[azon nótára]
1
Ez világgal bíró, felséges Cupido,
emlékezzél meg szódra!
Mit fogada anyád énnékem általad,
ha az megszabadulna,
Ki már megszabadult, tőlem el is vadult,
jut eszembe gyakorta.
2
Felele Cupido - úgymond -: Nagy búskodó,
keserves, régi hívem,
Kit sok jókkal láttam, sokat is kínzottam,
de igaznak esmértem,
Ne bánkódjál semmit, mert hamar megvidít
tégedet ígéretem.
3
Amhol szép Julia, anyám helytartója
ez föld kerekségében,
Szemében nyilamot, horgas kézíjamot
adtam szemüldekében,
Szenem ajakában, fáklyám orcájában,
mézem foly beszédében.
4
Illendő kedvesség, gyönyörű ékesség
valami volt énbennem,
Azt mind ő módjában, szavában, dolgában
csak reá helyheztettem,
Anyám fényes haját, gyöngyszín apró fogát
néki tőle megnyertem.
5
Erkölcsét Diana, elméjét Minerva,
Mercurios beszédét
Őnékie ádta, mert kedves barátja
mindenik, szép személyét
Szereti, kedveli, böcsüli, tiszteli,
kívánja szerencséjét.
6
Cupido így szólván, szememet fordítám,
tekinték Juliára.
Mondék: De mit tréfálsz? Juliával mit csalsz?
Hiszem tudod, kicsoda!
Ez az, ki kevésért éngem örökké sért,
lelkem szernyő kínjára.
7
Felele: Nem csallak, sőt ismét megáldlak
ő édes szerelmével,
Hozzád felgerjesztem, csak véled égetem,
hogy örülj személyével,
De meglásd, hogy jobban becsüljed ezután,
ne bánts keserűséggel!
8
Minden keménségét, nagy idegenségét
anyám meglágyította,
Hozzád gyűlölségét, nagy kegyetlenségét
jó kedvre fordította,
S te nagy szerelmedre ismét gerjesztette,
kezedbe ismét adta.
9
Ez amaz Julia, kinek ábrázatja,
mint címer egy pecsétbe,
Szívedben felmetszve, kiben magát nézze,
ha képét tükerébe
Ő látni akarja, mert ott szebben látja,
minémő színe, képe.