az "Csak búbánat" nótájára

1
Éngemet régolta sokféle kénokba
       tartó én édes szívem,
Hozzád kiált lelkem sírván keservesen,
       mert gyötrődik sokképpen:
Könyörülj már rajtam, légy kegyelmes hozzám,
       ne légy ilyen kegyetlen!

2
Távozás keserve, emlékezet mérge
       veszt és sillyeszt éngemet,
Támasztván előmben esztelenségemben
       esett szörnyű vétkemet,
Kinek nagy terhétől, mint halálos bűntől,
       oldozd meg már lelkemet!

3
Az sötét éjtszakák minden állatoknak
       kedves nyugalmat hoznak,
Emberek dologtól, állatok munkától
       meg akkoron tágulnak,
Csak nékem, veszettnek, hogy mind napok, éjek
       szörnyű kínommal múlnak.

4
Most is örömemet magaddal elvitted
       kedvemmel egyetemben,
Reád gyúlt szerelmem titkon éget éngem
       keseredett elmémben,
Áldott szemeidet, gyenge szép színedet
       juttatván én eszemben.

5
Cupido, ne mesd fel ilyen szörnyű sebbel
       szívemben annak képét,
Ki halálra gyűlöl és sok halállal öl,
       úgy tart, mint ellenségét,
Hozzám vagy enyhíts meg, vagy ha az nem lehet,
       olts meg bennem szerelmét!

6
De mit mondok? Búmba, ha mint salamandra,
       tűz kívül nem élhetek,
Azonnal elvészek, ha azkívül lészek;
       többet, tudom, nem élek,
Édest keserűvel, sok mérget kis mézzel,
       halálnál jobb, hogy nyeljek.

7
Lelkem szemed előtt, mint viasz tűz fölött
       könyvein, lásd, úgy olvad,
Szemed verőfénye mert lelkem gyötrelme,
       haraggal ha rám támad,
De viszont megújít, sok búmban vidámít,
       ha szerelmesen fogad.

8
Mint szép virágok, fák meg nem újulhatnak
       tavaszi harmat nélkül,
Akképpen örömem nem lehet víg kedvem
       nékem is nálad nélkül,
Vigasztald meg tehát, te, kit lelkem imád,
       hadd éljek már bú nélkül!

9
Óh, te bölcs természet, minden nagy szépséget
       együvé így mint forralsz?
Világ csudájára, szívek gyújtására
       egy kegyesre mit csinálsz?
Angyali áldott szént, dicsőíttető fént
       halandóra hogyhogy ádsz?

10
Fénlik sok kövektől, mint a verőféntől
       erős vér tiszta gyégen,
Lebbegnek szemei, mint a menny csillagi
       télben éjjel szép égen;
Kivel rabjává tett, szabadságból kivett
       éngemet immár régen.

11
Óh, kis ábrázatban tündöklő, mennyei
       dicsőséges nagy szépség!
Ékességgel együtt tebeléd hogyhogy jütt
       keménség, kegyetlenség?
Szánd meg jó szolgádot, kínvallott rabodot,
       ki te szerelmedben ég!

12
Forr gerjedt elmémre, mint hangyafészekre,
       sok új vers, mint sok hangya,
Arra, mert szívemben szerelem tüzének
       csak te vagy édes langja,
Szózatod búm verő vigasságtételnek
       zengő s gyönyörű hangja.

13
Öszvekulcsolt kézzel, hajlott térddel-fővel
       Juliámnak könyörgék,
Midőn jóvoltától, mint istenasszonytól,
       kegyelmet reménlenék,
Hogy megkegyelmezne, tovább ne gyötrene,
       Áment reá kiálték.

 


Elemzések

A vers természettudományos szempontból alapvetően nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozhatók lennének. A vers inkább egy szerelmes könyörgésnek és panaszos eszmefuttatásnak tekinthető, amelyben a költő a szerelem és a hiányzó szerelmének fájdalma közötti ellentmondást fejezi ki.

Azonban néhány olyan gondolat vagy kép található a versben, amelyek kapcsolatba hozhatók a természettel. Például a második versszakban a költő az emlékezet mérgeként említi, amelyek "vesztenek és sillyesztik" őt. Ezt a képet a természetben található mérgező növényekre vagy állatokra lehetne utalni.

A harmadik versszakban a költő azt mondja, hogy a sötét éjszakák minden állatnak kedves nyugalmat hoznak, míg ő minden nap és éjjel szörnyű kínokkal küszködik. Ez a gondolat az emberi élet és a természet viszonyát érzékeltetheti, ahol az állatoknak egyszerűbb és természetesebb életük van, míg az ember sokszor az érzelmek, vágyak és nehézségek fogságában él.

A kilencedik versszakban a költő a természet csudájára és a szívek gyújtására utal, ahogyan a természet a halandókat, az embereket gyönyörűvé varázsolja. Ez itt egy utalás lehet arra, hogy a természet, a szépség és a szerelem kapcsolata hogyan hat az emberek érzéseire és lényükre.

Tekintettel arra, hogy a költő inkább a szerelmet és a fájdalmakat állítja a középpontba a versben, a természettudományos elemek elég csekélyek és nem részletesen kidolgozottak.

A vers teológiai szempontból megvizsgálható a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjai alapján is.

Bibliatudomány szempontjából a versben számos teológiai motívum található, amelyek a Biblia tanításait is tükrözik. Az istenségtől való segítségkérés és könyörgés szerepe központi a versben, ahol a szerző Isten iránti bizalmát és reményét fejezi ki. Az is látható, hogy a szerző Isten cselekedeteiben bízik, és az Ő kegyelmét várja.

Patrisztika szempontjából értelmezve a verset, az emberi lélek és szabad akarat szerepe áll a középpontban. A szerző közvetíti az emberi lelkének mély fájdalmát és gyötrelmét, és Istenhez fordul, hogy segítségét kérje. Az emberi lélek képviseli az ember kapcsolatát Istennel, és élete során megjelennek a bűn és a keserűség.

Skolasztika nézőpontjából a versben megjelenő képek és motívumok analógiák az istenséggel és a szerelemmel kapcsolatban. A szerző példaként hozza fel a salamandra létezését, amely csak a tűzben képes élni, hasonlóan ahhoz, ahogy ő sem képes élni az ő nagy szerelme, Juliának a jelenlétében. Ez a metafora az emberi kapcsolatok és a szerelmi vágy szerepét tükrözi, amelyek a skolasztika szerint segíthetnek az embernek közelebb kerülni Istenhez.

A vers más teológiai nézőpontból is értelmezhető. Például a teológiai etika szempontjából megvizsgálhatjuk, hogyan kapcsolódik a verse a jó és a rossz, a bűn és a bűnbánat fogalmához. A szerző kifejezi a bűnbeesés és a megbocsátás vágyát, és kéri Isten kegyelmét. Ez a teológiai dilemma az emberi lélek állapotát és Istenhez való viszonyát is érinti.

Összességében a vers teológiai szempontból vizsgálva a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontokat is felhasználva sokféle értelmezést hozhat elő. Az isteni kegyelem keresése, a bűn és bűnbánat, valamint az emberi lélek állapota és kapcsolata Istenhez a fő témák, amelyek a versen keresztülhúzódnak.

A vers egy könyörgést tartalmaz Cupidónak, melyben a költő lelkének panaszát és szenvedését fejezi ki szerelmi bánatával kapcsolatban. A vers struktúrája 13 versszakból áll, melyek többségükben rímelnek egymással.

Magyar irodalmi összefüggések:
- A vers szerkezetében visszaköszön a korai magyar költészet jellegzetessége, a versszakokon belüli elválasztás.
- Balassi Bálint a magyar reneszánsz kor egyik kiemelkedő költője. Őt a magyar költészet megalapítójaként tartják számon.

Nemzetközi irodalmi összefüggések:
- A versben megjelenik a szerelem és a szenvedés témája, melyeket több más nemzetközi költő is feldolgozott, például William Shakespeare vagy Pablo Neruda.
- A versben szereplő könyörgő forma és a szerelemmel kapcsolatos kérdőjelek hasonlítanak angol költők, mint például John Donne vagy Robert Herrick stílusához.

Szerkezeti elemek:
- A vers rímelése a magyar költészet hagyományával összhangban van, mely a vers olvashatóságát és dallamosságát erősíti.
- A versben használt metaforák, mint például a salamandra, a tűz vagy a viasz a szerelmi érzelmeket jelképezik.

Összességében a vers egy szerelmi könyörgés, melyben a költő az érzései és szenvedése közvetítése érdekében használ metaforákat és a vers formai sajátosságait. A szerkezeti és tematikai elemek a magyar és a nemzetközi irodalomhoz is köthetők, és a korabeli magyar reneszánsz költészetre utalnak.