Keresés:

Babits Mihály

Strófák a wartburgi dalnok-versenyből

(Wolfram igy énekelt:)

Fehérruhás az én madonnám,
kihez köt fehér szerelem,
megvívok érte hősi tornán,
kiontom érte életem.

Halavány rózsaszínű bőre
rezegve tömjént párolog --
sirok, ha messziről belőle
csak egy sugárka rámcsorog.
Új tagja, újra nézve rája
új rózsaként nyíl szerteszét,
s a friss csokornak nedves bája
önti el érett termetét.

Dicsérje kő, dicsérje minden
angyali madonnám kegyét!
dalaim záporával hintem:
ruháját gyöngyössé tegyék.

Ruhája teste tagja is talán,
testével mintha öszefolyna
s e selyemhab a meleg, tiszta lány
illatos, illó ködje volna.
Áttetszik rajta minden mozdulat,
a fínom ideg-hárfa-háló
s selyemzúgásán dal gyulad
szivemben, soha el nem álló!

Halaványködü rózsabőre
éneket ekként párolog:
boldog, ha messziről belőle
csak egy sugárka rámcsorog --

S mily ujszerű, mily meglepő az arca,
ha szembeveti gyöngyös mosolyát!
Tekintetének gyenge gyémántkarca
üveglelkemet csengve metszi át.
Komoly nyakától halkan lefelé dől
lankára lágyan omlékony vonal,
s a fésű és tű szoros börtönéből
kigöndörödni vágyik az
aranyos barna haj.

Uj tagja, újra nézve rája
uj rózsaként nyíl szerteszét,
s a friss csokornak nedves bája
önti el érett termetét.

Ó, uj gyönyörüség, mit senki még nem érzett,
nincsen neved, hát hogyan hívjalak?
Uj vágyam uj nyila, uj mesterséggel élzett,
rád uj dal kéne, most talált szavak.
E régi rím, ez elavult alak
frissen kinyílt napod mily szégyenkezve zengi,
ó, uj vágy! Uj csoda a nap alatt!
Ó, uj gyönyörűség, mit még nem sejtett senki!

* * *

(Tannhäuser pedig igy énekelt:)

-- -- -- -- -- -- --
-- -- -- -- -- -- --
-- -- -- -- -- -- --
Vigyázz! tudod, szerelmem ég.
Úgy mint a tűz. Vagy mint a jég,
a jég mely ég és éget.
Szerelmem nem tej, nem fehér.
Itala bor. S a bora vér.
Vigyázz! megöllek téged!

Piros véredre szomjazom
ma megrészegszem én azon,
azon a piros véren.
Harci dal párzó énekem:
tudod nem kedves énnekem
a hófehér szemérem.

Ágynak az fázón búj alá
nem melegíti búja láng,
aludjon hát a gyáva!
mi vadak tépjük a lepelt
vérezzen arcot és kebelt
körmünk királyi vágya.

Nyálként és vérként omlani
csordulnak bűnös vágyai
körmünknek és fogunknak:
a szeszt lángjával nyaljuk el
a kín a kéjtől nem rug el:
kéjjé pirul kinunk csak.

Ugye hogy lázad ma dalom?
Tüzem tovább nem takarom:
áldott a meztelenség!
A kéjnek teljét akarom!
Jöjj vágyam, aljas hatalom,
legédesebb ellenség!

Jöjj vágyam, aljas hatalom,
vagyonnal áldozom neked
s élettel és erénnyel:
ép így tisztelték egykoron
arannyal a szent gyermeket
a mirrhával és tömjénnel...

Írd meg a véleményed Babits Mihály Strófák a wartburgi dalnok-versenyből című verséről!
Babits Mihály további versei: