Bár szemét rád a sors mosolyogva nyissa,
     Bár feléd fordúljon tarka golyóbissa,
Bár nyájas karokkal kívánjon ölelni,
     S páva módra fénylő szárnyára emelni,
Bár jőjjön kincsekkel talpig bétakarva,
     Nála hízelkedjen a bőségnek szarva:
Ne higyj néki, ne higyj; mert sokan megesnek,
     Mikor nála boldog életet keresnek.
Ne higyj; mert amidőn legjobban kecsegtet,
     Forrót alád éppen azalatt csepegtet.
Midőn legnyájasabb karokkal öleled,
     Akkor rakja tele fúlánkkal kebeled;
Azért repűl veled az ég tetejére,
     Hogy mélyebben vessen a pokol mélyére.
Ne higyj hát, barátom, ne higyj mondom, neki,
     Mert halálra csalnak szíreni éneki.

De azért ha bánt is, meg ne rezzenj tőle,
     Bátor szívvel vonjad fére magad tőle.
Ő asszony s szerencse: minden pontba fordúl,
     Nem sok, akár vígan legyen, akár mordúl.
Azért hát, barátom! bár szíved rettentse,
     Meg ne rezzenj tőle: ő asszony szerencse.
Ellene a virtus fog lenni kőbástya,
     Az ártatlanságnak béfed szent palástja.
Ez az a conductor, amelyre mennyköve
     Mindig haszontalan ropogással löve.
Ez ama Gibraltar, s ama citadelle,
     Melyre minden bombit hasztalan lövelle.