A táj fehérbe öltözött
befútta a havas tél;
felhő alatt és hó között
magában áll a kastély.
    Dinom-dánom, dáridom
    hosszu téli este
    senki sem jön az uton
    mert a hó beeste.

De drótfonálon száll a hír
és búg a nyurga pózna
valaki nyög, valaki sír,
s sok messze cső golyóz ma.
    Nellem-nollom, únalom
    lanyha téli tábor,
    csikasz ordít a havon
    torkaszakadtából.

De Afrikában semmi hó,
dobol a sűrü zápor 
s a sarkvidéki eszkimó
nem fogy az éjszakából.
    Diri-dingi-dingaló,
    ez a könyvek éve:
    tárva szép a kandaló,
    könyv pedig betéve.

Most kerget népet a hideg
a sima városutcán;
most fájva zsong a vén ideg
s repül a szél a pusztán.
    Dinom-dánom, dáridom,
    mostan áll a farsang
    zeng a szél a várhidon,
    zeng a várban karhang.

A hó esik, fehér a sík
befútta a havas tél,
s ha szél keféli hómezét,
minden ház messze kastély.
    Tam, tam, tam, tam, tam, tamdá,
    únalomnak ágya:
    kályha mellett ábránddá
    fagy az ember vágya.

1908