Bár szemét rád a sors mosolyogva nyissa,
Bár feléd fordúljon tarka
golyóbissa,
Bár nyájas karokkal kívánjon ölelni,
S páva módra fénylő szárnyára
emelni,
Bár jőjjön kincsekkel talpig bétakarva,
Nála hízelkedjen a bőségnek
szarva:
Ne higyj néki, ne higyj; mert sokan megesnek,
Mikor nála boldog életet
keresnek.
Ne higyj; mert amidőn legjobban kecsegtet,
Forrót alád éppen azalatt
csepegtet.
Midőn legnyájasabb karokkal öleled,
Akkor rakja tele fúlánkkal
kebeled;
Azért repűl veled az ég tetejére,
Hogy mélyebben vessen a pokol
mélyére.
Ne higyj hát, barátom, ne higyj mondom, neki,
Mert halálra csalnak szíreni
éneki.
De azért ha bánt is, meg ne rezzenj tőle,
Bátor szívvel vonjad fére magad
tőle.
Ő asszony s szerencse: minden pontba fordúl,
Nem sok, akár vígan legyen, akár
mordúl.
Azért hát, barátom! bár szíved rettentse,
Meg ne rezzenj tőle: ő asszony
szerencse.
Ellene a virtus fog lenni kőbástya,
Az ártatlanságnak béfed szent
palástja.
Ez az a conductor, amelyre mennyköve
Mindig haszontalan ropogással
löve.
Ez ama Gibraltar, s ama citadelle,
Melyre minden bombit hasztalan
lövelle.