Mint egy kis szél, amelly tengereink mellett
Felkel s lengedezve jár az habok felett,
A kősziklán süvölt suhogó szárnyával,
A mélységbe mormol bús csavargásával,
Ha felemelkedik nagy hegyek tetején,
Nyugoszik a szörnyű kőszálaknak hegyén,
Innen az egekbe felkel süvöltéssel,
S úgy száll a völgyre le szép lengedezéssel,
Egyenlőül repdes tengeren, térségen,
A magas egekbe jár mint a mélységen,
Tűz, víz, fagy, setétség, sem nagy világosság

Neki, ha csavarog, nem alkalmatlanság;
Elmém! te is ekként jársz szívem tengerén,
Sok habokat csinálsz széjjelfolyó erén.
A magas egekbe mégy repüléseddel,
A mélységbe alájössz lebegéseddel,
Égünk, földünk között gyakran lengedezve
Függesz, e világot gondolattal nézve.
A dühös habokon serénységgel futhatsz,
Szörnyű bérceinkre sebességgel hághatsz.
Mennyet, földet, poklot, tengert öszvejárkálsz,
Mindenekrül gondolsz, valamit feltalálsz.

   Csudállatos elme, millyen valóságod,
Magyarázza voltod sok tulajdonságod.
Érzékenységeim a történetektül
Ha fellármáztatnak, mint dühös szelektül,
Szívemnek csatáján veled a változás
Olly, mint a habok közt csapdosó villámlás.
Gondolatod dörög, vele a szív habzik,
Fájdalmas érzése szüntelen változik.
Nem nyughatsz, mindenkor futkossz a világon,
Felakadsz, repdesvén, minden kicsiny dolgon.
Meddig akarsz menni már repüléseddel?
Feldúlhatsz-é mindent vakmerőségeddel?
Tudd meg, hogy te abbul semmit nem ismérhetsz,
Amit e világon járkálva fellelhetsz.
A teremtés könyve el van tőled tiltva.
El nem érhetsz soha te ide olvasva.
Igaz, e világba mindent általjárhatsz,
De afelől semmit meg nem magyarázhatsz.
Mennyire nem ragadsz vakmerőségeddel!
Semmit nem gondolsz már nagy csekélységeddel.
Mondd meg, micsoda az, honnan e nagy világ
Kijött, mint egy élő fábul valamelly ág?
Tudakozd PLÁTÓtul a mély természetet,
Magyarázza NEFTON az örök nagy rendet.
Mi módon dolgozik a természet belől,
Mikor származását hányja mindenfelől?
Magyarázza meg LOK, melly valóság vagy te,
S hol van egy plántának nevelő élete?

   ARISTOTELES is mért nem mondhatja meg,
Hogy mint teremt újra tavaszt a lágy meleg?
Micsoda kerekek azok a mélységbe,
Amellyek forognak olly nagy serénységbe?
Ez mint egy óralánc fel nem húzattatik,
Szüntelenül forog, mégsem bomolhatik.
Csak aki teremtett, a' láthat ide bé
De egy halandó por soha nem jut mellé.
Elmém ne fárasszad itt nagyon magadat,
Ismérd meg vérembe alacsonyságodat.
Ne tedd bírájává léted e világnak,
Ne légy ítélője olly számos vallásnak.
Csudáld teremtődét, lásd meg kicsinységed,
Ne erőltesd sokra árnyék semmiséged.
Nézzed e világot, tanácskozz mindennel,
Csak ne háborodj meg soha az Istennel.
Ne vádoljad eztet nagy teremtésébe,
Ki örökös marad dicsőült egébe.

   Ennek kebelébül e világ elterjedt,
Belső részeiben a természet éledt.
Felettünk, alattunk, bennünk, mindenütt van,
Éljünk vagy múljunk bár, megmaradunk abban.
Ő terjeszkedett ki csak teremtésével,
Mindent magáért tart nagy Istenségével.
Ez az erő, nékünk úgy tetszik, sehol sincs,
De mégis szemléled, akármerre tekints.
Őtet csudáld, elmém, okoskodásodba,
Imádjad nagy voltát csak gondolatodba.
Úgy nézd ezt, mint léted véghetetlen atyját,
Vizsgáld természeted, s ne bántsd akaratját.
Gondolkozz józanon, vezéreld életed,
Elrendeli az ÚR holtom után léted.

   Járjál egen, földön, vizsgálj mindeneket,
De soha ne ítélj magadtul lelkeket.
Repdestessen széjjel nyughatatlanságod,
De ne felejtsd soha nagy alacsonyságod.
Semmit nem ismérhetsz, alázd meg magadat,
Érzékenységimben őrizzed javadat.
Itt határoztatik édes nyugodalmad,
Ha ezek kínoznak, rád rohan fájdalmad.
Mint egy cifra árnyék, csak ollyformán habzol,
Érzékenységimben szüntelen változol.
Örömöm s fájdalmam rabja vagy létedbe,
Ezt kerülöd, amazt keresed éltedbe.
Ezek közt hánykódván, végre tőlem eltűnsz,
S gondolattal éltem vezérelni megszűnsz.
Visszafutsz a széjjelterjedt erősségbe,
Mindég lengedezel egy nagy Istenségbe,
Megtart e nagy erő belső része között,
Ki minden teremtést magába megőrzött.
Semmi nem múlhat el e nagy természetbe,
Csak változik, de megmarad az Istenbe.

 

Elemzések

A versben megjelenik a természeti jelenségekre utaló szimbolika, például a kis szél, a habok, a víz, a fagy, a sötétség és a világosság. Ezek a jelenségek a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozhatóak.

A versben az elmét hasonlítják a szélhez, amely lengedezve jár az habok felett. Ez utalhat az áramlási jelenségekre, például az áramló levegő, víz vagy más anyagok mozgására. A vers említi a mélységet és a kősziklákat, amelyek a földkéregre, a hegységekre utalhatnak.

A versben szereplő repülés és lebegés utalhat a repülésre és a tömegvonzásra, amely a légkörben és az űrben zajlik. A szöveg kiemeli a gondolat erejét, amely szintén kapcsolódik a mai kognitív neurológiai kutatásokhoz és az agyműködéshez.

Emellett a versben az elmét összehasonlítják a természet törvényeinek megértésével és felismerésével. Szerepelnek filozófusok nevei, mint Például Platón és Aristotelész, akik a természet és a világmindenség szerkezetével és működésével foglalkoztak.

Egyéb természettudományos témákat is érinthet a versben, mint például a teremtés, a világ keletkezése és a természet törvényeinek megértése. A vers hangsúlyozza a természet mélységét és végtelenségét, és arra int, hogy tisztelettel és alázattal kell viszonyulni a természettel és az Isteni teremtéshez.

A vers teológiai szempontból több aspektusát is megvizsgálhatjuk. Először is, a versben szereplő metaforák és képek Istennek és a teremtésnek az emberi tapasztalatban való megjelenítését szolgálják. Ezek által a költő arra törekszik, hogy bemutassa az ember korlátoltságát és kicsinységét a Teremtővel és a teremtett világgal szemben.

A bibliatudomány szempontjából a versben felvetett kérdések és gondolatok kapcsolódnak a teremtés témájához. A költő folyamatosan szemlélteti, hogy az emberi elme és tudás korlátozott a teremtés misztériumának megértésében. A versből az is kiderül, hogy a teremtés könyve és titkai el vannak tiltva a személyes élményektől és spekulációktól, és csak Isten magyarázhatná meg ezeket a dolgokat.

A patrisztika szempontjából a vers az ember alacsonyságának és Isten magasztosságának hangsúlyozásával kapcsolódik. A költő arra ösztönzi az embert, hogy alázattal fogadja el a saját korlátait és ne próbáljon túllépni azokon, hiszen csak Isten birtokolja a magyarázatokat és a végső igazságot.

A skolasztika nézőpontjából a vers a létező dolgok és az őket létrehozó Isten közötti kapcsolatot vizsgálja. A költő úgy ábrázolja az Isten által teremtett világot, mint valami dinamikus és folyamatosan változó valóságot, melyben minden kölcsönhat egymással. Ezzel a képpel hangsúlyozza, hogy a teremtés mibenlétét és a magyarázatokat jobban megismerhetjük a világ vizsgálatával és az érzékelésünkkel.

Más nézőpontokból is megközelíthetjük a verset. Például, a víz, tűz, fagy és sötétség motívumai az elemek és a teremtés kapcsolatára utalhatnak. A költőnek az a szándéka lehet, hogy felhívja a figyelmet Ismeretlen elemekkel vett küzdelmére, melyeket csak a teremtő erő legyőzhet. Ezen felül, a vers végén található vallásos hívások és erkölcsi tanácsok azt sugallják, hogy a költő arra inti az embert, hogy elfogadja a teremtést és hatalmas voltát, és hogy tisztelje és imádja Istent.

Összességében a vers teológiai szempontból mély gondolatokat és kérdéseket vet fel az ember és a teremtés kapcsolatáról, és rámutat az ember korlátoltságára a teremtett világ és a teremtő misztériumainak megértésében. Az idézett nézőpontok (bibliatudomány, patrisztika, skolasztika) alapján pedig tudományos és filozófiai hátteret adnak a gondolatok kifejtéséhez és értelmezéséhez.

A verselemzés során figyelembe vehetjük a következő aspektusokat:

1. Stílus és forma: A vers egy fantastikus, metafizikai témát dolgoz fel, amelyet a stílus és a forma is támogat. A vers cím nélküli, de időnként felbukkanó zárt strófaszerkezetűeket tartalmaz.

2. Témák és motívumok: A versekben megjelenik az emberi elme és képzelet ereje, valamint az ember és a természet viszonya. A természet és az ember elme közötti kapcsolatot állítanak párhuzamba, amely gyakran a gondolatok és érzések szimbolikus mozgásával van jelen.

3. Az emberi elme természete: A versben az emberi elme folytonosan mozgó, vizsgáló és kereső természetét hangsúlyozzák. Az elme folyamatosan gondolkodik, kutat és megkeresi a válaszokat az ember és a világ rejtélyeire.

4. Vallás és spiritualitás: A versben feltűnnek vallási és spiritualitással kapcsolatos motívumok, amelyek bemutatják az ember viszonyát a teremtéssel és az istenséggel. Az isten megmagyarázhatatlan erejével és a teremtés misztériumával is találkozunk.

5. Filozófiai és irodalmi utalások: A versben számos filozófiai és irodalmi utalás található. Például Plató és Aristoteles filozófiája a természetről és a teremtésről, amelyekkel az emberi elme szembesül.

6. Nyelvi elemek: A versben megtalálhatók a költői elemek, mint például a hasonlatok, az érzékletes képek és az átvitt értelmű kifejezések. Az ilyen nyelvi elemek hozzájárulnak a versek szépségéhez és a tartalmuk megértéséhez.

7. Kulturális és történeti kontextus: A versekben észlelhetőek olyan elemek, amelyek a kortárs magyar és nemzetközi irodalomhoz kapcsolódnak. Ez a költeményismertetésnek és a költő alkotásainak része lehet, amelyek befolyásolhatták a versek tartalmát és stílusát.

Ezek csak néhány lehetőség arra, hogyan értelmezhetjük a verseket irodalomtudományi szempontból. Az irodalmi elemzés célja, hogy felfedezze a versek mélységét és jelentését, és megtalálja a kapcsolódási pontokat a magyar és a nemzetközi irodalom más műveivel.