Tudom, hogy csúszom, lejjebb, egyre lejjebb:
kicsikém, egyetlen vigasztalásom,
te se soká maradsz meg énvelem.

Oh jaj, az Élet hinárába léptem,
szennyes karjai ölelnek, lehúznak,
minden lépés csak ujabb sülyedés.

Multam uszálya nem hagy engem uszni,
nyálkával ittasan gáncsolja lábom,
nyálkás állatok tapadnak reám.

Szememet nyálka, szájamat utálat,
karjaimat a pántlikás gyülölség
kötözi, és szivemet zord tudás.

Mindent kidobtam, zsebeim üresek,
mégis nehéz vagyok, nehezet nyeltem,
szájamban ólom lelkiismeret.

1924-1925. tél


Elemzések

A vers teológiai szempontból a bűn, az eredendő bűn és az emberi elbukás témáját boncolgatja.

A Bibliátudomány szempontjából érdemes kitérni a versben megjelenő bibliai motívumokra és összefüggésekre. Az Élet hinárába való léptés utalhat az Édenkertből való kiűzetésre, ahol az ember elveszítette az eredeti bűntelenségét és bűnbeesett. A versben megjelenik az elveszett paradicsomi állapotot jelképező "uszály", valamint a bűn következményeként ránk tapadó "nyálka", ami elviselhetetlenné teszi az életünket. Ezek a motívumok a bűnbeesés és az elveszett állapot jelképeiként jelennek meg, ami a teológiai gondolkodás szerint az emberi természetben lévő eredendő bűn következménye.

A patrisztikus nézőpontból a versen megjelenő tudatosság a bűnben való elmerülésről beszél, ami az emberiség általános tulajdonsága. Az ember öntudatosan csúszik egyre mélyebbre és elfogadja azt a sorsot, ami rá vár. Az elbukottsággal való szembesülés növeli a személyes bűnvallás, gazdálkodási és gyógyítási igényünket. Az emberi lehetőségek teljes kétségbeesése nyilvánul meg itt, ami a hiti válsággal és az alázat megtanulásával párosul.

A skolasztika nézőpontján keresztül a vers bűn és bűnbánat témájában kutatja az emberi szenvedés és bűntudat kapcsolatát. Az ember a bűntől megrontott, összekuszált életben való részvételével teljes súlya alá kerül. A buktatás és a viasz egymással rokon, a "nyálka" jelentése vezethet az eredendi bűn előfordulására, amely magában foglalja az embert a bűn kiútjából.

A versben megjelenő bűn és bukás képei és motívumai több teológiai perspektívára utalnak, és a vers elénk tárja az emberi létezés szorongató és kilátástalan oldalát. A teológiai vonatkozásokkal kombinálva a vers mélyebb megértést nyújt az emberiség eredendő bűne és az emberi állapot tragikussága iránt.

A vers elején Babits Mihály leírja, hogy érzi, hogy egyre lejjebb csúszik. Ez metaforikusan is értelmezhető, de természettudományos szempontból a földfelszín alá való lemerülést is jelentheti. Az alkotó azt mondja, hogy nincs sok ideje még fennmaradni, ami arra utalhat, hogy az emberi életkor korlátai vannak.

Az "Élet hinárába léptem" kifejezés arra utalhat, hogy Babits szembesül az élet természeti folyamataival, például az öregedéssel. A "szennyes karjai ölelnek" rész a természeti hanyatlásra, a test Növényzet rongálásának és visszahúzódásának lehet jelévé.

A következő sor "Minden lépés csak újabb süllyedés" a föld folyamatos mozgását és változását fejezheti ki. A múltba való visszatekintés arra utal, hogy a múlt emlékei kísértik az embert, és befolyásolják a jelenét.

A "nyálkával ittasan gáncsolja lábom" rész arra utalhat, hogy az alkotó úgy érzi, nehézségeket tapasztal és nem tud előre haladni a természet törvényeinek ellenére is. A "nyálkás állatok tapadnak reám" metaforikusan megjelenítheti a negatív hatásokat, amelyek más emberekkel vagy a környezetünkkel való kapcsolatainkból adódhatnak.

A következő sorokban Babits Mihály a testrészektől fejezetten közli, hogyan is érzi magát. A "szememet nyálka, számat utálat" kifejezésekre arra utalhatnak, hogy úgy érzi, elnyomott személyiséggé vált, akit a külvilág ront meg. A "karjaimat a pántlikás gyűlölség köti" metaforának tulajdonítható, amely az emberi kapcsolatok negatív hatásait hordozza magában.

Az utolsó sorokban Babits Mihály azt állítja, hogy mindenkit és mindent kitett, mégis nehéz és ólom nehezet nyel. Ez lehet egy utalás arra, hogy a természeti felfedezések és az emberi tudás nehezek lehetnek és olykor megterhelőek is lehetnek.

Összességében a vers természettudományos szempontból a természet törvényeivel, az emberi élet korlátaival és a negatív emberi kapcsolatok hatásaival foglalkozik. A vers erős hangsúlyt tesz az ember és a természet viszonyára és arra, hogy e viszony milyen hatással lehet az egyéni életre és tapasztalatra.

A vers Babits Mihály "Tudom, hogy csúszom" című műve, mely 1924-1925 télen keletkezett. Az alábbiakban az irodalomtudományi szempontokat tekintjük át mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

1. Versforma: A vers egy ötösrészes szabadvers. A sorok rímképlete nélkülis lehetetlenek. A szabadvers formai szabadsága lehetővé teszi a tartalom kifejező erejét és a hangulati átadást.

2. Tematika: A vers az elbizonytalanodás, a reménytelenség érzetét fejezi ki. A lírai én itt a hanyatló élet körülményeit ábrázolja, ahol minden lépés csak további süllyedést jelent. A múlt a múltba való visszahömpölygésért felelős, amit a lírai én az "uszály" képével ír le. Az Élet ábrázolása egykoron szépnek, de most követendőtelennek tűnik. A lírai én elszigeteltsége és tehetetlensége is megjelenik a versben, ahol már nem maradt semmi a zsebében.

3. Szimbolikus elemek: A versben a szimbolikus elemek nagy jelentőséggel bírnak. Az "uszály" képe az idő múlását jelképezi, amely mindenkinek elkerülhetetlenül lefelé visz. A "szennyes karok" és a "nyálkás állatok" a süllyedés képét festik elénk, és a lehangoltságot, reménytelenséget fejezik ki. Az "ólom lelkiismeret" képe az elnehezült, bűntudattal terhelt lelket szimbolizálja.

4. Nyelvezet: A versben erősen érvényesül a szimbolikus nyelvezet, mely erős hangulati hatást kelt. A "szennyes", "nyálkás", "utálat" és "gyülölség" kifejezések a lírai én elutasítását, reménytelenségét szolgálják. Az ólom és a szenny képe erősíti a sötét, depresszív hangulatot.

5. Internacionális összefüggések: A versben megjelenő süllyedés és reménytelenség tematikája több más szépirodalmi műben is fellelhető. A 20. századi európai költészetben számos olyan művet találunk, amelyek a háború utáni kaotikus világot és az egyéni kilátástalanságot jelenítik meg. Ilyen például T.S. Eliot "The Waste Land" című verse, amelyben az emberi létfeltétel romlottságát és kultúra elidegenedését mutatja be.

6. Magyar összefüggések: A versekben megjelenő süllyedés tematikája Babits Mihály korabeli magyar irodalmi környezetében is elterjedt volt. Az 1920-as években a magyar irodalomban több alkotó is foglalkozott az emberi lét abszurditásával és a társadalmi valósággal való szembesüléssel. A legkiemelkedőbb példa erre Kosztolányi Dezső "Édes Anna" című regénye, amely a munkásközéposztályban élő egyének kilátástalanságát és önbizalomhiányát mutatja be.

Összességében Babits Mihály "Tudom, hogy csúszom" című műve erős hangulati hatású, sötét verse, amely kifejezi a lírai én kilátástalanságát és reménytelenségét az életben. A vers szimbolikus elemeket és intenzív nyelvezetet használ a hangulati hatás kiemelésére. Az összefüggések mind a nemzetközi, mind a magyar irodalomban az egyéni kilátástalansággal és az elidegenedéssel foglalkozó művekben keresendők.