Leveledet vettem, verseid csudállom,
Igen nemesen írsz, ez igaz, s megvallom,
Az ég és föld között elméd repíttetik,
Párnássusnak vize verseden hintetik.
Elveszem érdemes tanácsát lelkednek,
Kívánom örömét világi szívednek.
Engemet Lorenzo, téged[et] Jung üldöz,
Tudod, hogy a humor egymástól különböz:
De mindazonáltal egymást szerethetjük,
Dolgainkat véled együtt nevethetjük;
A világ magában igen nagy valóság,
De a mi életünk hijábanvalóság.
A természet szülvén, ránk egy testet bízott,
Mely sok bajjal szárad s örömmel elhízott.
E kis alkotmányban tartsuk egészségünk,
Csudáljuk lelkünkben egyedül Istenünk.
A levegőég sem szenyved mindég szelet,
Nem ád a természet szüntelenül telet.
Látod, hogy e roppant csatázó világban
Minden egymás után szalad változásban.
Változtatva vigyük mi is életünket,
Mély s csekély dolgokkal tápláljuk lelkünket.
Ha az idő nevet, játsszunk, mint gyermekek,
De a tréfában is légyünk nagy emberek.
Bécs, 20. Martii, 1772.
Bessenyei György m. k.