Vígadj, Magyar Haza! meg ne tagadd tömött
Javaidtól azt a valódi örömöt,
Amelyért víg hanggal ekhózik a Mátra
Az egész hazában harsogó
vivátra.
Már lehasadoztak a hajdani gyásznak
Komor fedelére vont fekete
vásznak,
Melyeket a fényes világosság előtt
Az elmúlt időknek mostohás keze
szőtt.
Rongyos szőnyegének rongyainál fogva
Egy nyájasabb hajnal virít
mosolyogva.
Sugarait mindenfelé bocsátgatja,
Mellyel a megrögzött homályt
megszaggatja.
Bíztatja hazánkat kecsegtető képe,
Hogy már a magyarok napja is
kilépe,
S rövid időn felhág egünk délpontjára,
S megvilágosítja főldünket
sugára.
Kelj fel azért magyar! álmodból serkenj fel,
Már orcáidra süt e nyájas égi
jel.
Kelj fel! s ázsiai Múzsákkal köszöntsed,
Elibe háláló indúlatid öntsed.
Örvendj, hogy elmúlván a hosszú éjtszaka,
Megnyílt a napkelet bársonyos
ablaka.
Ez által egy kövér reménység táplálhat,
Hogy még napod fényes delére
találhat.
Lesz még a magyarnak olyan dicső neve,
Amilyen volt a Márs mezején
eleve.
S még azok is laurust fűznek hérósinkra,
Kik most finnyás órral néznek
magyarinkra.
Idvez légy, szép hajnal! ragyogtasd fáklyádat,
Víg egünkön mutasd mosolygó
orcádat.
Jer! imé, nimfái már a víg Dunának
Elődbe koszorús fővel
indúlának.