Keresés:

Bessenyei György

AZ EMBERI NEMNEK MUNKÁIRUL

Nézzed a sok embert együtt, hogy ögyeleg
S élete, halála közt miként kevereg.
Egyik a méltóság árnyékába vakult,
Másik a bujaság tengereibe fúlt.
Ez a dicsőséget közöttünk harcolva
Fegyverrel keresi a vérben mászkálva;
Egyik koldulással enyhíti éhségét,
Más királyi székben nézi dicsőségét.
Lármát, csatát hallasz népes világunkban,
Hol annyi különbség lett állapotunkban.
Ez nyög, amaz nevet, részeg örömében
S noha halál fija, vigad életében.

Hány szín alatt látjuk veszendő sorsunkat,
Noha egy temetőn leljük halálunkat.
A természet egyként csinálja életünk,
Mellyet árnyékokkal megkülönböztetünk.
Ez nem ember, csak rab; amaz parancsolhat,
Nem teremthet ugyan, hanem halált adhat.
A földre borulván retteg egy királytul,
Mert élet s halál jön ennek hatalmátul.
Nagy hivatalokra osztánk fel magunkat,
Mellyel változtatjuk sokakban sorsunkat.
Ez ennek, más másnak öltözik színébe;
Gyűlölséget gerjeszt a ruha szívébe;
S így ő osztán annak ellenségévé lész,
Ki magára, mint ő, nem ollyan ruhát vész.
Így az emberi nem magában hasonlik
S szűtt-font csudái közt harcolván kínlódik.
Mikor szabadságát kereste, rabbá lett,
Maga hatalmával magára jármot vett.

Sok törvényt talált már a nyughatatlanság,
Mellyet kárhoztathat a józan okosság;
De emberi nemünk, sorsában bódulván,
Nem tudta, mit csinál, fegyveri közt hullván.
Ez halhatatlanná akart köztünk lenni,
Másik a világnak törvényt akart tenni.
Césár felhág Róma királyi székébe,
S mégis mint rab, úgy vész fényes életébe.
Likurgus is régen a halandóságban
Mennyországot akart csinálni Spártában;
De meg nem maradott feltalált törvénye,
Leverte munkáját a nép szövevénye.
Szélvészeink között minden elváltozik,
Ami ma virágzott, holnap az elmúlik.
Ne szegezzük magunk a dúló százaknak,
Mellyek törvényt szabnak minden vett módiknak.
Ők rontnak, építnek cselekedetinkben,
Új-új törvényt hozván vélekedésinkben.
Nevessük bajait némely társainknak,
Kik rendet szabnának változásainknak,
Kik a futó időt kötözni akarják,
S hogy nem áll szavoknak, magokat is marják.
Hagyjuk el, hadd menjen a világ magába,
Melynek változni kell szüntelen dolgába.

 

Írd meg a véleményed Bessenyei György AZ EMBERI NEMNEK MUNKÁIRUL című verséről!