Keresés:

Bessenyei György

AZ IRIGY ELMÉRÜL

Egy zaklató elme mindég prédát keres,
Gonoszt és igazat ösvényin lopva les.
Tövisses vackában rejtezvén mindég túr,
Valamelyfelé fut, mindenhez hozzászúr.
Mint a tolvaj, itt-ott csak titokban szökdös,
S ha dicsőséget lát, arra kiált, köpdös.
Csak ő tud igazat szóllani magábul,
Felkél, mint megveszett, s amit lél, mindent dúl.
Az okos, ez ökör, úgy szóll hatalmával,
Maga tanácskozik egyedül magával.
Törvényeket csinál tövisses vackában,
Mellyeket aki nem követ munkájában,
Öröködött átok s ostobaság lészen,
Mivel áldozatot a Bálnak nem tészen.
Bomlott elme, mit téssz kiabálásiddal,
Részegen csatázván ködös álmaiddal?
Mit ítélsz? mit tudhatsz? hol van igazságod?
Hol emelkedel fel? s hol alacsonyságod?
Amit mielőttünk helyesnek tartottak,
Közzülünk már abból sokan sokat untak.
Mi úgy szóllunk, hogy már megvilágosodtunk,
S nem látunk sok dolgot, melyben vakoskodtunk;
Az írásnak módja, nyelv, gondolat, szokás,
Törvények, tett rendek és jeles oktatás
Mind változtak, látod, amint az idő fut.
Mondd meg, meddig mehet ezek közt egy fő út?
Cirkalmazd a szókat, fontolj minden dolgot,
Formálj, ahol tetszik, ott világosságot;
S mikor kínos munkád osztán elvégezted,
Bocsásd a világra fontos ítélleted,
Lásd meg, ha nem lelsz-é olly éles fogakat,
Mellyek megtehessék rajtad marásokat.
Szabd oskoláinknak törvényihez magad,
Vizsgálj minden szócskát, keresgessed javad.
Tökélletes munkád add ki aztán köztünk,
Hidd el, hogy elmédben hibát mi is lelünk.
Éppen úgy eshetik egy, ki vizsgálódik,
Mint az, ki fáradva ír és gondolkodik.
Amit ő hibának mond, azt más dicséri,
Ki-ki amint érez, tetszését úgy kéri.
Hogyha hiba nélkül akarnánk dolgozni,
Mi módon kellene élvén fáradozni?
Ki mehetne férjhez, ha tökélletesen
Kívánná kiszülni gyermekét mindenben?
A természet nagyot, kicsinyt, szépet, rútat,
Setétet, világost, holtat, élőt mutat.
Mutasd meg, hogy hol van itt tökélletlenség,
Nagyobb jóság, haszon vagy egyenetlenség.
Van-é ollyan sunda, kit a természetben
Semmi nem szeretne ez örökös rendben?
Egy személyt tekintesz: sunda, te azt mondod,
Elmégy tülle; de más megszereti, látod;
Aki osztán aztat kedvelli, kit te futsz,
Mondd néki: tárgyod rút, úgy felel majd: hazudsz.
Így egy emberrül is, aki munkát csinál,
Világunk tetszése kettős csatát formál;
Egyik dicséretet ád fáradságának,
Másik nevetője lészen munkájának.
Kinek van igaza természeten kívül?
Mind téved az, aki nem ítélhet ebbül.
Gondolj egyenesen vezérlő lelkeddel,
Kövessed pennádat érzékeny szíveddel.
Igaz barátidnak vedd fel intéseit,
Ne halld az oskola sok csevegéseit;
Hidd el, megigazít a szív érzésedbe,
Hogyha kifuthatott mellyedbül versedbe.
Édes érzés nélkül hiába gondolunk,
Ha nincs igaz szívünk, balul okoskodunk.
A zaklató elme oskola porával,
Hadd rágja törvényink csikorgó fogával.
Ő mindent régulán húz mesterségével,
Kiált, de nem érez édessen szívével.
Ez a nemes törvény egy író kezében,
Ki csak igazságot vész célnak lelkében.
Szólj a természethez, jó régulán beszélsz,
Gondolj valósággal, és helyesen ítélsz.
Mihaszna formálunk annyi régulákat,
Csak pusztítjuk vélek az édes dolgokat.
Ti zaklató elmék, lármázó mesterek,
Irigy tanácsosok, szövevényes lelkek,
Szűnjetek meg zajos törvényeitekkel,
Bánjatok józanul éh lelkeitekkel!

 

Írd meg a véleményed Bessenyei György AZ IRIGY ELMÉRÜL című verséről!