1911.

Honnan is ismerem én e bús temetői tavaszt már?
       Gyermek voltam... rég... Laktam a méla falun...
Oly gyönyörű szép volt, hogy minden olyan szomorú volt:
       vittem friss koszorút, jártam az ó temetőt.
Óh, gyönyörű szomorúságom, szomorú gyönyörűség!
       gyermeki gyémántkönny! Óh, temetői tavasz!
Mellettem gyászfűz és szépszemü fekete néni...
       Élni kivánt a holt, halni kivánt aki élt...
Szürke hajók az ég oceánján nesztelen úsztak:
       sárga pamlagokat szórt e hajókra a nap;
sárga pamlagokon szép meztelen angyalok ültek,
       meztelen angyalokat néztem az ó temetőn.
Már az esteli harmat a síri virágokon ingott
       (könnyes kis gyermek, friss temetői virág!)

1911