Csak alig rendűlt meg a főld mély ürege,
Azonnal minden szív írtózva
rettege.
Megrázott oszlopi fundamentumának
Rettentő zúgással
egyberoskadának. -
Már reszkető háta béfelé omladoz,
A Tartarus gyémánt boltjáig
hasadoz;
Melyből sustorékol sűrű kénkő langja,
Mint mikor fellobban az Etna
barlangja.
Bömböl a főld belől, s küszködik magával,
Kívűl ekhóztatja a romlást
lármával.
A holddal szomszédos hegyek besűlyednek,
Rajtok feneketlen tengerek erednek.
Belől a pokolnak szelelő lyukai
Megnyílván, árvízként omlanak
langjai;
Kívűl az öszvedűlt házaknak kéményi
Lettek a pusztító lángoknak
örvényi.
Recsegés, ropogás hallik mindenfelé,
Bomlik, törik, szakad minden
ezerfelé.
A városok rakás kövekbe omlanak,
Az égből a pompás tornyok
lehullanak.
A halál a füstnek s pornak közepében
Kevélyen kóvályog véres
szekerében:
S felütvén zászlóját egy setét felhőre,
Kacagva repűl le a vérbe
fekvőre.
A jajszó, sikóltás a levegőt teli,
Magát a csillagok közzé
felemeli,
Onnan terhesedve a nyílt poklokra űl,
S a benne kínlódók jajjával
egyesűl.
Iszonyító romlás, irtóztató csata,
Amelyet még semmi toll le nem
írhata! -
Hát az Ítéletnek milyen lesz formája,
Ha ilyen iszonyú ichnografiája?
Király, vitéz, ki most egy harsogó szóddal
Népeket láncolsz meg hatalmas
békóddal;
S te elmés tanácsos! ki űlvén kormányra,
Egy plánummal zavart hánysz sok
tartományra;
Ti, kiktől rettegnek annyi sok nemzetek,
E főldindúlásnak, ha lehet,
intsetek.
És ha szavatokból semmit el nem követ,
Vessétek tömlöcbe e főldi
kénkövet;
Vagy menjetek vitéz táborral ellenek,
Hogy ez engedetlen lángok
elvesszenek;
Vagy ha a kabinét jobb módot találhat,
Tán a politika még többet
használhat.
S akkor, ha ezt véghez viszi egy köztetek,
Imádjuk az erőt és az észt
bennetek.
Imádjuk, ha ennyi kincsek pusztúlását,
Ennyi embertársunk keserves
romlását
Isteni erőtök vagy semmivé tészi,
Vagy, míg ki nem ütne, jól
elejét vészi.
Népek jóltévői! fejedelmek! ha már
Csak egy főldrengésből köztünk
ennyi a kár,
Legalább az ilyen köznyomorúságban
Ti légyetek segéd egy káros
országban.
Ha rajtatok nem áll, hogy az ember húlljon,
Legalább az árva s özvegy ne
koldúljon;
Kössétek bé minden nép közt a sebeket,
Hogy ép testtel tudjon szolgálni
titeket.