincsenek új élmények vagy inspiráció.

A vers második részében a költő azt mondja, hogy már megelégelte a mezőket és a várost, valamint a völgyeket és a tetőket. Ez a gondolat a világ elhagyásának és visszavonulásának igényét fejezi ki, amely paralell lehet például T. S. Eliot "Üres föld" című költeményével, amelyben a költő hasonlóan a városi élet koncepciójára és az élet értelmetlenségére utal.

A vers következő része a középpontba állítja a költő mindhárom életmódot: a gúnyt, a szeretetet és az önmagában való életet. Ez a gondolat felhívja a figyelmet az emberi kapcsolatok állandó keresésére, a szerelemre és az önmegismerésre, amelyek szintén gyakran megjelennek a irodalomban.

A következő sor, "Egy sem volt élet s észrevettem, hogy éltem csak akkor lesz élet, amikor már messze mögöttem," reflektál a múltra és az idő múlására, amely gyakran fontos téma a világirodalomban. Ez kapcsolódhat például Marcel Proust "Az eltűnt idő nyomában" című regényéhez, amelyben a múlt és az emlékezet fontossága áll a középpontban.

A következő sor, "Amikor régen semmivé lett, életté válik a halálban, de a jelenben nincsen lélek," a halál és az élet közötti változásra és ellentmondásra utal. Ez a gondolat a modernizmus irodalmi irányzatának része lehet, amely gyakran foglalkozik az emberi létezés paradoxonaival és az élet jelentésének kutatásával.

A vers utolsó sorai, "Bolond gazda szolgája, lábam ténferegve tétován topog, és érzi hogy minden hiában," kiemelik a költő belső konfliktusát és a kétségbeesést. Ez kapcsolódhat például József Attila "Kormos éjszakák" című költeményéhez, amelyben a költő hasonlóan megkérdőjelezi az élet értelmét és a helyét a világban.

Összességében Babits Mihály "Spleen" verse több irodalmi összefüggést mutat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén. A költő a magányt, a kreativitás nehézségeit, az élet értelmetlen voltát, az idő múlását és a belső konfliktusokat mutatja be, amelyek olyan témák, amelyek gyakran megjelennek az irodalomban is.