Amott egy nyárfa hívesében,
     A fűzfa közt,
Találni a sziget mentében
     Egy tiszta közt.

Itt a vad faunok irtoványi
     Megtetszenek:
Az ősz Dunának szép leányi
     Itt fördenek.

Gyakorta a habok tapsolnak
     Játékokon,
S körűltök a pintyek danolnak
     A bokrokon. -

Itt förde Lilla is magába,
     S az istenek
Az égről e barlangocskába
     Lenéztenek.

A szép halandó a vizekből
     A gyepre szállt.
Bámúlja Zeus a fellegekből
     És felkiált:

"Haj, istenek! mely szép halandó
     Jön ott elő,
Mint amidőn a támadandó
     Nap mosdva jő.

Hószin vállán miként lebegnek
     Szeg-fürtjei,
Görögvén rólok a vizeknek
     Sík gyöngyei.

Csak egy hibát remek tagjába
     Lelhetni-é?
Nem szebb-é síma karja, lába,
     Mint Vénusé?

Kár, hogy nem nézhetünk szemére -
     De erre jő -
Mely szép! Most, most - egek! Citére!
     Szebb nálad ő."

És nála minden szebbnek mondja
     Az én tüzem:
Csak Vulkán, a Vénus bolondja,
     És Mómus nem.