Keresés:

Bessenyei György

A MÁRIAVÖLGYI TISZTELENDŐ PAULINUS ATYÁKNAK

Pozsony, 1771. Karácson havának 12dik napján

Minek van az elme egyébért, hanem hogy szívünknek érzékenységeit és önnön gondolatjait vezérelvén, ugyanazokat mindenek előtt szabadosan festhesse? Kicsoda vethet akadályt egy léleknek, mely gyönyörűségét az előtte elterjedett világnak szorgalmatos szemlélésébe keresi? Minden dolog új játékpiac előtte, melyen gondolatit érzékenységünkkel együtt változtatja. Mária völgyét én is meglátván, róla másképpen, mint verseim alább magyarázzák, nem gondolhattam. Szomorúnak írom, de ennek csak a télen való ottlétem volt oka. Igen sajnálom mindazonáltal, hogy időmnek rövidsége verseimet hoszszabban írni nem engedte. Megbocsássanak Atyaságtok, ha ifiú szívem érzékenységeit s ez egész világra széjjel elvonatott elmém gondolatjait a Parnasszus Múzsáinak kellemetességekkel nem rajzolhatta. Az ifiúság véghetetlenül érez; fájdalmakkal gondol, és szüntelen tévelyeg. Kicsoda vezérelhetné elterjedett tüzét mindenkor egyenes úton? Én is a tudományoknak karjain most elevenedvén, idétlen hánykolódásimmmal életemnek kezdetinél egyebet nem mutatok. Engednék a kegyelmes végezések, hogy igyekezetemtül az öregbedett mértékletes és józan értelemnek csendes s kies határira vezéreltethetnék. Atyaságtoknak magamat ajánlom, s szerencsémnek ismérem azt az igaz tiszteletet, mellyel hívségekbe állandóul maradok.

B. Gy.

Amint napnyugotra Posonbul kitérünk,
Erdős hegyek s völgyes mezők közzé érünk.
A természet itt csak maga írta magát,
Nem igazította még mesterség dolgát.
Élő fáji alatt nyugosznak hegyei,
Felhányt halmok nélkül hevernek mezei.
Ezek közt kedvembül alá s fel utazván,
Egy helyre találtam szememmel vigyázván.
Két erdős hegy közzé kellett ereszkedni,
Hol egy bús barlangba lehetett süllyedni.
Hogy az ereszkedő tetejére értem,
E szomorú völgynek formájára néztem.
Öszvenőtt bércecskék kerítették körül,
Hol az idő sokat borong s ritkán derül.
Ezek felett terhes fellegek utaznak,
Mellyek az erdőkre csendesen havaznak.
Öblökbe kóborol a szél csavarogva,
Alájok egy patak omlik le zuhogva.
Az hegyek tetején elterjedt élő fák,
Mintha barlangjokat köztök oltalmaznák,
Szomorún öltötték gallyjokat egymásba,
A völgyre úgy néznek mély gondolkodásba.
Ennek mélysége szép épületet formál,
Mely felett egy torony nagy hallgatással áll.
Régiséget mutat vén színe kívülrül,
A szél szomorúan bujkál fala körül.
Füstös köd terjedett széjjel el mellette,
Csendes homály borong a völgybe felette.
Bús szavát ha néha harangja hallatja,
Nyugovó barlangját szomorún zúgatja.
Alatta sok fejér papok gondolkoznak,
Kik imádságokkal szüntelen buzognak.
Ezek énekléshez kezdnek barlangjokban,
Zengnek, s az Isten van éneklő szájokban.
Áhitatosságok habzik ajakokon,
Nagy tisztesség látszik fejér szakállokon.
Kellemetes vénség vagyon életekbe,
Csendességgel élnek könyörgő helyekbe.
Áhitatossággal borong tekintetek,
Csak néznek, nem szólnak, s titkon gondol lelkek.

Írd meg a véleményed Bessenyei György A MÁRIAVÖLGYI TISZTELENDŐ PAULINUS ATYÁKNAK című verséről!