E csendes falak közt, hol a sóhajtások
Szüntelen rettegnek, s mindég magánosok,
Itt fetrengek, Rézus! szerelmem tüzébe,
Nyögvén a természet gyúlasztott mérgébe.
Klastrom ez, amellybe miattad szaladtam,
Hogy eltávozásod végre meghallottam.
Ne éljen halandó gyönyörűségemmel,
Ha te társalkodást nem tehetsz szívemmel.
   Az oltár szentsége előtt itt mászkálok,
Megáradt könyvembe szívemmel úszkálok.
Rettegésem mindég nevekedik bennem,
Tiszta buzgóságot lehetetlen tennem.
Apácává lettem, nem vagyok Edíza,
Ah, hol van reményem, mellyhez szívem bíza!
Egy szomorú házba vonszolom életem,
Hol halálos tereh lett már rajtam létem.
A falakat körül szentképek borítják:
Mellyek kezeiket az egekre nyújtják.
Nem érzik kínomat, csendesen függenek,
Csak néznek, nem szólnak, ha hozzájok menek.
Egy ablak nyújt hozzám csak világosságot,
Ez mutatja mégis a homályosságot,
Melly a szegletek közt itt borong szobámba,
Jobban szomorítván mindég fájdalmamba.
Kinézhetek rajta tengerink színére,
Hol elragadtatott Rézus, veszélyére.
   Valahányszor hajót látok megindulni,
Mindég el kell titkon szívembe ájulni.
Kínos alkotmányok! veszélyes tengerek!
Veletek mennyire vesznek az emberek!
Így szóllok magamba, nézvén a habokat,
Mellyek dagályosan emelik magokat.
Látom sok vitorlák rajtok mint lebegnek,
Hol a bús hajósok küszködve eveznek.
Haragos habjait távozván, hasítják,
S csendes rév partinkat mint veszettek futják.
Erre repíttetett Rézus el mellőllem,
Kit a tengereken fel nem lehet lelnem.
Szemem haszontalan jár e térségeken,
Elmúlik látása a tűnő egeken,
Szerelmesem színét csak lelkembe képzem,
Gerjesztett tüzemet ellankadva érzem.
   Életem mindenkor több-több kínokra dül,
Szívem reményébe lassan-lassan elhül.
Ah, kínos természet!... Világunk Istene,
Van-é még valami, melly így szenyvedtetne?
A szívem véremnek ereibe futott,
Halálos gyötrelmem egészlen elhatott.
Bús lelkem tévelyeg, tagjaim lankadnak,
Az érzékenységek bennem megzsibbadnak.
Rézus! Rézus! hova tűnsz karjaim közzül!
Ah, csak árnyékod ez, amelly előttem ül.
Ha távol vagy tőlem, gyönyörködtethetel,
De ha hozzád futok, velem nem lehetel.
Bűnre fordítottad már ártatlanságom,
Elragadod tőlem áhítatosságom.
Az oltár elibe csúszok térdepelve,
Itt vagynak társaim, zengnek énekelve,
Kik gyakran elfogják nyelveken szavokat,
S csendes sohajtásnak eresztik magokat.
A templomba minden hallgatássá lészen,
Buzgó gondolkodás fellegzik az észen.
   Egy halavány lámpás szunnyadoz előttem,
Amellyeknek szomorú világába jöttem.
Valamerre nézek, feketét szemlélek,
Mindenütt hallgatást és rettegést lelek.
Itt nyögök kínomtul széjjelszaggattatva,
Halálra fekete színnel takartatva.
Megveszett szerelmem szaggatja szívemet,
Rettegem, ölelem világi mívemet.
A szentség előtt itt reményemet vesztvén,
Reszketek tüzemtül, lelkemet tévesztvén,
Méreg a levegőég lehellésembe,
Mellyet itt szívemhez szedek ínségembe.
Isten! örök Ura e nagy természetnek,
Parancsold örömét egy kínos életnek.
Rézusért Ediza szíve még mindég ég,
Ah, mikor lesz ebbe halállal boldog vég!
Nyájasságom szerint már úgyis meghóltam,
Alig jut eszembe, hogy világon voltam.
   Ez hely, hol most élek, egy homályos kripta,
Melly magát az élők közzül kitiltotta.
Azok jőnek ide, kik halni akarnak,
És hogy nem élhettek, szüntelen buzognak.
Nem élhet világunk gonoszságaival
Sok, és férehúzza magát kínjaival.
Áhítatosságát keresi szívével,
Nézi koporsóját setét életével,
Ah! Rézus! ha látnád mostani sorsomat,
Mennyire óhajtnád csendes halálomat!
De talám már te is bujdosásaidba
Széjjelverettettél s nyugszol hamvaidba.
Elüldözte atyád szeléd életedet,
Csak kínra formálta veszélyes létedet.
Szerencsétlen atyák! kik a természetnek
Törvényeket szabtok, és gyermeketeknek
Poklokat csináltok akaratotokkal,
Nem alkhatván gyakran magzataitokkal.
Ah, Rézus! éltedbe mennyit nem vesztettem,
Szerelmem millyen hív s kínos tárgyra tettem!
   Nem merem gondolni volt nyájasságomat,
Rettegek, elvesztem ártatlanságomat.
Mostani életem szoros kötelesség,
Közelrül tekintget reám az Istenség.
Bűnösnek mondatom, ha rád gondolkozom,
Mert már életemet az égnek áldozom.
De hogy taszítsam el árnyékod lelkemtül,
S miként szaggassam ki szerelmem szívembül.
Az egektül is elfoglalod életem,
Elvesztettem benned veszedelmes létem.
Tudom, hogy én vagyok oka futásodnak,
Koporsója lettem mérges halálodnak.
Mit tegyek kínom közt? - - - - elvegyem életem,
Ah, de adósságom ezzel nem fizetem?
Örökös rabságra átkozom magamat,
Halálomig hordom keserves igámat.
Maradj, Rézus, s éljél örömmel, ha lehet,
Ediza még érted illy sohajtást tehet,
Aki szerelmedet el nem felejtheti,
Sem gyötrelmes éltét maga nem vesztheti.

 

Elemzések

A vers Bessenyei György tollából származik, és a "Ediza Rézushoz" címet viseli. A vers egy szerelmes vallomásnak tekinthető, amelyben a költő elmondja a szerelmének, Rézusnak a hiányát és fájdalmát. Az alábbiakban elemzem a verset irodalomtudományi szempontból mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

A vers nyelvezete és szerkezete meglehetősen egyszerű és hagyományos. Az időszak, amelyben a költő élt (18. század), az előtte lévő klasszicizmus jegyében járta. A versek tehát többségében forma szempontjából szimmetrikusak és rendszerezettek voltak. Az "Ediza Rézushoz" is ezt a hagyományt követi.

A vers témája a szerelem és az elválasztottság. A költő szenvedélyesen beszél Rézus szerelme hiányáról és a fájdalomról, amit a távolság okoz. A versben visszatérő motívum a közjáték a világ tengerével és a veszélyes tengeri utazással, ami a szerelmi kapcsolatról szól.

A versben megfigyelhető a költő líraisága. A költő belemerül a saját érzéseibe, és azokat a legmélyebb módon kifejezi. Ez a líraiság szintén jellemző a romantikus irodalomra, amely az 1800-as években következett be a klasszicizmus után.

A verset elolvashatjuk a magyar romantikus irodalom kontextusában is. A romantikus irodalom a költői érzésekre, az egyén élményeire és az elérhetetlen vágyakra összpontosított. Az "Ediza Rézushoz" is ezeket a romantikus témákat és jellemzőket hordozza magában.

Ugyanakkor a vers nemzetközi szépirodalmi kontextusban is érdekes lehet. A romantikus irodalom világszerte népszerűvé vált a 19. század során, és több országban kibontakozott a saját romantikus irodalmi irányzatuk. A költői líra és az erős érzelmi kifejezés, amely a "Ediza Rézushoz" versben megjelenik, szintén jellemző a romantikus verseskre több más országban is.

Összességében az "Ediza Rézushoz" egy romantikus verselemzésre alkalmas költemény. Magyar szempontból a klasszikus és romantikus irodalmi hagyományok közé tartozik, míg nemzetközi szinten a romantikus irodalom általános jegyeit hordozza. A vers líraian és érzelmileg kifejező, és a szerelmi vágy és elválasztottság témáját dolgozza fel a költő egyedi hangvételével.

A versben számos olyan elem található, amelyek a természettudományhoz kapcsolódhatnak. Az egyik ilyen elem a tengerek és azok veszélyei. A szerző leírja, hogy a hajók indulásától mindig megremeg a szíve, és veszélyesnek és kínosnak látja a tengeri utazásokat. Ez az elem a természettudomány fejlődésével és a hajózás kapcsán végzett kutatásokkal állhat összefüggésben, amelyek lehetővé tették a tengeri utazások biztonságosabbá és könnyebbé tételét.

A versben említést kapnak továbbá a folyók és a természetben megtalálható vízi elemek is. A szerző leírja Rézus elragadtatottságát, amikor látni engedik a hajókat indulni a folyókon, és azt mondja, hogy minden alkalommal el kell ájulnia a szívébe. Ez a leírás a vízi elemek, folyók és folyók szerepére utalhat a természettudományban, valamint az áramlatok és a vízmozgások tanulmányozására.

A versben szintén említést kapnak a természeti jelenségek, például a hullámok és a tengerek, valamint a viharos időjárás hatásai. A szerző leírja, hogy a hullámok láttán a karjai közül eltűnő Rézus elhúzódik tőle, ami azt sugallja, hogy a természet erejét félelmetesnek és veszélyesnek tartja. Ez a leírás a természeti jelenségekkel és az időjárással foglalkozó kutatásokhoz kapcsolódhat, amelyek lehetővé tették ezen természeti események megérthetését és előrejelzését.

A versben található egyéb elemek, például a homályosság és a sötétség, a szentek képek és a rettegés, is kapcsolatba hozhatók a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel. A kutatások eredményei és az új felfedezések segíthetnek megérteni és érzékelni ezeket a jelenségeket, valamint kifejleszthetnek olyan technológiákat, amelyek segítségével az emberiség jobban megérti őket és képes kezelni azokat.

Összességében tehát a vers számos olyan elemet tartalmaz, amelyek a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozhatók. Ezek közé tartoznak a tengerek és azok veszélyei, a vízi elemek, a természeti jelenségek, valamint a homályosság és a sötétség. A természettudományi kutatások segítenek megérteni ezeket az elemeket és lehetővé teszik az emberiség számára, hogy jobban kezelje és kihasználja a természeti erőforrásokat és jelenségeket.

A vers teológiai szempontból kifejezi a szerző vallási hitét és küzdelmeit. A költeményben megjelenik a Bibliatudomány (biblical studies), amikor a szerző az oltár szentségéről beszél és a templomba járásról. A patrisztika nézőpontja is megjelenik a versben, amikor a szerző az Istent, mint a világ urát emlegeti, és szembenéz a sorsával és a halállal. A skolasztika szempontjai szintén felismerhetőek a versben, amikor a szerző az örök rabságra átkozza magát és elfogadja, hogy a szenvedést kell átélnie.

A költeményben megjelenik a szerző szenvedése és gyötrelme, amit a szeretett Rézus iránt érez. Ez a fájdalom és szenvedés a Bibliatudomány és a patrisztika nézőpontjaira utalhat, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a szenvedés része az emberi életnek, és a hit és az Istenbe vetett bizalom nélkülözhetetlen a megküzdéshez. A skolasztika nézőpontja hozzáadja a költeményhez a megértést és elfogadást a megaláztatásokkal és szenvedéssel szemben.

A versben tükröződik a szerző vallási hitének vonzereje és a vallási tapasztalatainak mélysége. A falak, a szentképek, az oltár és a templomba járás minden egyes pillanatban emlékeztetik a szerzőt a vallási elkötelezettségéről és a szent helyekben érzett nyugalomról. A versben megjelenik a remény, az imádság és az áhítatosság, amelyek a szerzőt erőssé teszik a nehéz időkben. A szenvedés és az élet nehézségei azonban folyamatosan jelen vannak a költeményben, és a szerző így kerül közelebb Istenhez és az örökkévalósághoz.

Az autor egyik nagy témája a távolság és a hiány. Rézus távol van tőle, és bár a szeretett személy árnyéka jelen van előtte, fizikailag nem lehet vele. Ez a távolság és hiány a vallásos tapasztalatok és hitek kontextusában értelmezhető, amikor a hívő ember Isten jelenlétét és szeretetét keresi, de úgy érzi, hogy távol van az Istentől, és nem találkozhat vele. Az áhítatosság, a remény és a vallási gyakorlat arra szolgálnak, hogy csökkentsék ezt a távolságot és hiányt, és elhozzák az ember és az Isten közötti egyesülést.

Összességében a vers teológiai szempontból a szerző hitét és küzdelmeit tükrözi, miközben megpróbálja megérteni és elfogadni a szenvedést és a sorsát. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjai mind hozzájárulnak a vers üzenetéhez és mélységéhez, és segítenek megérteni a szerző vallási tapasztalatait és érzelmeit.