A város, mint egy álmos eb,
hever domb alatt, sík felett
kis város: nagy falu
Korán fekvő, korán kelő:
fehér fal és piros tető
zöld fák és zöld zsalu.

Kockásan osztott a határ.
Álmosan nyúl a rónatáj.
Elült a jó madár:
csapdos a buksi bőregér,
az utcán nem zörög szekér,
sem szekér, sem batár.

Tegezben már a nap nyila.
Ébred a szél, az ég lila,
hajlik a búzaszál:
a légben óriási hold,
tüzes, de némán, mint a holt,
mint egy holt labda, száll.

*

Jaj, minden úgy mint hajdanán
s három kereszt a Bartinán
a régi sziluett.
Alkonyba boldogult vidék:
s kínt, sorsokat a szelid ég
nyugton magába vett.

Aggódva, sápadt kérdező,
állok az elborult mező
fölött, az ég alatt:
Kit elhagytam: szülőhelyem!
s ki jöttél mindenütt velem:
ég! küldj egy madarat!

A lila kékbe feketéll,
áll az Idő és máll a Tér,
kilencszáztizenöt --
(Igy csüggtem én a mély egen,
mint régi jósok dombhegyen,
a vén présház fölött.)

 


Elemzések

A vers teológiai szempontból is értelmezhető és kapcsolódik a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaihoz is.

A versben megjelenik egy város, amelyet a költő egy álmos ebhez hasonlít. Ez egyfajta kép a város szunnyadó állapotáról, amikor még nem ébredt fel a napi forgatag. Ebben a részben a város a teremtésre való utalást hordozza magában, ahol az álmos állapot a kezdetet vagy a kezdeti teremtést jelképezi. Ebből a szempontból a bibliatudomány azt vizsgálja, hogy hogyan tükrözi a vers a teremtéstörténetet vagy az ember teremtését.

A költő továbbá leírja a város közepén található templomot, amely jelképezi a hitet és vallást. Ez kapcsolódik a patrisztika felfogásához, ahol Istenben való hit és az ő közelébe jutás áll a középpontban. A templom mint szent hely arra utal, hogy az ember kapcsolatba léphet Isten kozmikus és transzcendens lényével.

A versben megjelenik az "ébredő" nap és a "hajló" búzaszál képe is, amelyek Isten jóságát és teremtő erejét szimbolizálják. Ez kapcsolódik a skolasztika nézőpontjához, ahol a természet és a teremtmények és Isten közötti kapcsolatot vizsgálják.

A versben az is megjelenik, hogy a költő elhagyta szülőhelyét, és most aggódva kérdezősködik az égtől. Ez az emberi kapcsolat Istenhez kapcsolódik, amelyet a vallási tapasztalatok és belső lelki utazások formálnak. Ebben a részben a vers a transzcendenshez való kötődést és a hit és remény erejét tükrözi.

Összességében a vers teológiai szempontokat is hordoz magában a teremtés, hit, Istenhez való kapcsolat és a remény témáiban. Az említett teológiai szempontok és irányzatok (bibliatudomány, patrisztika, skolasztika) segíthetnek mélyebb értelmezésre és tartalmi elemzésre, hogy hogyan kommunikál a költő a vallásos és spirituális dimenziókkal a versében.

A vers Babits Mihály "Szekszárd, 1915 nyarán" címet viseli. A költő a természet és a város képeit ábrázolja a versben. A vers elején a város álmos állapotával az ember és a természet szerves egységét mutatja be, ami azonban a modernebb természettudomány felfedezéseivel és felismeréseivel még inkább elmélyül.

A város leírása alapján megfigyelhető, hogy a kis falusias hangulat jellemzi, ahol a dombok között elhelyezkedő városkát növények és épületek veszik körül. A dombra tett hasonlat ("mint egy álmos eb") az organikus és dinamikus kapcsolatot fejezi ki az ember és a környezete között.

A versben megjelenő természeti elemek közül a legfrissebb felfedezések a búzaszál hajlása és az óriási hold megjelenése. A búzaszál hajlása a gravitáció hatására visszavezethető a modernebb fizikai ismeretekre, amit a költő az ébredő szél és a "lila, kékbe feketéll" színátmenet leírásával hangsúlyoz. A hold megjelenése pedig a modern asztronómia eredményeiből származik. Az óriási hold látványa felidézheti a költőben azt a gondolatot, hogy a világ és az idő múlásának a terünkön kívüli dimenziója is van.

A vers továbbá megjeleníti a múlt és jelen egymás mellettélését is. A Bartina nevű helység megemlítése a régi időknek az egykori jelentőségére utal. A költő emlékezete és az ábrázolt táj pedig egymásra utal, mintegy arra az időre utalva, amikor ez a vidék még boldogabb volt.

A költő elhagyott szülőföldje után vágyakozik egy madárra, ami a madarak repülésének és elterjedésének természettudományos folyamatára utalhat. Ez a vágy arra utal, hogy a természet és a környezet megérintheti az ember lelkét és választ adhat a kérdéseire.

Összességében a vers a természet, a város és az ember kapcsolatát és az ezekhez kapcsolódó természettudományos ismereteket ábrázolja. A modern fizika és asztronómia eredményeinek felhasználásával a költő tovább tudja fejleszteni a természettel való kapcsolatot és az ember és a környezete közötti szoros köteléket bemutatni.

A vers első sorai a város álomszerű jellemzésével kezdődnek. Az "álmos eb" metafora egyediséget sugall, ahogy a város "hever domb alatt, sík felett". Ez a kép a város struktúráját és elhelyezkedését ismerteti. A következő sorokban a város méretét hangsúlyozza, miszerint kis város, de nagy falu. Ez a jellemzés a város gazdasági és társadalmi jellemzőire utal.

A vers második részében a határok, a rónatáj és az utcák csendjének és nyugalomnak a leírása található. Ez a kép tovább fokozza az álom-szerű hangulatot és a város elégettségét.

A harmadik rész az időjárási viszonyokra és a természeti képekre fekteti a hangsúlyt. A nap nyila, az ég lila és a hajló búzaszálak a versekben gyakran előforduló romantikus, természet-központú motívumok.

A középső sor önálló szerepet játszik a versben, egy "pont" a többi rész között, ami valószínűleg Babits Mihály költői szándéka volt. Ez a sor előremutat a későbbiekben megjelenő idő és tér elváltozásának a leírására.

A vers utolsó része az elhagyott szülőhelyről szól. A költő egyfajta nosztalgikus hangulatot idéz elő, amikor a régi időket és a boldog vidéket emlegeti. A vers végén a költő kérdi a messzeséget, az eget, hogy küldjön neki egy madarat. Ez a kérése lehet, hogy egyfajta választ vár az élettől, a boldog pillanatokhoz való visszatérést vagy az elhagyott szülőhely hangulatának újbóli átélését.

A vers az 1915-ös időszakból származik, amikor az első világháború zajlott. Babits Mihály az általa megtapasztalt világi és személyes változásokat próbálja megjeleníteni a verseiben. Az idő és a tér változása mellett a versben nyomasztó, sorsfordító elemeket is fellelhetünk, amelyek az elhagyás, az elszigeteltség és a veszteség érzését keltik. Ezt a hangulatot a költő saját élethelyzetéből vezette le, amikor távol volt az otthonától és a szeretteitől a háborúban. Ugyanakkor a versben az is érezhető, hogy a költő vágyik a múltbéli boldogabb időkre és igyekszik emlékeivel megküzdeni a jelenben.