az "Már szintén az idő" nótájára

1
Kérde egy barátom: Így miért gerjedek?
Mondám: Köszönhetem régi szerelmemnek,
Venus, kis Cupido kiben ejtettenek.

2
Kicsodák szüléid? nékem meg így szóla.
Szerelem, siralom hozott ez világra,
Dajkámat is mondám, hogy óhajtás volna.

3
Lakóhelyemet is tőlem ő megkérdé,
Gonddal tele cellámat mutatám, nézze;
Eledelemet is kérdé, ha kenyér-é?

4
Mondám, hogy az csak haszontalan reménség,
Hitető sok szép szó, nyerhetetlen szépség;
Mondám, hogy beszélni tanít esztelenség.

5
Ruhámat is kérdé, hogy miben öltözém?
Vajudt tagaimat hogy mivel fedezém?
Az szenvedést, tűrést, mondám, hogy viselém.

6
Monda: Itt mit keressz? Mondék: Szörnyű halált.
Monda ismét: Mit sírsz? Julia haragját.
Mint élsz? - úgymond. Mondék: Mint Julia-útált.

7
Örökké így élsz-é? Mondék, hogy örökké.
Okát fájdalmidnak mondani tudnád-é?
Mondám, hogy szerelem, s búmat keserülé.

8
Julia szerelmén való búsultomban
Egy jó barátomnak így felelék szómban,
Várván Juliától jómat bánatomban.