Nyílj ki, nyájasan mosolygó
     Rózsabimbó! nyílj ki már,
Nyílj ki; a bokorba bolygó
     Gyenge szellők csókja vár.

Nyílj ki, gyenge kerti zsenge:
     Hébe nektárt hint terád,
Szűz nyakadba Flóra gyenge,
     Bársonyos palástot ád.

Óh, miként fog díszesedni
     Véled e parányi kert!
Óh, hogy óhajtják leszedni
     Rólad azt a drága szert!

Hadd szakasszalak le, édes
     Rózsaszál: szép vagy te már.
Héj, ha meglát, hány negédes,
     Hány kacér leányka vár!

Nem, nem! egy leány se nyissa
     Büszke fűzőjét terád.
Űltetőd kedves X... issa
     Néked újabb kertet ád.

Ott kevélykedj bíboroddal,
     Ékesebb bíborja közt!
Ott kevélykedj illatoddal,
     Kedvesebb illatja közt!


Elemzések

A vers természettudományos szempontból nem hozható összefüggésbe a mai legfrissebb felfedezésekkel, mivel Csokonai Vitéz Mihály a 18. században élt. A vers inkább a természet és az érzelmek kapcsolatát igyekszik kifejezni.

Azonban, ha absztrakt módon vizsgáljuk a verset, akkor találhatunk olyan elemeket, amelyek a természettudományos kutatásokkal kapcsolatosak. Például, a "Gyenge szellők csókja vár" rész a légmozgás és annak hatásának jelentésére utalhat. A "Flóra gyenge" rész pedig az növények biológiai jellemzőit idézi, valamint a növények és rovarok közötti kölcsönhatást.

Összességében azonban, a vers inkább a szépség és a természet romantikus ábrázolására összpontosít, mintsem hogy konkrét tudományos tényekre épüljön.

A vers egy szerelmi vallomás, amely egy rózsabimbóhoz szól. Az alkotó nyelvi eszközökkel próbálja érzékeltetni a rózsabimbó szépségét és vonzerejét.

A vers magyarságára utal, hogy a szerző Csokonai Vitéz Mihály, aki a magyar irodalom legjelentősebb alakjai közé tartozik. A vers nyelvezete, ritmusa és szerkezete az akkori magyar irodalmat idézi. A költő az idillikus természeti képekkel és az érzelmek kifejezésével próbálja az olvasót megérinteni.

A vers továbbá az európai irodalom hagyományaihoz is kapcsolódik, a romantikus líra stílusában íródott. Az érzések és a szerelem ábrázolása, valamint a természeti képek használata jellemző a romantikus irodalomra. Az alkotásban fellelhető a természeti szimbolizmus is, a rózsabimbót a szerelem és a szépség jelképeként használja a költő.

A versben megjelenő motívumok és képek összefüggésben vannak más hasonló témájú művekkel is. A rózsabimbó és a virágok általában gyakori motívumok a lírában, hiszen szépségüket és törékenységüket könnyen érthető módon lehet megjeleníteni velük.

Összességében a vers alapvetően a szerelmi líra műfajába tartozik, és a magyar és a nemzetközi irodalom hagyományait követve fejezi ki a szerző érzéseit és gondolatait.

A verset teológiai szempontból vizsgálva, elsősorban a szimbolikus jelentését lehet kiemelni. A rózsabimbó a teremtett világ szépségének és tökéletességének szimbóluma lehet. A versekben szereplő kifejezések, mint például "Hébe nektárt hint terád", vagy "Flóra gyenge, bársonyos palástot ád", az antik mitológiából merített alakok és jelképek, amelyek a természet isteni eredetét és vágyait szimbolizálják.

A bibliatudomány szempontjából a versben szereplő Bíbor jelző is fontos lehet. A bibliai szövegekben a bíbor számos alkalommal szerepel, általában a királyi, vagy főpapi hatalomra utalva. Ez a szimbolika itt is érvényesülhet, a rózsabimbó a teremtett világ királynőjeként jelenik meg, amelynek minden erénye és tökéletessége meg van adva.

A patrisztika (azaz az egyházi atyák tanításainak vizsgálata) nézőpontjából a versben megjelenő Flóra és Hébe is fontos szerepet kaphat. Mivel a patrisztika időszakában a keresztény teológia még erősen áthatotta a pogány mitológiát és szimbólumokat, ezért ezek az alakok is részei lehetnek a keresztény üzenetnek és tanításnak. Flóra, a virágok és a növények istennője, a teremtéssel és az élettel kapcsolatos üzeneteket hordozhat, míg Hébe, az ifjúság és a végtelen élet jelképe, az örök élet ígéretét hozhatja el a rózsabimbónak.

A skolasztika (a középkori teológiai rendszer) nézőpontjából a vers felfogható úgy is, mint a világ és az ember kapcsolatát szimbolizáló kép. A rózsabimbó nyitása és virágzása azt jelképezi, hogy az ember megnyitja magát Isten szeretetének és kegyelmének, és ezáltal megvalósítja a célját a világon. Az utolsó sorokban szereplő "Űltetőd kedves X... issa néked újabb kertet ád" kijelentés arra utalhat, hogy Isten mindig új lehetőséget ad az embernek, hogy fejlődjön és még több szépséget hozzon létre.

Összességében tehát a vers teológiai szempontból a teremtett világ szépségét és tökéletességét szimbolizálja, a szereplő alakok pedig különböző isteni vagy vallási üzeneteket és tanításokat hordozhatnak. A bibliatudomány, a patrisztika és a skolasztika nézőpontjai mind segíthetik a vers mélyebb megértését és értelmezését.